Másodfokon is pert nyertünk a MÁV ellen, ki kell adniuk a szupertitkos szerződéseket
Az állami cég még a bíróságnak sem mutatta meg a kért adatokat, így viszont a fellebbezésüket sem találták megalapozottnak.
Az állami cég még a bíróságnak sem mutatta meg a kért adatokat, így viszont a fellebbezésüket sem találták megalapozottnak.
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Borkai Zsolt korábbi fideszes polgármester írta alá, de sem ő, sem utódja, Dézsi Csaba András, sem az Audi nem mond róla semmit.
Az állami cég állítja, azért nem adja ki az árlistákat, mert azokat Balásy cégei üzleti titoknak minősítették.
Százasával készülnek róla profi képek, de a tárca azt állítja, nem kötött szerződést a feladatra, ami 2020-ban 22 millió forint közpénzbe került.
New Yorki lakásbérlés az országspecialistának, 10 milliárdos augusztus 20-i ünnepség, és kormányközeli cégek a szerződések között.
Erről írtak a vidéki portálok a héten. Lapszemle.
7300.hu: 36 millióért most bárki megveheti a volt komlói MSZP irodát Március másodika óta árulják a helyi MSZP irodáját 36...
Keretmegállapodást kötött egy céggel a pócsmegyeri polgármester, ám a Fradi II-ben játszó ifjú labdarúgó tulajdonolta Földemért Közhasznú Nonprofit Kft.-vel nincs...
Nem túl stabil hátterű céggel kötött hatvan évre bérleti szerződést a gárdonyi önkormányzat egy part menti beruházáshoz. A végrehajtásokkal megterhelt...
650 millió forintos szerződést kötött 2017-ben a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal a menekültszállások őrzésére. A legutóbbi közbeszerzési módosításból azonban kiderül:...