Kukakrízis Szombathelyen is: eddig közel 1,3 milliárd forintba fáj a hulladékreform
Az állami kukaholdig Vasban sem fizet rendesen. A helyi hulladékkezelő cég helyzete annyira megroppant, hogy az igazgató inkább lemond. Két...
Az állami kukaholdig Vasban sem fizet rendesen. A helyi hulladékkezelő cég helyzete annyira megroppant, hogy az igazgató inkább lemond. Két...
A székesfehérvári polgármester állami gondozott gyerekek ajándékait fogadta Mikulás napján a városházán. A fotót kritizálva megjelent egy poszt egy ellenzéki...
Egy cicás Facebook-profil kezdte megleckéztetni az egyik hozzászólót, majd Érd polgármesterének közéleti profilja folytatta a kioktatást. Cicák, kutyák és szarvasok,...
Három helyen épített Csongrád megyében napelemparkot egy korábban német tulajdonú vállalkozás, mindezt uniós támogatásból. A cégek alig termeltek hasznot, a...
2008 óta nem készül el 2 kilométernyi kerékpárút Szombathelyen, pedig már két éve használia kellene a kerékpárosoknak. Az egész ügy...
A megyei közgyűlés fideszes alelnöke és egy helyi szocialista politikus is a hajdúsági földárverések nyertesei között szerepel. Mindez Ángyán József...
Az érdi polgármester által megteremtett rendszer tömör kritikáját fogalmazta meg a nyáron kirúgott érdi sportvezető egy november végi sajtónyilatkozatában. Szántó...
Egymásra mutogat a jegyző és az államkincstár, amiért jó ideje alapvető információk nem kerülnek ki Tárnok honlapjára. A polgármesteri hivatal...
Nem Robin Hood, hanem egy csaló – ezt állítja portálunknak egy szegedi vállalkozó, aki Szabó Bálint cégével szerződőtt egy pénzügi...
Pénteki cikkünk megjelenése előtt emailben kértünk tájékoztatást a „Zselici Hajlék” nevű szentbalázsi szálláshely üzemeltetőjétől, a 20 millió forint támogatás kedvezményezettjétől,...
Pogácsák és édességek reprezentációs költségként, 800 ezer forintos védőszemüveg, továbbá grillsütő és vérnyomásmérő valószínűleg magáncélra. Többek között ezek a vitatott...