Egyéb

Törvénysértő lehet Horváth András rendőrségi meggyanúsítása

Gyanúsított lesz Horváth Andrásból, a NAV-botrányt kirobbantó egykori adóhatósági szakértőből, derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) idézéséből. Horváth András volt az, aki vette a bátorságot, és a nyilvánossághoz fordult, miután a NAV, egykori dolgozója többszöri jelzése ellenére sem volt hajlandó fellépni a milliárdos áfa-csalások ellen.

Bátorsága okozta a vesztét: a Nemzeti Nyomozó Iroda azért fogja meggyanúsítani, mert megszerezte és, úgymond kicsempészte az általa tett jelzéshez nélkülözhetetlen adatokat és információkat az adóhatóság informatikai rendszeréből.

Az atlatszo.hu, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország korrupcióellenes civil szervezetek szerint a cinizmus magasiskolája, hogy a rendőrség a korrupció ellen fellépő állampolgárt, korábbi állami alkalmazottat üldözi, ahelyett, hogy hitelt érdemlően kivizsgálná az adóhatósági visszaéléseket.

Az NNI eljárása nemcsak felháborító, de törvénysértő is lehet, hiszen a bejelentő védelmi törvény értelmében a közérdekű bejelentő ellen akkor lehet hátrányos intézkedést alkalmazni, ha nyilvánvaló, hogy „rosszhiszeműen, döntő jelentőségű valótlan információt közölt”. A rendőrség eljárása mindezen felül azért is felháborító, mert rossz példát mutat: megfélemlíti és ezáltal elhallgattathatja a korrupció ellen akár egyéni kockázatokat vállalva is fellépni hajlandó polgárokat.

Kapcsolódó cikkeink

Horváth András: Európai cégek és multik is érintettek korrupciós ügyekben

Törvénysértő lehet a Horváth András elleni büntetőeljárás

Horváth: A zöld dossziét akarták a rendőrök – videóinterjú

Horváth András már két éve milliárdos számlagyárakra figyelmeztette a Fideszt

Horváth András: Az adócsaló hálózatok elleni fellépés helyzete Magyarországon

Horváth András büntetőjogi üldözése világos üzenetet hordoz: senki meg se próbáljon szembeszállni az állami korrupcióval. Felszólítjuk a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a közérdekű bejelentőkre vonatkozó szabályokat, és nyújtson valódi védelmet azoknak, akik fellépnek a korrupció ellen.

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás