kegyelmi botrány

A Miniszterelnökség által támogatott nemzetiségi gyerektáborban tarthatott foglalkozást az elítélt bicskei pedofil nevelő

A bicskei pedofilügy másodrendű vádlottja, Kunstár Béla 2019-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést kapott négy kiskorú fiú molesztálásáért. Már a próbaideje alatt egy olyan napközis táborban tarthatott gyerekeknek foglalkozást, amit a Miniszterelnökség támogatott. A tábor szervezői egyébként kisebbségi önkormányzati képviselőjelöltek, és az egyesületük gáláján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fővédnökösködött. Kunstár rajtuk kívül egy cégén keresztül további két másik, a Fidesz által támogatott képviselőjelölttel is kapcsolatba hozható.

Áprilisban írtunk a bicskei gyermekmolesztálási ügy másodrendű vádlottjáról, a négy kiskorú fiú szexuális bántalmazása miatt jogerősen elítélt Kunstár Béláról. Kunstár ügyében 2019-ben hirdettek – kivételesen enyhe – ítéletet. A volt nevelő megúszta a börtönbe vonulást, mindössze másfél év felfüggesztett börtönt kapott, három év próbaidővel.

További kérdéseket vet fel a volt nevelő (aki egyébként csak két évig volt a gyermekotthon alkalmazottja, egyébként főleg az üzleti életben volt aktív) kiterjedt kapcsolatrendszere. Kunstár ugyanis több, a kormánypártokhoz köthető politikai és üzleti szereplővel is kapcsolatba került a Fidesz szívcsakrájának is nevezett Fejér megyei vidéken. Ez Bicske, Csákvár, Felcsút és Alcsútdoboz vidéke,

itt találhatók a NER olyan kultikus objektumai, mint a Pancho Aréna, a hatvanpusztai birtok vagy Semjén Zsolt csákvári vadászháza.

A körülötte felrajzolható céghálóban felbukkan többek között egy Mészáros Lőrinc-cég menedzsere és egy NER-közeli vidékfejlesztési szervezet is.

Azt is megírtuk, hogy Kunstár nem sokkal az enyhe ítélet kihirdetése után új cégben tűnt fel, ami hamarosan milliárdos árbevételre tett szert – ez különösen szép teljesítmény annak tükrében, hogy a cég ügyvezetője egy 19 éves fiú volt a cégadatok szerint, és hogy látható tevékenységet alig végzett, arról nem is beszélve, hogy az elindításánál egy elítélt gyermekmolesztáló bábáskodott.

Gyerektábori fellépés a bicskei pedofilbotrány után

Az azóta eltelt időszakban új információk derültek ki Kunstár kapcsolatairól és a bicskei per utáni tevékenységéről. A férfi neve most egy 2022-es gyerektáborról szóló pályázati dokumentumban bukkant fel.

„Az egyesületünk által második alkalommal szervezett napközis táborunk célja az volt, hogy nemzetiségi nyelvoktató általános iskolánk tanulóinak a magyarországi német nemzetiségi történelem, népismeret és kultúra területén szerzett tudását sokrétű, színes és élmény dús programjainkkal elmélyítsük. (…) Negyedik napon hangszerbemutatót kaptunk Kunstár Béla vezetésével, aki a rézfúvós hangszerek világába kalauzolta el a gyerekeket”

– ez olvasható az Országos Német Kultúregyesület (ONKE) beszámolójában, amit a NTAB-KP-1-2022/1-000403 sorszámú pályázat végrehajtásáról írtak.

Onke

Az ominózus beszámoló fedőlapja, forrás: onke.hu

Az ONKE a Nemzetiségi táborok 2022. évi költségvetési támogatása keretében kapott félmillió forint költségvetési támogatást a tábor megrendezésére. Ezt a támogatási programot a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hirdette ki.

Megpróbálták eltüntetni a bizonyítékot

A beszámolót beküldő Loór Miklós (egyéb pozíciói mellett) a Lohr Kapelle rézfúvós zenekar vezetője. Az együttest meg is említették a pályázati beszámolóban, mint írták, ide szeretnének utánpótlást toborozni. Az interneten számos felvétel fellelhető, ahol Kunstár ezzel a zenekarban lép fel, például a Lohr Kapelle Facebook-fotóin is. Egy 2016-os fotón is szerepel például az együttes pólójában, ezt a zenekar „két jó barát” felirattal tette közzé.

Kbfb

Ugyanebben az együttesben zenél Breznyán István is, akit Kunstárral közösen említenek a beszámolóban. A közösségi médiában elérhető fotókon látható, hogy Kunstár 2022 nyarán is a Lohr Kapelle-leben turnézott.

Gaej1x7eq2w71

Kunstár Béla (balra) a Lohr Kapelle zenekar tagjaival, 2022 nyarán, forrás:Facebook, Lohr Kapelle

Kunstár Béla a zenekar egy 2021-es koncertfelvételén is feltűnik, itt a színpadon legalább egy kiskorú gyerek is látható.

Cikkünk megjelenése előtt emailben kerestük meg az ONKE-t, a Miniszterelnökséget és a pályázatban szintén érintett Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-t. Arra voltunk kíváncsiak, tudtak-e Kunstár Béla előéletéről és lehetséges fellépéséről a gyermektáborban.

Választ nem kaptunk, azonban nem sokkal az email elküldése után eltűnt az ONKE honlapján elérhető beszámolóból Kunstár egyik említése.

A másik még most is benne van, ez talán elkerülte a bizonyítékot eltüntetni kívánó személy figyelmét. Azonban az Internet Archive archívumából most is elérhető az oldal eredeti változata, benne a fent idézett mondattal.

Érdemes felidézni, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után nem sokkal a Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapjáról szisztematikusan törölték az elítélt igazgatót és igazgatóhelyettest említő anyagokat. Szintén eltűnt, és máig nem elérhető a gyermekotthonoksportja.hu. Mindkét oldal többek között olyan anyagokat tartalmazott, amelyek az elítélt gyermekotthoni vezetők közös programjairól szóltak Orbán Viktor testvérével, illetve a felcsúti Puskás Akadémiával.

Újabb törvénysértés?

A Büntető Törvénykönyv szerint, „ha a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény elkövetőjét, ha a bűncselekményt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követte el, illetve a gyermekpornográfia elkövetőjét végleges hatállyal el kell tiltani bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi”.

Kunstár Bélát szintén véglegesen eltiltották a gyerekekkel kapcsolatos munkakörök gyakorlásától, így ha valóban ilyen feladatot vállalt, azzal újra törvényt sérthetett. Fontos körülmény, hogy az említett tábort még az elítélt nevelő próbaideje alatt történt, így ha Kunstár szabálysértést („131/A. Foglalkozás gyakorlása a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt – ezt a rendelkezést épp a 2021-es, pedofil elkövetők szigorúbb büntetéséről szóló törvény tartalmazza) követett el, az a felfüggesztett börtönbüntetést akár letöltendővé is teheti.

Áprilisban a Gulyáságyú Média szúrta ki, hogy Kunstár időközben elhagyta Magyarországot (vagyis nem sokkal a gyermektábori, potenciálisan törvénysértést megvalósító fellépés után ment külföldre). Svájcban, egy buszos cégnél kapott állást, neve és fényképe nyilvánosan elérhető is volt az oldalon, azóta azonban eltűnt. A portál arra is rámutatott, hogy ebben a munkakörben az elítélt nevelő szintén gyerekekkel foglalkozhatott, hiszen a cég többek között iskolai osztályokat is buszoztat.

Állami támogatások, Semjén-beszédek

Térjünk vissza a nyári tábor szervezőire: az ONKE holnapja szerint a beszámolót Loór Miklós küldte be. Loór amellett, hogy a Lohr Kapelle zenekar vezetője, ismert szereplője a magyarországi német kisebbségi közéletnek: ő az Országos Német Kultúregyesület alelnöke, az elnök, Rierpl Mónika helyettese. Rierpl és Loór szintén elnöke és elnökhelyettese a Terézvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének.

Loor

Loór Miklós Péter, Kunstár zenésztársa az ÉMNÖSZ képviselőjelöltjeként a valasztas.hu-n

A két tisztviselőre az idei önkormányzati választásokon is lehet szavazni: Szigetszentmártonon független egyéni jelötként indulnak, a kisebbségi listán pedig az Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége (ÉNMÖSZ) jelöltjeiként. Ezt az egyesületet szintén a Rierpl-Loór kettős vezeti. Az egyesület, ahogy neve is mutatja, Pest, Heves és Nógrád megye német önkormányzatainak szövetsége, amely működéséhez több kormányszervtől is támogatást kap, köztük a Miniszterelnökségtől, a Nemzeti Együttműködési Alaptól, a Bethlen Alapkezelőtől és a Nemzeti Kulturális Alaptól.

Az ÉNMÖSZ rendezvényein rendszeres vendégek a magas rangú kormányzati tisztviselők: a szervezet saját honlapján írja, hogy megfordult náluk Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár, Fürjes Balázs, a miniszterelnök helyettes államtitkára, Latorcai Csaba egyházügyi államtitkár, sőt, az elmúlt években a ÉNMÖSZ Kulturális Gálájának a fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes volt.

Az Erdészeti Lapok egy 2013-as cikkében egyébként Semjén Zsolt együtt szerepel Kunstár Bélával is. A kontextus alapján valószínűsíthető, hogy itt is a később elítélt férfiról lehet szó: mint írták, a miniszterelnök-helyettes a Vértesi Erdő Zrt. (más néven Vérteserdő Zrt.) világháborús emlékművét avatta fel, és a rendezvény végén „a Magyar takarodót hallhattuk Kunstár Béla előadásában.”

Képviselőségért indul Kunstár volt üzlettársa

Kunstár Béla kapcsolati hálóját tovább kutatva rábukkantunk további fideszes önkormányzati képviselőkre is. Oknyomozásunk fő fókusza egy pátkai önkormányzati cég volt, aminek Kunstár 2013 és 2017 között volt az ügyvezetője. A cég Pátkai Piac Szövetkezet néven indult, és a község és környéke vállalkozásait volt hivatott támogatni. A bicskei pedofilügy kirobbanása után a pátkai szövetkezet nevet változtatott, Művészellátó Szövetkezetként ment tovább, új tulajdonosokhoz került, új székhelyre jegyezték be, és jelenleg kényszertörlés alatt állt. Utolsó ügyvezetője egy alcsúti illetőségű férfi, aki mellesleg Mészáros Lőrinc egyik régi cégének, a Radio Sales House Kft.-nek a stratégiai fejlesztési menedzsere.

Időközben elindult az önkormányzati választási kampány, és a Nemzeti Választási Iroda nyilvánosságra hozta a közgyűlési képviselői helyekért induló jelöltek nevét.

A pátkai fideszes jelöltek listáját nézve két ismerős névre bukkanunk: Nagy Zoltán és Buda József mindketten tagjai voltak a Kunstár-féle Pátkai Piac felügyelőbizottságának.

A Credit Online-ból elérhető adatlap szerint Nagy Zoltán 2020-tól, vagyis már az elítélt nevelő távozása után került be a pátkai szövetkezet felügyelőbizottságába. Buda József ezzel szemben 2013 és 2022 között folyamatosan részt vett a cég munkájában, asszisztálva a cég alcsúti parkolópályára állításához Kunstár Béla lebukása után.

Mindkét képviselő hivatalosan függetlenként, de a Fidesz támogatásával jutna be a pátkai képviselőtestületbe; polgármesternek Buda József fiát, Buda Attilát jelölik a kormánypártok.

Buda Pásztor

Buda József (hátul, kockás ingben) a Fidesz előző polgármester-jelöltjével.

A két mostani jelölt mellett egy másik fideszes önkormányzati képviselő is feltűnt a piacos cégben: Gerencsér Attila, aki a 2010-es választásokon indult a Fidesz jelöltjeként, szintén 2013 és 2022 között volt felügyelőbizottsági tag. A mostani választásokon ő már nem került be a kormánypártok jelöltjei közé.

A két képviselőjelöltnek a Facebookon keresztül küldtünk kérdéseket arról, milyen kapcsolatuk volt Kunstár Bélával és az említett cégével, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk tőlük választ.

Több szálon is Orbán-rokonoknál kötünk ki

A kegyelmi ügy és a Kunstár Bélával szembeni feltűnően enyhe ítélet súlyos kérdéseket vet fel a magyarországi igazságszolgáltatásról annak tükrében, hogy a bicskei pedofilbotrányban elítélt mindhárom férfi több szállal kapcsolódik hatalmi körökhöz. A cikkben említett személyek kapcsolatait az alábbi hálózatábrán mutatjuk be. A kép kattintással kinagyítható:

Khalo

A harmadrendű vádlott, Kónya Endre védőügyvédje elsőfokon Bálint Attila volt, aki Etyek jelenlegi fideszes alpolgármestere, emellett egy állami cég, a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója.

Vásárhelyi János védőügyvédje, Szmulai István pedig az Orbán-család cége, a Fuvaroznak Zrt. (korábban NehézKő Kft.) jogi képviselője volt.

A cég később a NAKK Zrt. – Orbán Áron, a miniszterelnök testvérének cége – tulajdona lett, ebben Szmulai felügyelőbizottsági tisztséget kapott.

Kónya Endre családi vonalon szintén kapcsolatba hozható az Orbán-családdal: édesanyja, Kónya Eugénia kapcsolatait a Magyar Hang és a HVG tárta fel alaposan. Az egymilliárd forintból felújított Zabolai Mikes-birtokon (Kónyáék családi barátja, Mikes Katalin birtokán) megfordult a miniszterelnök felesége, és a kegyelmi döntés utáni nyáron Novák Katalin is itt vendégeskedett.

A kegyelmi botrányba Novák Katalinnak együtt belebukott Varga Judit helyére egyébként szintén egy, Vásárhelyi Jánoshoz személyesen kötődő politikus ült be a parlament Európai ügyek bizottságába. Tessely Zoltán Fejér megyei fideszes képviselő korábban éppen Bicske polgármestere volt. A Parlament honlapján szereplő önéletrajzában ő maga említi, hogy az Összefogás Bicskéért Egyesület támogatásával lett polgármester. Az egyesület listáján jelöltként szerepelt a pedofíliáért elítélt Vásárhelyi János és Tiborcz István (Orbán Viktor veje) testvére, Tiborcz Péter. Vásárhelyiék egyik kampányrendezvényén, 2002-ben Orbán személyesen is részt vett:

 

E cikk megjelenésekor egyébként nem elérhetők az interneten a valasztas.hu 2010 előtti választásokról szóló adatbázisai. A mi szempontunkból releváns választásokról szóló információk csak az időközben megjelent híranyagokból és a Google archívumából nyerhetők ki.

Zubor Zalán

Címlapkép: Átlátszó montázs

Megosztás