Katás visszaélések: 187 nap után válaszolt a NAV egy 9 számból álló táblázattal
Több mint 50 ezer ellenőrzött katás szerződésből mindössze 141 visszaélést talált 2,5 év alatt az adóhatóság.
Több mint 50 ezer ellenőrzött katás szerződésből mindössze 141 visszaélést talált 2,5 év alatt az adóhatóság.
A kormány "Brüsszel" kedvéért változtatott a jogszabályokon, de így sem lesz fenékig tejfel az adatigénylők élete.
A Honvédelmi Minisztérium 90 nap időhúzás után extrém módon adta ki a politikusok repülőútjaira vonatkozó adatokat.
2021 decembere óta nem volt benne beteg, de a rezsije havi 5,3 millió forint.
Az eszközök tárolása sem olcsó, 240 millió forintot fizettek érte.
Újságírószívatás magasfok: 3 hónap időhúzás után december végén egy soronként beszkennelt táblázatot küldtek. Boldog karácsonyt!
Kiderült, hogy súlyos, főként tűzvédelmi szabálysértések miatt eddig nem 6, hanem 17 alkalommal bírságolták meg a Samsung SDI Magyarország Zrt.-t.
A legtöbb helyen hatalmas gond a helyi egység bezárása, Makó fideszes polgármestere is például mindent fizetne, hogy újranyisson a kisposta.
Erre is 3 hónapot kellett várni.
Több mint 80 milliárdba került a tram-train, de 10 évig akarta titkolni a MÁV, hogy mégis mivel és hogyan terveztek. Elbuktak a bíróságon.
Nem tartják nyilván, de állítják, hogy sokat. Pont, ahogy a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány mondta Varga Judit igazságügyi miniszterről.