közbeszerzés

A kertépítő és az állatgyógyászati cég sem akart lovardát építeni a Kincsem Parkban

Nyílt eljárás helyett meghívásos tender keretében keresték a Kincsem Parkban található Huszár Laktanya ideiglenes fedeles lovardájának, irodájának és karámjainak kivitelezőjét. A Kincsem Nemzeti Kft. hat cégtől, köztük állatgyógyász, kertépítő és lovasfelszerelést forgalmazó vállalkozástól is kért árajánlatot. Végül azonban mindössze egy társaság jelentkezett, így az eljárás eredménytelenül zárult. Az állami cégnél egyébként bevett gyakorlat a meghívásos tender alkalmazása: az elmúlt hat évben minden építési beruházásánál a Kbt. 115-ös eljárást választották.

Az állami tulajdonú Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégiai Kft. új, ideiglenes fedett lovardát, valamint könnyűszerkezetes iroda- és raktárépületet, továbbá karámot kívánt építeni saját forrásból. Ehhez azonban nem nyílt, hanem meghívásost közbeszerzési eljárást írtak ki, és hat céget kértek fel ajánlattételre. Olyan „jól” sikerült azonban kiválasztani a gazdasági szereplőket, hogy közülük csak egy tett ajánlatot. Így végül az eljárást eredménytelennek nyilvánították.

Ideiglenes fedeles lovarda (előregyártott, alumínium pillérvázas csarnokszerkezettel,  három oldalán egy-egy kétszárnyú tolókapuval, csapadékvíz elvezetésére szolgáló Drén-rendszerrel, teherhordó altalajjal), ideiglenes könnyűszerkezetes iroda és raktár (a katonai szervezet napi működéséhez szükséges egységekkel, ld. vizesblokk, étkező, díszelgő ruha, lószerszám raktár, szolgálati ruha tároló, szemestakarmány tároló stb.), illetve 4 darab karám. Ez épült volna a Kincsem Parkban található Huszár Laktanyában.

A beruházásra kiírt közbeszerzési eljárás azonban eredménytelen lett,

így egyelőre aligha kezdődhetnek meg a munkák. Az ok: csak egy cég tett ajánlatot.

Ahogy azt a dokumentumban írják, „az ajánlattételi felhívásban előírt határidőig az Ideiglenes építmények kivitelezése tárgyú eljárásban 1 darab, azaz egy ajánlat érkezett.” A Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerint pedig az eljárás eredménytelen, ha az „egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot”.

Önként korlátozták a versenyt

Ahogy arról lapunk többször beszámolt, az állami és önkormányzati szervek a költségvetéseik jelentős részét – évente több ezer milliárd forintot – közbeszerzéseken keresztül költik el. Közbeszerzéssel találkozunk mindenhol, ahol az állam például iskolát építtet, a kórházak röntgengépeket vásárolnak, vagy a kormány kommunikációs szolgáltatásokat vesz igénybe. Vagyis ezeken az tendereken keresztül kerül a befizetett adó a különböző magáncégekhez, amelyek elvégzik az adott feladatokat.

Nem mindegy azonban, hogy az eljárások kiírói a jó gazda gondosságával járnak el, vagy épp ellenkezőleg. Hogy mik a legegyszerűbb trükkök, amelyekkel befolyásolni lehet egy tendert, azt ebben a videóban mutattuk be:

 

A közbeszerzések célja alapvetően az lenne, hogy a tenderek során nagy legyen a verseny a jelentkezők között, és ennek köszönhetően az ajánlatkérő jó áron, jó minőségű szolgáltatást kapjon. A versenyt csak kevés esetben lehet jogszerűen korlátozni.

Az egyik ilyen lehetőség a Kbt. 115-ös eljárás, amit akkor választhat egy kiíró, ha építési munkát szeretne megrendelni, és annak az értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. Ebben az esetben nem kötelező nyilvánosan meghirdetni a tendert, és nem is jelentkezhet rá bármelyik cég, csak akiket a kiíró meghív. Ezzel a lehetőséggel élt a Kincsem Nemzeti Kft. (illetve a tender lebonyolítását végző Draco Consulting kft.) is.

Az ekr.gov.hu-n található adatok alapján ráadásul nem először: az elmúlt hat évben minden építési beruházásnál a Kbt. 115-ös eljárást választották.

Állatgyógyász, kertépítő és lovasfelszerelést forgalmazó céget is meghívtak

Az ideiglenes építmények kivitelezésével kapcsolatban a következő cégeket kérték fel ajánlattételre:

  1. ATRIX BUILD Építőipari és Szolgáltató Kft.
  2. Profen Nyílászáró Kft.
  3. Homokhátsági Környezettechnika Kft.
  4. KLP Lovasfelszerelés Kft.
  5. ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft.
  6. Parkertech Park-, és Kertépítő Kft.

Az ATRIX BUILD egy budapesti mikrovállalkozás, amely tavaly mindössze 19,6 millió forintos bevételt ért el, és 10,6 milliós veszteséggel zárta az évet. A Káldy Beatrix tulajdonában álló társaság eddig 3 közbeszerzést nyert el, mindegyiket a Kincsem Nemzeti Kft.-től, összesen 185 millió forint értékben.

Az egri Profen Nyílászáró Kft. (korábban Ablak Diszkont Kft.) éves forgalma az elmúlt években 268 és 875 millió forint között mozgott. Ez idő alatt három tendert nyert el: iskolafelújítás, bölcsődeépítés, valamint Lenkey tábornok egri szülőházának felújítása. Az utóbbi tenderre jelentkező cégek közötti kapcsolódási pontokról az Egriügyek.hu írt. A Profen Kft. tulajdonosa tavaly óta Nagy Balázs.

A nem veszélyes hulladék gyűjtésével foglalkozó Homokhátsági Környezettechnika Kft. székhelye Kiskunhalason található. A cég öt év alatt 490 millióról 2,8 milliárdra tornázta fel a bevételét. A Fülöp János Róbert tulajdonában álló kft. főként rekultivációs és csatornarendszerekkel kapcsolatos munkákra kap megbízást, de 2019-ben részt vettek az Alba Volán SC Lovarda fejlesztésében is.

A 2003-ban alapított, fővárosi KLP Lovasfelszerelés Kft. eddig egyetlen közpénzes megbízást kapott: az Állatorvostudományi Egyetemnek szállíthattak le 1 db lójártatót nettó 20 millió forintért. A cég tulajdonosai: Kerényi Andrea, Chripkó Balázs és Chripkó Lili Anna.

Az állat-egészségügyi ellátásban utazó ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft. végső tulajdonosa az állatorvosból milliárdossá lett dr. Móré Attila. (Móré korábban a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt.-ben is vezető tisztségviselő volt). A cég tavaly 34 milliárdot meghaladó forgalmat bonyolított, és számtalan közbeszerzést nyert főként takarmányok és állatgyógyszerek beszállítására.

Bár a debreceni Parkertech Park- és Kertépítő Kft. főtevékenysége a növényi szaporítóanyag termesztése, korábban kaptak már megbízást lovaspálya és környezetének kiépítésére is a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-től. A Czérna Zoltán és Czérnáné Tatár Krisztina tulajdonában álló cég éves bevétele tavaly 801 millió forint volt.

A felsorolt vállalkozások közül végül mindössze egy, a Profen Nyílászáró Kft. adott be ajánlatot. Ezt azonban a kiíró már meg sem vizsgálta.

Bár lehet, hogy a beruházás értéke nem érte volna el a 300 millió forintot, ez alatt az értékhatár alatt sem kötelező meghívásos eljárást lefolytatni. Tehát a Kincsem Nemzeti Kft. dönthetett volna úgy is, hogy minden érdeklődő cégnek lehetőséget biztosít az ajánlattételre. Azzal viszont, hogy olyan vállalkozásokat kért fel, amelyeknek valójában nem is vágott teljesen a profiljukba a munka – és vélhetően éppen ezért nem mutattak érdeklődést a megbízás iránt –, a közpénzből működő cég saját magának okozott plusz munkát és kiadást.

Megkérdeztük a Kincsem Nemzeti Kft.-t, hogy mi alapján döntöttek a felsorolt cégek meghívása mellett, és hogy tervezik-e a tender kiírását ezúttal nyílt eljárás keretében. Megkeresésünkre cikkünk megjelenésig a társaság nem reagált.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A Kincsem Díj futama a Nemzetközi Kincsem Díj napon a budapesti Kincsem Parkban 2024. szeptember 8-án. (fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42