
A magyarok futni hagyták, dublini bíróság előtt a legkeresettebb írországi magyar
Hat körözést bocsátottak ki különböző magyarországi igazságügyi szervek az Írországban élő Henn Zoltán Huba ellen, az elsőt még 2014-ben. A...
Hat körözést bocsátottak ki különböző magyarországi igazságügyi szervek az Írországban élő Henn Zoltán Huba ellen, az elsőt még 2014-ben. A...
A kormányzat eldurvult választási kampányát okolja Ungár Péter LMP-s politikus amiatt, hogy a jelöltállításhoz szükséges ajánlóívein elhunyt személyek adatai és...
Felveszi művésznevéből, a Rokker Zsolttiból a Zsoltot Erdei Sándor, aki függetlenként, ellenzéki támogatással indul a július közepi miskolci időközi önkormányzati...
Ahogy általában mindig, most is Mészáros Lőrinc üzlettársa nyerte a legnagyobb értékű állami megbízásokat. Idén is figyelemmel követjük a nyilvános...
Diákként, szülőként sőt még nagyszülőként is nap mint nap azzal szembesülünk, hogy a digitális világ kihívások elé állít bennünket. A...
Tavaly Ókovács Szilveszter főigazgató még azt bizonygatta, hogy lealkudtak az árból 5 milliárdot, ezért csak 14 milliárd forintért végzi az...
Személyesen egyszer, 2000-ben, még szegedi bölcsészhallgatóként, a Móra Kollégiumban találkoztam vele, amikor ott tartott előadást. Mint a baloldalból kiábrándult, hitehagyott...
Három politikus, (volt) pártelnökök, akikben szinte semmi közös nincsen. Különböző világokat képviselnek, eltérő eszközökkel, más-más stílusban. Abban mégis hasonlítanak, hogy...
Tíznél többre becsülik az elmúlt hónapokban súlyosan lesérült, ezért sportcélokra használhatatlanná vált lovak számát azok a galoppló-tulajdonosok, akik az állami...
Az élet, meg minden címmel indított közéleti podcastot Tóth Szabolcs Töhötöm, a Magyar Nemzet volt főszerkesztő-helyettese. A nemrégiben bezárt napilap...
Budapesten 375 olyan gyalogos-átkelőhely van, amely a vakokat és gyengénlátókat hangosított jelzőlámpával segíti. Mivel térkép nem készült belőle, ezért ezt...
Érvényes és eredményes volt múlt vasárnap a helyi népszavazás Madocsán. Az érvényesen szavazó polgárok elsöprő többsége, 98 százaléka nem kér...
Miközben a GDPR miatt most magyar vállalkozások tízezrei pánikolnak, és naponta kérdezgetik az alkalmazottaikat, hogy “ugye semmilyen ügyfél személyes adatát...
Csak a felét kapták meg a kért állami kártalanításnak a Szeviép-károsultak Csongrád megyében. A kormánymédia évek óta Botka Lászlót láttatja...
Homlok Zsolt 2017-ben vette feleségül Mészáros Lőrinc egyik lányát, Ágnest, és Homlok cégei azóta sorra nyerik az állami megbízásokat. Erről...
Amikor 2018. május 5-én a „Nem vagy a mi cárunk” szlogent skandáló tüntetők gyűltek össze Moszkvában Vlagyimir Putyin újraválasztása ellen tiltakozni,...
G7: oligarchák a naperőmű-bizniszben A választások előtt egy hónappal az egyik uniós pályázat már felfüggesztett programját hirtelen újra megnyitották, de csak egy napra....
Az OCCRP és partnerei tavaly ősszel számoltak be arról, hogy Azerbajdzsán brit cégeken keresztül egy feketekasszát működtetett. Egy bonyolult, homályos...
Bejött Orbán Viktor számítása és fordulat következett be az amerikai-magyar kapcsolatokban– még ha erre Donald Trump elnökké választása után majdnem...
Június 7-én Párizsban és több francia nagyvárosban tüntettek a méhészek a téli méhpusztulás miatt szükséges állami támogatásért és a mezőgazdasági...