budapest

Kivágják a fákat a Normafánál, hogy több helyet csináljanak az autóknak – drónfelvételek

Megszüntetnek egy parkolót, és helyette egy csomó fa kivágásával építenek egy új parkolót – így írta le a Normafánál zajló építkezések abszurditását Kovács Gergely, a budapesti XII. kerület (Hegyvidék) önkormányzati képviselője, a Kétfarkú Kutyapárt társelnöke. Kovács szerint a budapestiek körében egyik legnépszerűbb kirándulóhelyen milliárdokból megvalósított beruházások egy része fölösleges, ráadásul a kerületi döntéshozatal nem átlátható, neki például azt sem sikerül kiderítenie, hogy hány fát vágatott ki az önkormányzat egy-egy átalakításhoz.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

Évek óta panaszkodnak a helyi civilek a Normafa környékének átalakítása miatt, mert szerintük a drága beruházás túl sok fa kivágásával, a betonfelületek növekedésével jár. Épp öt évvel ezelőtt népszavazást rendezett a kerület a terület sorsáról: ez a túl alacsony részvétel miatt (a választásra jogosultak 27,6%-a szavazott) érvénytelen lett, de a kevés résztvevő nagy többsége támogatta a fejlesztési projektet.

A környék legutóbbi, sokadik “fakivágásos botránya” egy 2%-ban a kerületi önkormányzat, és 98%-ban a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tulajdonában lévő területhez kapcsolódott. A XII. kerületi Csillagvizsgáló útnál elindult “tereprendezési”  munkálatok során több fa is megsérült, s végül az önkormányzat feljelentést tett a Magyar Tudományos Akadémia ellen. Vizsgálat indult, az ezzel kapcsolatos adatgyűjtés folyamatban van – tudtuk meg az MTA kommunikációs Főosztályától. Az  MTA-tól azt is megkérdeztük, hogy milyen céllal és összesen hány fát vágtak ki, és hogy mi épül a kérdéses területen. A kapott válasz szerint:

“A területen elvégzett tereprendezési munkálatok kizárólagos célja az ott illegálisan elhelyezett hulladék eltávolítása volt. A további illegális hulladéklerakás megakadályozása érdekében került sor ezenfelül a terület bekerítésére és ehhez kapcsolódva az elburjánzott aljnövényzet ritkítására, melynek során védett fát nem vágtak ki. A munkálatok közben nem védett, „invazív” fafajták és gyümölcsfák mellett sajnálatos módon néhány honos fa is megsérült, a fajták szerinti felmérés jelenleg is tart. Az ezzel kapcsolatos feljelentés nyomán vizsgálat indult kisebb kárt okozó rongálás miatt, az ügy adatkérési szakaszban van. A Magyar Tudományos Akadémia a területen nem tervez építkezést, sem más nagyobb beruházást, a használatát illetően megkezdődtek a tárgyalások a XII. kerület Hegyvidék Önkormányzatával.”

A Normafa zöldfelületeinek megmaradásáért aggódó civilek nem értik, hogy miért olyan későn lépett az önkormányzat a Csillagvizsgáló úti terület ügyében, és hogyan lehetséges, hogy a kerület vezetése társtulajdonosként nem tudott a készülő tereprendezésről. A civilek azt kérdezik, hogy ha nem lesz építkezés a területen, akkor miért sorolta be azt a kerület néhány éve lakóövezeti részként. Az aktivisták a Facebook-bejegyzésükben kifogásolták többek között, hogy

„Engedély és bejelentés nélkül történt környezetkárosító fakivágások miatt” feljelentést tett a Hegyvidéki Önkormányzat. Az erről szóló közleményben hangsúlyozzák, hogy „az érintett terület a zöldfelületi rehabilitáció egyik kiemelten fontos része, ezért fontosnak tartják, hogy a felelősség feltárásával az ügy mielőbb lezárulhasson”. Van néhány kérdésünk: Ha ez a terület az önkormányzat szerint „a zöldfelületi rehabilitáció egyik kiemelten fontos része”, a kerület által két éve elfogadott építési szabályzat miért sorolta lakóövezetbe a telket és miért tette lehetővé, hogy oda akár 40 lakást lehessen építeni? Miért nem került be a terület a „Normafa projektbe”, miért nem készültek rá rehabilitációs tervek? Hogyan lehetséges, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat a terület társtulajdonosaként csak a sajtóból értesült arról, mi folyik az ingatlanon? Lezárul az ügy azzal, hogy meglesz a természetkárosítás felelőse? Utána megépülhet a lakópark, vagy az erdőterület része lesz a kb. 20 ezer négyzetméteres telek?”

Az elmúlt évek fakivágásai nyomán a Normafa környékén látványosan csökkent a zöldfelület – ez derül ki Kovács Gergely, a Kutyapárt hegyvidéki önkormányzati képviselőjének május eleji blogbejegyzéséből is, melyben a környék egy másik építkezését, a korábban Tiborcz István cége által megkezdett, majd Nyerges Zsolt által átvett ingatlanprojektet említ.

Építik a jövőt a Svábhegy tetején Tiborcz, a piaristák és a vicces nevű görög úr

A Normafánál zajló fakivágásokról gondolom már mindenki hallott, de talán kevesen erről az ingatlan-fejlesztésről, ami pár kilométernyire van csak a Normafától. És ez is erdő. Volt. Alapból azért mentünk oda, mert a Misu nevű kutya, akit sétáltat rendszeresen az egyik passzivistánk idősb néninek, merthogy koronavírus, na de ez mindegy is, viszont az eb úgy hallotta, hogy a Tiborcz itt építi az új házát.

„Megszüntetnek egy parkolót, és helyette egy csomó fa kivágásával építenek egy új parkolót” – interjúnkban így írja le a Normafánál zajló építkezések abszurditását a Kétfarkú Kutyapárt társelnöke. Kovács szerint a budapestiek körében egyik legnépszerűbb kirándulóhelyen közpénz-milliárdokból megvalósított beruházások egy része fölösleges, ráadásul a kerületi döntéshozatal nem átlátható, neki például azt sem sikerül kiderítenie, hogy hány fát vágatott ki az önkormányzat egy-egy átalakításhoz. Végigjártuk Kováccsal a problémás helyszíneket:

Kivágják a fákat a Normafánál, hogy több helyet csináljanak az autóknak – drónfelvételek from atlatszo.hu on Vimeo.

A kerületi önkormányzat vezetésétől megkérdeztük, hány alkalommal és milyen okból, hány fát vágtak ki a Normafa környékén 2019. január 1. óta, de kérdéseinkre mostanáig semmilyen válasz nem érkezett. Nem csak újságíróként nehéz információhoz jutni, az önkormányzati képviselők is sokszor nehezen, vagy egyáltalán nem férnek hozzá a kerületi adatokhoz – mondta az Átlátszónak Kovács.

Horn Gabriella

Videó: Döme Zsuzsanna Suzi — Drónfelvétel: Adatkutyak.hu — Utómunka: Pápai Gergő

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2