Publikációs felületet és közösségi adománygyűjtő kampányt ajánlunk a Népszabadság szerkesztőségének
Az Átlátszó szerkesztősége szolidáris a Népszabadság munkatársaival, és elkötelezett a sajtószabadság ügye mellett.
Az Átlátszó szerkesztősége szolidáris a Népszabadság munkatársaival, és elkötelezett a sajtószabadság ügye mellett.
Gyakorlatilag nincs nap az utóbbi hetekben, hogy ne derülne fény valamilyen jogsértésre és/vagy bűncselekményre, de legalábbis tisztességtelen akcióra a...
Azoknak a gyerekeknek, akik a függetlenség kikiáltása utáni Azerbajdzsánban nőnek fel, kötelező tananyag az olajban gazdag ország örökösen változó alkotmánya....
Szeptember második hétvégéjén Moszkva több mint fél milliárd rubelt (majdnem két és fél milliárd forintot) költött egy fesztiválra, amely a város...
Szeptember 2-án üzbég hatóságok megerősítették Iszlam Karimov elnök halálát, aki 25 évig vezette az országot. Közel egy hétig tagadták hivatalosan...
Közel három millióan szavazhatnak majd október 30-án a moldovai elnökválasztáson. Az OCCRP és partnere, a RISE Moldova azonban több olyan,...
„Örülök, hogy Magyarországon lehetek. Okos és felvilágosult emberek között” – ezt a Kölcsey Ferenc Gimnázium szír-magyar kötődésű, hat éve...
„Nem kockáztathatom a két kisgyermekem életét ezen a helyen, csak ők vannak nekem” – idézte Shamel Al Ahmadot a Humans of...
A magyar kisebbségiként regisztrált szavazók száma drasztikusan megnőtt a legutóbbi két horvát választás közt. Miért? Néhányan szervezett bűnözésről, megfélemlítésről és vesztegetésről...
A #czarnyprotest („fekete tüntetés”) hashtag a legfelkapottabb ma Lengyelországban, több ezer ember oszt meg magáról olyan képet, amelyen feketébe öltözve tiltakozik...
2016. augusztus 27-én tartottak elnökválasztást Gabonban. Augusztus 31-én az addigi elnök, Ali Bongo Ondimba és fő vetélytársa, Jean Ping is...