
IPI: a legtöbb újságírót azért gyilkolják meg, mert korrupciós ügyeket kutat
Az elmúlt egy évben 88 újságíró vesztette életét munkája közben, vagy annak következtében. Többségük gyilkosság áldozata lett, támadóik pedig...
Az elmúlt egy évben 88 újságíró vesztette életét munkája közben, vagy annak következtében. Többségük gyilkosság áldozata lett, támadóik pedig...
Nem bűncselekmény, hogy a Voldemort-ügyben is érintett Public Sector Consulting több településnek is eladta szóról szóra ugyanazt a tanulmányt...
Kikértük és megkaptuk a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak friss listáit az 5 millió forint feletti költéseikről. A dokumentumokban több...
2013 óta próbáljuk kinyomozni, hogy mennyiért reklámozzák az Erzsébet-utalványokat. 2014-ben még elvesztettük az elsőfokon megnyert perünket egy, az adatkérésünkre...
Az adatok azt mutatják, hogy a baloldal utolsó, 2006-os győzelme óta a pártlistás szavazatok alapján legalábbis lényegében változatlan a Fidesz-KDNP...
A 2018-as választási eredmények ismeretében és az érzelemkitörések csillapodásával az egyik nyitott kérdés az maradt, hogy volt-e hatása a taktikai...
Bár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke azt mondta, akár az is elképzelhető, hogy elengedik a kamarai tartozásokat,...
Április 8-a után legalább egy hétig a választásicsalás-tematika határozta meg az ellenzéki pártok kommunikációját, és a kormányfüggetlen média is...
Molly Bloom-ot olimpiai bajnoknak szánta az apja, de ehelyett ő milliárdos filmsztároknak, hírességeknek, üzletembereknek szervezett titkos pókerpartikat évekig, és egy...
Most a Mályi Madármentő Állomásnak fogyott el a türelme az áramszolgáltatókkal szemben. Posztban invitálják az Elmü-Émász munkatársát egy egerészölyv...
Megkérdeztünk egy volt rendőri vezetőt a Városligetben, a Valton Security emberei és a Ligetvédők között történt incidensről. Az egykori...
Mit csinál egy újságíró akkor, ha félelmetes mennyiségű szöveg szakad rá? Egyesével olvassa el őket? Jobban jár, ha adatelemzőkhöz és...
Afféle családi bankként használta az azeri kormányzó elit a máltai Pilatus Bankot. Az uniós szigetország bankján keresztül bonyolítottak le ugyanis...
Már az 1998-as Fenyő-gyilkosság után pár hónappal képbe került Gyárfás Tamás is, nem sokkal később pedig már azt is...
Heti Válasz: több hangfelvétel is alátámasztja Gyárfás bűnösségét Nem egy, hanem rengeteg kompromittáló hangfelvétele van az ügyészségnek a Gyárfás–Fenyő-ügyben....
A világhálón magyar nyelven jóformán csak pár régebbi tudományos munka és ismeretterjesztő cikk foglalkozik részletesebben a Szaur néven ismertté...
Emlékezetes, hogy Orbán Viktor a választási kampány finisében, március 30-án a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth rádióban azt...
Két nap alatt három rendkívüli közgyűlést tartottak Hódmezővásárhelyen, tegnap este a fideszes többségű közgyűlésnek végül sikerült megszavaznia a független...
Mészáros Lőrinc úgy érzi már nem közszereplő. 48 millió forintot ivott és evett el a hódmezővásárhelyi önkormányzat másfél év...
48 millió forintot ivott és evett el a hódmezővásárhelyi önkormányzat 1 év 4 hónap alatt annál a vállalkozónál, aki...