„A mentőjárművek amortizációja, a javításokból eredő leállások, valamint a megnövekedett feladatellátás” miatt döntött úgy az Országos Mentőszolgálat, hogy 90 napos teljesítési határidővel ír ki közbeszerzési eljárást mentőautók beszerzésére. A felhívásra két cég jelentkezett, és közülük a finn Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepe tett olcsóbb, nettó 1,24 milliárd forintos ajánlatot. Az eljárás során egy gazdasági szereplő vitarendezési kérelmet adott be, mivel megítélése szerint ilyen rövid időn belül nem lehet leszállítani a speciális járműveket – csak akkor, ha valaki eleve rendelkezik velük.
Ahogy arról nemrég beszámoltunk, nettó 2,5 milliárd forintra lett volna szüksége az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) ahhoz, hogy felújítson 24 mentőállomást. A kormány azonban nem biztosított forrást a projekthez, miután azt – a befagyasztott – uniós támogatásokból fedezték volna. De talán az OMSZ mentőautókra kiírt tendere sikeresebb lesz. Az EKR-be feltöltött dokumentumok szerint ugyanis a Mentőszolgálatnak 20 új mentőautóra lenne szüksége rövid időn belül, és már ajánlatot is kaptak beszállítóktól.
2023 végén írt ki közbeszerzési eljárást az Országos Mentőszolgálat dinamikus beszerzési rendszer létrehozására (DBR). Ennek az eljárási fajtának a lényege, hogy a gazdasági szereplők folyamatosan csatlakozhatnak az eljáráshoz a beszerzés ideje alatt. Amikor egy cég jelzi a részvételi szándékát, az ajánlatkérő tíz munkanapon belül elbírálja azt, majd értesíti a jelentkezőt, hogy felvették-e a rendszerbe. Ha a cég megfelel az alkalmassági követelményeknek, akkor bekerül a DBR-be, a résztvevők számát ugyanis nem korlátozzák.
az OMSZ nettó 8 milliárd forint értékben tervezett járműveket beszerezni 48 hónap alatt.
Erre a felhívásra – vagyis a rendszerbe történő felvételre – az első körben 8 cég jelentkezett, s közülük négyet találtak alkalmasnak: az Ambulanz Mobile Hungary Kft.-t, a BM HEROS LEK Logisztikai Ellátó Központ Kft.-t, a Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepét és a SCORPIO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t.
Az Eco-Tech Vision Kft-t., az Electrobus Europe Zrt.-t, a TakTiMed Egészségügyi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, illetve a TSO MEDICAL Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t kizárták. A cégek azonban újra jelentkezhetnek a DBR-be a beszerzés ideje alatt, és ha már megfelelnek, őket is felveszik majd a rendszerbe.
Bár a tendernek már tavaly tavasszal lett eredménye, az EKR-ben található dokumentumok szerint az első egyedi lehívást csak idén februárban hirdették meg.
Az pedig, hogy pontosan mit szeretne beszerezni az OMSZ, csak a napokban derült ki, amikor feltöltötték az ajánlatok elbírálásáról szóló összegzést is: „20 db + 4 db – 5/2006. (II. 7.) EüM rendeletben meghatározott – »C« típusú mentőjárművet” 90 napos szállítási határidővel.
A felhívásra két cég jelentkezett: a BM HEROS LEK Logisztikai Ellátó Központ Kft. az Ambulanz Mobile Hungary Kft.-vel közösen és a Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepe. Előbbiek 1 265 712 260 forintért vállalták volna a 20 mentőautó leszállítását, míg utóbbi 1 242 000 000 forintért,
így a Profile Vehicles Oy lett a nyertes.
A tender azonban nem volt zökkenőmentes.
Az eljárás során ugyanis a SCORPIO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. előzetes vitarendezési kérelmet adott be, mivel szerintük az OMSZ lehetetlen teljesítési feltételeket írt ki. A cég úgy vélte, 90 nap alatt nem lehet leszállítani a kért „egyedileg készített különleges járműveket”.
A vitarendezési kérelem egy részlete. Forrás: ekr.gov.hu
A SCORPIO Kft. szerint a kiírásban meghatározott szakmai specifikációknak csak a Mercedes-Sprinter, a VW Crafter és a MAN TGE járművek felelnek meg, egyéb gépjármű megajánlása nem lehetséges. A magassági követelmények együttesének azonban még ezen járművek gyári kialakítása sem felel meg, kizárólag „egyedileg fejlesztett, utólag épített tetővel” lehet teljesíteni a követelményeket. A cég álláspontja szerint azonban a beszerzés és az átalakítás 90 nap alatt nem bonyolítható le.
A SCORPIO Kft. rámutatott, csak az a gazdasági szereplő képes tartani ezt a határidőt, amely már „gyártásba helyezte, adott esetben megrendelte a szükséges eszközöket”. Mivel azonban ezek a járművek a piacon más célra nem értékesíthetők,
a cégek csak akkor lépik ezt meg, ha információjuk van az ajánlatkérői szándékról.
A kft. úgy vélte, a versenykorlátozó kiírás miatt a gazdasági szereplők nem indulhatnak/indulhattak egyenlő eséllyel, az OMSZ tendere pedig jogsértő (volt).
Az OMSZ szerint viszont „az ajánlatkérő a teljesítési határidőt nem az egyes ajánlattevők gyártási képességei alapján határozza meg, hanem a saját elvárásai alapján”. A részvételre jelentkezők előtt pedig ismert volt az OMSZ szándéka a dinamikus beszerzési rendszer részvételi felhívása alapján.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője Győrben, 2024. február 5-én. (fotó: MTI/Krizsán Csaba)
Azt is írták, hogy nem alapjárművet, hanem mentőjárművet írtak elő a közbeszerzés tárgyaként, az a feltételezés pedig, amely szerint csak egy típusú alapjármű jöhet szóba, szerintük csak a SCORPIO Kft. „vélelme”.
Az OMSZ úgy ítélte meg, hogy nem támasztottak olyan követelményeket, amelyek megsértették volna a közbeszerzési törvény bármelyik pontját, ezért a vitarendezési kérelmet elutasították. Hozzátették, ha nem érkezik ajánlat a felhívásra 90 napos határidővel, akkor új felhívást fognak közzétenni.
Erre viszont már szinte biztosan nem kerül sor, hiszen két érvényes ajánlat is érkezett.
A rövid határidő növelheti az árakat
Ahogy azt az OMSZ írta, „a mentőjárművek amortizációja, a javításokból eredő leállások, valamint a megnövekedett feladatellátás” miatt van szükségük a lehető legrövidebb időn belül az új járművekre.
Azonban a rövid határidők hátránya, hogy az ajánlatkérő kénytelen akár magasabb áron is megrendelni az adott szolgáltatást vagy eszközt, hiszen sürgősen szüksége van a beszerzés tárgyára, nincs ideje „válogatni”. Ezért jár el gondosan a kiíró akkor, ha időben elindítja a közbeszerzési eljárást, és lehetőséget teremt egy fokozottabb versenyre.
Mivel a cégek DBR-be történő felvétele már tavaly tavasszal lezajlott, érdeklődtünk az OMSZ-nél, miért nem írták ki előbb és hosszabb szállítási határidővel a 20 mentőautóra vonatkozó tendert.
Az OMSZ válaszában azt írta, 2010 óta több mint 1000 db mentőautót vásároltak, ezért „a reálisan elvárható gyártási és szállítási határidőkben nagy tapasztalattal” rendelkeznek. A kiírások szállítási határideje függ a felhívásban szereplő mentőgépjárművek darabszámától, műszaki specifikációjától. Megítélésük szerint a kiírt műszaki tartalom mellett 20 db mentőautó legyártására elegendő a 90 nap, amit az is bizonyít, hogy két piaci szereplőtől is érkezett érvényes ajánlat.
Arra a kérdésre pedig, hogy alacsonyabb áron is beszerezhették volna-e az autókat, ha nem ilyen rövid a határidő, azt írták,
„a gyártási időszak hossza nem feltétlenül van közvetlen hatással az árképzésre,
a gépjárművek árát elsősorban a műszaki tartalmuk befolyásolja.”
Megkerestük az EVK-t beadó SCORPIO Kft.-t,. hogy megtudjuk, szerintük lehetett volna-e alacsonyabb áron leszállítani az autókat, és ha igen, nagyjából mennyiért és mennyi idő alatt. A cég azonban megkeresésünkre cikkünk megjelenéséig nem reagált.
Hogy az új mentőautók mikor állnak szolgálatba, még nem tudni, mint ahogy azt sem, meddig lesznek majd működőképesek. Korábban ugyanis már volt rá példa, hogy problémák akadtak a járművekkel.
2018-ban 163 lóerős Mercedes Sprinter 316 CDI típusú autókat szerzett be az OMSZ: 117 darabot nettó 3,4 milliárd forintért. A közbeszerzést akkor a BM Heros Logisztikai Ellátó Központ Kft. és a Profile Vehicles Oy cég együtt nyerte meg. Az autók egy részét viszont váznyúlvány-repedés miatt le kellett állítani. Azt, hogy pontosan hányat, azt az Országos Mentőszolgálat nem mondta meg, de 2018-ban még erősen korrodált aljú mentőautóval is lehetett találkozni. A mentőszolgálat szerint azonban ez nem jelentett veszélyt a közlekedésbiztonságra.
Magyarországon jelenleg a legtöbb mentőautó Mercedes Sprinter, de találkozni lehet VW Crafterekkel is. Darabszámot tekintve több mint ezer mentő van (2022 novemberében például 1026 db volt), emellett az OMSZ több száz egyéb járművet is üzemeltet.
Az elmúlt években a flotta folyamatosan korszerűsödött: 2023 júniusában például 19 új mentőautó állt szolgálatba, és az év során összesen 33 új járművet szereztek be 1,5 milliárd forintért.
Az OMSZ rendszeresen közzéteszi a beszerzéseket és azt is, hogy milyen feladatokat végeztek el az adott évben. A működéssel szembeni kritikus hangokat viszont nehezen viselik, és adott esetben perre is mennek igazukat bizonyítandó.
A mostani közbeszerzési eljárásra jelentkező cégek már nem számítanak újnak a piacon.
A BM HEROS LEK a Belügyminisztérium által 2001-ben alapított BM Heros Zrt. 2015-ben létrehozott leányvállalata, amelyhez többek között a minisztériumhoz tartozó intézmények gépjárműveinek és technikai eszközeinek karbantartását szervezték ki.
Mivel a BM HEROS Zrt. elsősorban a magyarországi tűzoltógépjárművek kis szériás sorozatgyártásáról ismert, nem meglepő, hogy a karbantartással is foglalkozó BM HEROS LEK a mentőbeszerzések lebonyolításában alvállalkozók bevonására is támaszkodik, amely általában a Profile Vehicles Oy.
A 2023-as pénzügyi évben a BM HEROS LEK Kft. nettó árbevétele 4,39 milliárd forint volt, adózott eredménye pedig 90,9 millió forint. A vállalat alkalmazottainak száma 4 fő.
A cég több közbeszerzést is nyert már: ők szervizelik például a BRFK kezelésében lévő haszongépjárműveket, de javítanak katonai sugárzásmérőket és légzésvédelmi eszközöket is.
2016-ban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) 14,5 milliárd forint uniós forrásból kezdte meg a tűzoltóság járműparkjának bővítését. Az impozáns összegből 108 darab magyar gyártású tűzoltóautót sikerült beszerezni, miután a Rába Járműipari Holding és a BM Heros Zrt. 132,5 millió forintos darabáron kínálta közös járművét. A drágaságon még túlléptek volna a tűzoltók, de azzal nagyon nem voltak elégedettek, hogy gyenge a motor, túl magas a kocsi, dobfékes, és túlbonyolított elektronikával rendelkezik. A használók akkor meg is fogalmazták az ellenérveiket.
A nyertes cég, a finn Profile Vehicles Oy Magyarországi Fióktelepe 2023-ban 12,7 milliárd forintos árbevétel mellett 102 millió forint adózott eredményt mutatott fel. A cég Kistarcsán működik, és már 2012-ben is jelen volt a piacon: egy 1,141 milliárdos és egy 459 milliós tendert nyert el. Akkor 61+30 esetkocsit szállítottak az OMSZ-nek, de nyertek 2015-ben,2016-ban és 2018-ban is. A vállalat Európa számos pontjára szállít mentőautókat.
A cég igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy az eddigi közbeszerzések eredményeként összesen 452 db mentőgépjárművet szállítottak közvetlenül az Országos Mentőszolgálatnak.
Katus Eszter – Zimre Zsuzsa
A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Új mentőautók az Országos Mentőszolgálat Markó utcai központja előtt 2023. március 27-én. (fotó: MTI/Balogh Zoltán)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A külügyminiszter februárban azzal büszkélkedett, hogy New York és Washington között vonattal utazott, azt viszont elhallgatta, hogy bérelt luxusrepülővel ment Amerikába, ami követte Washingtonba is.
Az épület tulajdonosa a Szijjártó Péter embereivel kitömött vagyonkezelő alapítvány, ami az egész Kárpát-medencében vásárolt ingatlanokat magyar közpénzből.
Épp azokban a gyáregységekben tiltották meg a rákkeltő anyagok használatát, ahol a műholdas felvételek szerint feketére színeződött az épületek teteje.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!