Névtelen levelek

Gyerekbútor-gate a Pető Intézetben: Hadházy feljelentést tesz

Egye több minden igazolódik be a BME-oktatók névtelen leveléből, amit Hadházy Ákosnak írtak a Pető Intézet gyermekbútor-botránya miatt. Valóban volt titkos szakértője a 10 millió forint közpénzzel megtolt, de befuccsolt projektnek, és, bár erre is milliókat szántak, valóban nem fizették ki a fejlesztést végző műegyetemi dolgozókat. Hadházy feljelentést tesz.

Az EMMI az Átlátszónak egyelőre nem, Hadházy Ákosnak azonban válaszolt első cikkünk megjelenése óta. Akkor azt írtuk: a BME 2016-ban felkérte néhány gépészkari oktatóját, fejlesszenek ki és gyártsanak le speciális, fejlesztő kisbútorokat a Nemzetközi Pető Intézet (jelenleg a Semmelweis Egyetem egyik kara) részére.

Ezt el is végezték társadalmi munkában, hallgatókat is bevonva, a nemes cél érdekében nem is reméltek ellenszolgáltatást – ezt Hadházy Ákos országgyűlési képviselőnek címzett levelükben írták. Csakhogy utóbb kiderült, az EMMI a munkáért 10 millió forintot utalt a BME-nek a feladatra, amiből ők semmit sem láttak, és ezt viszont már nehezen tudták tudomásul venni.

Azt is állították Hadházy informátorai, hogy fiktív szerződéssel kapott 3,6 millió forintot a Pető András Főiskola egyik korábbi vezetője a BME akkori kancellárjától, a májusban lemondott Barta-Eke Gyulától. A pénz a Pető intézetes gyerekek bútorainak árából való, Palkovics László emberminiszter még államtitkárként tudott az utalásról. A támogatási szerződéstől a BME utóbb elállt, mondván, határidőre „a feladatok csak részben teljesültek”.

Hadházynak a napokban válaszolt az EMMI. Ebből nagyon úgy fest, hogy a dolgozók nem ültették fel a politikust. A szerződés szerint a támogatási összeg 9,9 millió volt, valóban a gépészmérnöki kar oktatói és hallgatói vettek részt a munkában és „külső szakértő megbízására is sor került”.

A szakértő kilétét az EMMI személyiségi jogi aggályokra hivatkozva nem közölte Hadházyval. A képviselő gyanúja szerint nem lehet más, mint a Pető Intézetes volt fejes, aki a dolgozók szerint nem végzett érdemi munkát a pénzéért cserébe.

A támogatói okirat szerint a támogató EMMI-t az akkori államtitkár, Palkovics László, jelenlegi miniszter, a BME-t a nemrég távozott Barta-Eke Gyula kancellár képviselte. Az okirat rendelkezik arról is, hogy a 9,9 millióból 7,4 millió forintot személyi juttatásokra különítenek el, további 1,6 milliót pedig a személyi juttatások közterheire. A fejlesztést végző gépészkari dolgozók mégsem kapták meg a jussukat, Hadházy ezért, mint az Átlátszót tájékoztatta, feljelentést fog tenni.

Rádi Antónia

Fotó: Szakál Szebáld/Átlátszó

Megosztás