Jogerősen pert nyertünk a gödi akkugyár bírságos határozatainak kiadása ügyében
A másodfokú ítélet szerint is ki kell adnia a Pest megyei kormányhivatalnak a Samsung akkugyára ügyében született büntető határozatokat.
A másodfokú ítélet szerint is ki kell adnia a Pest megyei kormányhivatalnak a Samsung akkugyára ügyében született büntető határozatokat.
Közös nyilatkozatot fogalmazott meg közel harminc szakértő, akik az ombudsmanok önálló jogállásának helyreállítását kérik az új kormánytól.
Alkotmányjogi panaszt nyújtottak be balatoni érintettek a TASZ segítségével a vízparti építkezéseket szabályozó új kormányrendelet ellen.
Bár a kormány 2024 óta környezetvédelmi engedélyhez köti az akkumulátorok előkezelését és feldolgozását, Pest megyében mégis több üzem enélkül működik.
Terméknek minősítik és nem tüntetik fel a szállítmány veszélyességét, így fuvarozzák magyarországi raktárakba, majd Lengyelországba a hibás akkukat.
Az akkuhulladékok feldolgozását végző munkavállalók súlyos veszélyeztetéséért az ALTEO Circular Kft. 16,2 milliós forintos bírságot kapott.
Egyelőre nem született érdemi döntés az NMP-újrahasznosító üzem kunmadarasi létesítéséről, a tervekről májusban szeretné tájékoztatni az önkormányzat a lakosokat.
Az akkugyárakban használt szerves oldószer újrahasznosítását végezné a kínai BYN üzeme Kunmadarason. Korábban sikertelenül próbált a cég üzemet nyitni Hevesen és Tiszadobon.
Újabb területeket vásárol Gödön a Samsung SDI, az akkugyárban pedig nemcsak a tetőn, de a munkaterületeken is szennyez a gyártásban használt fekete por.
Megkaptuk a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelye mellett vett felszíni vízminták laborvizsgálati eredményét. Röviden: rosszak.
A Samsung SDI a lakóövezetek felé terjeszkedik Gödön, hogy az új területen napelemparkot létesítsen. Az adásvételt Tuzson Bence egykori ügyvédi irodája bonyolítja.