Térkőlobbi

Négy városvezető adott át egy fél utcát Szombathelyen

Kis magyar szürreál történt szerdán délelőtt Szombathelyen, ahol a város vezetői, egészen pontosan négyen, átadták az elkészült út felét.

A komoly feladattal Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly alpolgármester, Lendvai Ferenc tanácsnok, és Sátory Károly a körzet képviselője birkózott meg. Arról már korábban is írtunk, hogy a felújítás alatt álló Szigligeti Ede utca bár nem a belvárosban van, mégis térkő burkolatot kap, akkor még nem értettük miért, ma azonban mindenre választ kaptunk. Az átadási ceremónia után Illés Károly válaszolta meg.

Négy évvel ezelőtt merült fel az utca felújításának gondolata, akkor még jóval olcsóbb volt a térkő, mint az aszfalt. Ma ugyan közel egy árban vannak (ezt korábbi cikkünkben is taglaltuk), ám a kivitelezést már a térkővel tervezték meg, a költségvetés is így fogadta el azt. De nem csak az olcsósága miatt döntöttek a térkő mellett, hanem amiatt is, hogy könnyen javítható. A környéken sok a régi ház, így számítani lehet arra, hogy sokat felújítanak vagy újat építenek a helyére, így a közműépítésnél nem kell majd aszfaltot felvágni, hanem elég lesz a térkövet felszedni majd újrarakni.

Arra a kérdésünkre, hogy a térkő nem fog e megsüllyedni az autók alatt, Illés azt válaszolta, hogy nem, mivel az út alapja REMIX technikával készült. Ez ugyanaz az eljárás, mint amit az aszfaltozásnál használnak a legalsó rétegnél.

Az utca elkészült felét TOP-os pályázatból fizette ki az önkormányzat, ez 140 millió forintba került. A második fele már egy az egyben városi költségvetésből megy, ez 105 millióba kerül majd.

A kivitelezést a városban nem először dolgozó AlpokTerra végezte. Ez az a cég, amelyik a Szent Márton tér felújítását végezte, és nemrég a Brutscher József utcát is ők aszfaltozták újra.

Szombathely vezetése erős a felülreprezentált átadási ünnepségekben. Májusban egy iskolai ivókutat adott át a polgármester, egy alpolgármester, egy tanácsnok és egy közműcéges vezérigazgató társaságában.

Farkas Bazsi

Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu

Megosztás