büntetőeljárás

Nem fizetett a lova bértartásáért, inkább ráküldte a TEK kommandót a lovardára

Mintegy 900 ezer forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte jogerősen a Budapest Környéki Törvényszék idén május végén azt a nőt, aki a lova bértartása miatt kialakult, hosszan elhúzódó elszámolási vita miatt több hatóságnál bejelentést tett. Ennek egyik következményeként a Terrorelhárítási Központ kommandósai is megszállták a váci Korona Lovas Sportegyesület lovardáját. A kanca szerepelt a Kincsem filmben is, és a rendőrség külön nyomozásban vizsgálja, hogy az asszony megtévesztette-e a produkciós céget, amikor azt állította, hogy a ló a tudta nélkül vett részt a forgatáson.

Támogasd a munkánkat
pólóvásárlással!

Két évvel ezelőtt írtuk meg, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) mintegy harminc felfegyverkezett, fekete ruhás kommandósa rohanta le a Korona Lovas Sportegyesület (Korona SE) Vác külterületén található lovardáját. Az akció – amelyben állategészségügyi hatóságok is részt vettek – állampolgári bejelentésre indult.

Lerohanta TEK a lovardát egy elszámolási vita miatt, a Kincsem produkciós cégét is lehúzták

TEK-es akció egy váci lovas egyesület telephelyén, házkutatás háborús fegyver és lőszerek után, illetve a Kincsem című film produkciós cégének fizetésre „kényszerítése” – ezek mind megtalálhatóak rejtői történetünkben, amelynek hátterében egy ló bértartása miatt kialakult, évek óta tartó, pitiáner elszámolási vita áll. [sharedcontent slug=

A bejelentés szerint az SE vezetője, Korona Károly méltatlan körülmények között tartja a lovakat, akár meg is veri vagy kínozza az állatokat, ha nem teljesítenek jól a versenyeken. A bejelentő emellett beszámolt arról is, hogy Korona Károly háborús lőfegyvert és lőszereket tart a telephelyen. Emiatt jelentek meg 2017 március 16-án a lovardában a Váci Rendőrkapitányság munkatársai és különböző hatóságok emberei mellett a szupercsapat kommandósai.

A rendőrök lőszereket és fegyvert kerestek, de utóbbit egyáltalán nem találtak. Az előkerült lőszerek miatt a lovas sportegyesület képviselőjével, Korona Károllyal szemben lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A bejelentés mögött – mint már akkor kiderült – a sportegyesületnél tartott egyik ló, Lady El Gran gazdája állt. Ezt egyébként maga a nő is elismerte az Átlátszónak, mondván, részben állat- és természetvédelmi szempontok miatt fordult a hatóságokhoz.

Az asszony és a Korona Károly között kialakult vitáról a Korona SE képviselője számolt be szerkesztőségünknek. Elmondta, hogy a nő nem fizette a lova, Lady El Gran bértartását. Hogy az anyagi vitát rendezzék, megállapodtak abban, hogy a kanca is bekerül a Kincsem film forgatására, amelyen az egyesület több lova részt vett. Lady El Gran gázsiját pedig beszámítják a bértartásba.

A filmezéssel Lady El Gran 350 ezer forintot keresett, a bértartásnak csak egy részét fedezte. A nő viszont nem ismerte el, hogy tartozott volna a lovardának. Az asszony ráadásul fizetési felszólítást küldött a Kincsem Produkció Kft.-nek, mondván, Lady El Gran a tudta és engedélye nélkül szerepelt a forgatáson. Hogy a film forgalomba hozatala ne csússzon, a Kincsem Produkció Kft. fizetett a nőnek. Az összeget pedig a kárátalánnyal megnövelve az SE vezetőjétől követelték.

Ennek kifizetésére a Korona SE felszólította Lady El Gran tulajdonosát, továbbá a Gödöllői Járásbíróságra is keresetet nyújtottak be, hogy ha másképp nem sikerül, így érvényesítsék a kárigényt. Mivel Korona Károly ügyvédje szerint a ló gazdája megtévesztette a Kincsem Produkciót, amely most a Korona SE-n akarja behajtani a kasszájából kivett pénzét, csalás miatt ők is feljelentést tettek.

Azóta a rendőrség a Korona Károllyal szembeni, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés gyanúja miatt folytatott nyomozást megszüntette, mert a lovardában talált lőszereken nem volt rajta a férfi ujjlenyomata.

A bíróság szintén Korona Károlynak adott igazat. Az elsőfokon eljáró Gödöllői Járásbíróság, majd a másodfokú ítéletet meghozó Budapest Környéki Törvényszék is kimondta, hogy Lady El Gran gazdájának meg kell fizetnie az elmaradt tételeket, összesen 930 ezer forintot annak kamataival együtt.

A járásbíróság az eljárás során megállapította – a másodfok egyetértett vele –, hogy míg a lovarda ügyvezetője következetesen és ellentmondásmentesen mindig ugyanazt mondta el, addig Lady El Gran tulajdonosa különböző helyzetekben, eljárásokban különböző tartalmú nyilatkozatokat tett. A tanúvallomások pedig a sportegyesület képviselője által elmondottakat támasztották alá.

Az üggyel kapcsolatban csalás vétség gyanúja miatt is eljárás folyik a III. kerületi Rendőrkapitányságon. Korona Károly ügyvédje azt hangsúlyozta, hogy az asszony megtévesztette az SE vezetőjét azzal, hogy nem árulta el, nincs munkahelye, és nem fogja kifizetni a bértartást.

Ráadásul az asszony ugyanezt tette a Kincsem produkcióval – érvelt az ügyvéd az Átlátszó birtokában lévő irat szerint –, mert nem volt igaz, hogy a tudta és beleegyezése nélkül szerepelt Lady El Gran a filmben. Korona Károly az Átlátszónak azt mondta, a történtek miatt nagyon sok kár érte. Nem kapott például filmes munkát, és több lovat elvittek a lovardájából, ami legalább havi félmillió forint kiesést okozott a sportegyesületnek.

Ügyszám alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya megerősítette az Átlátszónak, hogy nyomoznak az ügyben, amelyben egyelőre gyanúsítotti kihallgatás nem történt. Közölték azt is, hogy a nyomozás jelenlegi határideje 2019. november 29.

Csikász Brigitta

Fotó: Korona Lovas Sportegyesület

Megosztás