Megszereztük a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Hétfőn reggel nyolckor elkezdődött Kelenföldön az Etele úti fasor kivágása. Hónapok óta lehetett tudni, hogy eljön ez a pillanat, hiszen minden engedély megvolt már nemcsak a favágáshoz, de a teljes építkezéshez is: az 1-es villamos a most épülő szakasszal végre eléri a Kelenföldi pályaudvart. Ezt a célt nem is vitatja senki – a kivitelezés módját annál inkább. Videóriport.
Végső soron két városfejlesztési szemlélet csap össze az immár megsemmisült fasor okán. A közlekedéspárti / műszaki szemlélet képviselői azt mondják, az alternatívák gondos mérlegelése után választották ki a környezetvédelmi szempontból optimális megoldást, a 175 kivágott fa a legkisebb rossz, bármilyen más nyomvonal esetén ennél több fa esett volna áldozatul a közlekedésfejlesztésnek.
A zöld aktivisták, a kertészmérnök és a tájépítész szerint maga a kiindulás a rossz: egy 50 éves fasor olyan ökológiai értéket képvisel, ami minden más fejlesztési szempontnál előbbre való, vagyis a műszaki szemlélet eleve csak rossz eredményt tud hozni, még ha minimalizálni próbálják is a károkat.
Akárhogy is van, az biztos, hogy a mai magyarországi fejlesztési projektekben ez a meghatározó viszonyulás ahhoz az ökológiai értékhez, amit az idő, a konkrét esetben a fák 50 éves növekedési ideje jelent.
A környék lakóinak többsége csak akkor döbbent rá, hogy mi történik az Etele úton, mikor már javában dolgoztak a láncfűrészek. Tény, hogy a BKK több lakossági fórumot is tartott, de azt azért nem lehet mondani, hogy elárasztották a helyieket a projekttervekkel: nagyon messze van nemhogy a közösségi tervezés, de a leginkább érintettek tényleges bevonása is.
A kötelezően megtartott tájékoztatók merő formalitásnak tűnnek abban a közegben, ahol a fák megmentéséért tavaly indított, és a helyiekre célozva jól marketingelt fb-csoportnak mindössze 1100 követője van.
Videóriportunkban bemutatjuk a fasor valószínűtlenül gyors megsemmisítését; megszólalnak a fákért – hiába – harcoló aktivisták, és a BKK álláspontját ebben az ügyben teljes mértékben osztó Közlekedő Tömeg Egyesület képviselője.
Így vágtak ki 175 fát az Etele úton, hogy helyet csináljanak az 1-es villamosnak from atlatszo.hu on Vimeo.
Kapcsolódó cikkeink
Fapusztítás Budapesten: Hiába az ültetési kampányok, gondozás nélkül nem lesz több fa a városban
Hárommilliárd forintos fürdőberuházás keretében 246 fát vágnak ki a Csillaghegyi strandon
Hiába tiltakoztak a helyiek, kivágtak 51 fát a XIII. kerületben
Becker András – Pápai Gergely
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEgy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
A kormánymédiánál dolgozó újságíró szerint azok viselkedtek jogellenesen, akik feltörték a Midgård adatbázisát, majd „uszító, de minimum megbélyegző szándékkal” kereshető listát tettek közzé a vásárlókról.
Nem enyhít a közlekedési gondokon, hanem még nagyobb forgalmat generál és újabb ipari parkok létesítését segíti a 31-es út fejlesztése, legalábbis ettől tart a maglódiak egy része.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!