rendőrség

Bűncselekményeket követtek el pest megyei rendőrök – több milliós kártérítést fizethet a főkapitányság

Akár több millió forintos kártérítést fizethet a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK), miután három volt rendőrét jogerősen elítélték többek között jogellenes fogvatartás és közokirat-hamisítás, egyiküket pedig még lopásra való felbujtás miatt is. A testület részéről arra hivatkozva nem adtak tájékoztatást a kártérítésre vonatkozó megkeresésünkre, hogy az ügy még folyamatban van a bíróságon.

Kétmillió forintot vittek el egy rendőr megbízásából egy elkábított embertől egy Pest megyei városban még 2010-ben, jogellenesen tartottak fogva egy másik embert és aztán a városi rendőrőrsön bántalmazták őt, majd ennek leplezésére átírták a jelentést 2011-ben. Ezekkel vádolták azt a három rendőrt, akik a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartoztak, és további két civillel együtt kerültek a vádlottak padjára.

Az ügyben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 2012 júniusában emelt vádat – közölte az Átlátszóval a Pest Megyei Főügyészség szóvivője, Gyugyi Csilla. Az elsőfokú ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék 2017. május 22-én hozta meg, a Fővárosi Ítélőtábla pedig 2017. december 7-én döntött jogerősen a vádlottak bűnösségéről. Az anonimizált határozatok a birosag.hu-n megtalálhatóak.

Pontosan mit is követtek el a rendőrök?

Az egyikük, az elsőrendű vádlott rávette egyik ismerősét, aki az ügy negyedrendű vádlottja volt, hogy szerezze meg azt a kétmillió forintot, amiről egy családi veszekedés miatti intézkedés során szerzett tudomást. A negyedrendűnek egyébként a rendőr azt mondta, hogy így letudhatja a tartozását. Az illető ugyanis autót vásárolt az egyenruhástól, és elmaradt a teljes vételár megfizetésével.

A negyedrendű vádlott társat szerzett a pénz megszerzéséhez. Ez az ember az említett családi balhé miatt eljáró gyámügyi előadónak adta ki magát, majd a lakásba bejutva a sértettet kávéba kevert gyógyszerrel kábította el, és a készpénzt elvitte. Hogy a kétmillió forintból mennyi lett az ötödrendű és a negyedrendű vádlotté, valamint a rendőré, nem tudták megállapítani az eljárás során.

Az eszméletlen sértett kórházba került, és csak hazatérése után észlelte, hogy eltűnt a pénze. Ekkor tett feljelentést. A bírósági ítéletek alapján a sértettnek a kárból semmi sem térült meg. Az illető, aki 2014-ben elhunyt, ékszerek eltűnését is jelezte a hatóságnak, de azokkal kapcsolatban nem tudtak konkrétabb megállapításokat tenni.

Jogellenes fogvatartás és közokirat-hamisítás

Az elsőrendű vádlott rendőr másik ügyében két kollégája is érintett lett, az eljárásnak ők lettek a másod- és a harmadrendű vádlottjai. A három férfival szemben a bíróságok a jogellenes előállítást is bizonyítottnak láttak. Sőt, az is szerepel a határozatokban, hogy az előállítottat a városi rendőrőrsön bántalmazták is – többek között gyomorszájon ütötték, valamint az oldalát, a lábát és a fejét többször megütötték –, és ennek leplezésére az egyenruhások valótlanságot foglaltak a jelentésükbe.

Hogy a sértett a bántalmazás során milyen sérüléseket szerzett, az eljárás során nem tudták pontosan megállapítani. A férfi ugyanis attól tartva, hogy nem hisznek neki, nem tett feljelentést, és csak azután fordult orvoshoz, hogy bántalmazásáról a hatóságok tudomást szereztek.

A jogerős ítélet alapján, míg a kétmillió forintot megszerző, nem rendőr vádlottak szabadságvesztésének időtartamába az előzetesben, illetve házi őrizetben töltött időt beszámította a bíróság, addig a volt rendőrök jóval súlyosabb büntetést kaptak. A Fővárosi Ítélőtábla az elsőrendű vádlottra öt és fél évet, a másodrendű vádlottra négy és fél évet, a harmadrendűre pedig három év szabadságvesztést rótt ki.

A határozatokból kiderül, hogy a megkárosított ember a büntetőügy elindulásakor kártérítési igénnyel is fellépett. Az Átlátszó úgy tudja, hogy a sértett számára több millió forintot ítéltek meg, de a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arra hivatkozva nem adott választ az erre vonatkozó kérdésünkre, hogy a bíróság előtt még folyamatban van az ügy. A testület tájékoztatása arra utalhat, hogy rendkívüli jogorvoslattal fordultak a Kúriához.

Csikász Brigitta

A kép csak illusztráció. Fotó: MTI

Megosztás