Az elmúlt hét hírei

Hat év alatt összesen 15 milliárd forintot költött a Paks II. Zrt. bérekre, fizetésekre | Heti Mutyimondó

Tavaly mintegy 34 millió forintból gazdálkodott a Felház – állami vagy uniós támogatást nem kaptak

A Felház keresztény ifjúsági mozgalom egyik alapítója Orbán Viktor miniszterelnök fia, Orbán Gáspár. Ez pedig egyes vélekedések szerint hozzájárulhatott ahhoz, hogy a mozgalom anyagilag is annyira megerősödött, hogy olyan milliós bérleti díjú helyszíneken tartson rendezvényeket, mint például a Tüskecsarnok, a Várkert Bazár, vagy a MOM Sportközpont. A Felház 2015-ös színrelépése után kisvártatva jelentős céges támogatók jelentek meg a KUL Alapítvány (teljes nevén a Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért Alapítvány) mögött, és a Felháznál ebből fedezhetik a Millenáris vagy a Syma csarnok bérleti díját, ami alkalmanként akár milliós tétel is lehet. Az interjú megjelenését követően eltűntek a támogató cégek nevei és logói a KUL Alapítvány honlapjáról, de az internetes keresők továbbra is megtalálják az alapítvány „pénzügyi partnereként”a CIB Bankot, a Hídépítő Zrt.-t, továbbá az OVIT Zrt.-t, a Strabag Zrt.-t, a Swietelsky Zrt.-t és a T-Mobile-t is. Utánanéztünk, hogy mekkora a költségvetése az Orbán Gáspár nevével fémjelzett keresztény ifjúsági mozgalomnak.

Wellness-szállót vesz a magyar állam Szlovéniában, a fociakadémia szomszédságában

Tudott ön arról, hogy lett egy wellness-szállókomplexuma a szlovéniai Lendván? Annyit lehetett tudni a szlovén gazdasági honlapon nemrégiben megjelent írásból, hogy így hívják a háromcsillagos Hotel Lipát is magába foglaló Terme Lendava turisztikai komplexum vevőjét, és hogy a végső tulajdonos a magyar állam. Az ügylet ennél kicsit bonyolultabb, igyekeztünk utána járni a részleteknek. A Terme Lendava a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal, ráadásul a közvetlen szomszédságban épül a lendvai fociakadémia, amit szintén bőkezűen, 1,3 milliárd forinttal támogat a magyar állam. Némi kutakodás után kiderült, a Comitatus Üzletviteli és Vagyonkezelő Kft. a vevő, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában van. A társaságtól újságírói kérdésben is kérdeztük a szlovén ügylet részleteit, illetve közérdekű adatigénylésben kértük a Terme Lendava ügylet szerződéseinek másolatát. Előbbire egyelőre nem érkezett válasz, utóbbit rövid úton elutasították üzleti titokra hivatkozva. Ezt természetesen nem fogjuk ennyiben hagyni, jogi úton kérjük majd, kötelezzék a Comitatust a közpénzes ügylet nyilvánosságra hozatalára.

Hat év alatt összesen 15 milliárd forintot költött a Paks II. Zrt. bérekre, fizetésekre

Miután az RTL Híradó megtudta, hogy összesen 41 vezető kap 2 millió forintnál is magasabb fizetést a paksi atomerőmű bővítéséért felelős állami vállalatnál, megnéztük, hogy a Paks2 projektcég megalakulása, azaz 2012 óta összesen mennyit költöttek a fizetésekre. Lenkei István, a cég vezérigazgatója például havi 4 millió forintot keres 10 százalékos prémiummal, ami évente bruttó 52,8 milliót jelent. Ezen felül igazgatósági tagságáért is külön pénzt kap, valamivel több mint bruttó 600 ezer forintot. A vezetők fizetésére prémiumokkal együtt több mint 1,4 milliárd forintot költenek évente, az egy munkavállalóra jutó átlagos bérköltség pedig tavaly meghaladta az évi 17 millió forintot. Kíváncsiak voltunk, hogy mennyi lehet a teljes összeg, ezért megnéztük a vállalat pénzügyi beszámolóit, egészen pontosan ezeknek a kiegészítő mellékleteit, ebben részletezik ugyanis a költségeket. A dokumentumokból kiderül: míg 2012-ben 179 millió forint ment el bérekre, járulékokra, és egyéb, “személyi jellegű kifizetésekre”, 2013-ban már majdnem 1 milliárd forint, 2017-ben pedig már 5,6 milliárd forint. A kumulált végösszeg 15 milliárd 104 millió 74 ezer forint.

Az elmúlt héten ezen kívül többek között:

További cikkeink:

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2018. augusztus 24-én (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.



 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2