Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal, Lánczi Tamás végkielégítést sem kap
Az Országgyűlés megszüntette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely az elmúlt két évben többek között az Átlátszó ellen is vizsgálatot indított. Videó.
Az ortodox világ egyik legrégebbi spirituális központjában okozott tüzet egy orosz drón. A helyreállítás évekig tarthat az idén 975 éves kolostorban. Munkatársunk korábban készült fotóin mutatjuk meg a székesegyházat és környezetét.
Megkezdik az előkészületeket a Pecserszka Lavra alapításának ezredik évfordulójának megünneplésére, az erről szóló rendeletet pedig már aláírta, jelentette be az ukrán alkotmány napján Volodimir Zelenszkij a kijivi barlangkolostorban.
A szervezők időhiányra nem panaszkodhatnak, az államfő negyed évszázadot adott nekik a felkészülésre. A Pecserszka Lavra az idén augusztusban, az Istenszülő elszenderedése (a római katolikusoknál: Nagyboldogasszony) napján fennállásának 975-ik évfordulóját ünnepli.
Az ortodoxia felbecsülhetetlen jelentőségű helyszínét június 15-én, hajnalban érte támadás, a Nagyboldogasszony-székesegyház tetőszerkezetének nyolcvan százaléka megrongálódott.
A károk felmérése azonnal megkezdődött, a helyreállítás pedig akár két évig is eltarthat, mondta Makszim Osztapenko, a műemlékegyüttes igazgatója. A munkálatok költsége meghaladhatja a fél milliárd hrivnyát (mintegy 3,4 milliárd forintot), és az összeg még nőhet.
A támadás éjjelén az oroszok hetven rakétával és hatszáztizenegy drónnal támadták Ukrajnát. Húsz rakéta és majdnem harminc drón elérte célját. Kijivben öten meghaltak, és legalább harmincan megsebesültek.
A Lavra szerzetesei hegyoldalba vájt barlangokban éltek.
Elhalálozásuk után a barlangok különleges mikroklímájában holttesteik mumifikálódtak, és máig fennmaradtak.
Nem ez az első alkalom, hogy a XVII. század óta újjáépített és kibővített kolostorban háborúk és hódítók okoztak károkat.

Falfestmény a Nagyboldogasszony-székesegyházban (Pecserszka Lavra, Kijiv), archív fotó: Makai József
Feldúlták a tatárok, és megsérült a II. világháborúban is. Kijiv ostromában megsemmisült a Nagyboldogasszony-székesegyház, a mostanit 1991-ben, a Szovjetunió szétesése után építették újjá.

Falfestmény a Nagyboldogasszony-székesegyházban (Pecserszka Lavra, Kijiv), archív fotó: Makai József
A huszonhét hektáros kolostoregyüttesért régóta küzdenek a Moszkvához hű és az autokefál, önálló ukrán ortodox egyházat támogató szerzetesek és hívek.
A barlangkolostor alsó- és felső Lavrából áll.

A Nagyboldogasszony-székesegyház és a Szent Antal és Szent Teodóz refektórium-templom (j.) (Pecserszka Lavra, Kijiv), archív fotó: Makai József
A felső egy látogatható múzeumegyüttes, az alsóban szerzetesek élnek.
Kijivben attól tartanak, hogy megpróbálnák ellopni az ikonokat, ereklyéket, és megfigyelik őket.
Az Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU) hét éve kapta meg (az azóta is csak részlegesen elismert) önállóságát Bertalan konstantinápolyi ökumenikus pátriárkától.
Ezt azonban a Konstantinápollyal régóta ellenséges Orosz Ortodox Egyház – a legnagyobb keleti ortodox egyház – nem ismeri el.
Az oroszokhoz az Ukrán Ortodox Egyház – Moszkvai Patriarchátus (UPC – MP) volt lojális.
A háború kitörése után elvileg megszakították a kapcsolatokat Moszkvával, ám a gyanú szerint még mindig oroszbarát nézeteik vannak, és elismerik az orosz egyház fennhatóságát.
A kolostort két hete dróntalálat érte, így égett a székesegyház és a város az orosz támadás után (a Guardian felvételei):
Szöveg, fotók: Makai József
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Az Országgyűlés megszüntette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, amely az elmúlt két évben többek között az Átlátszó ellen is vizsgálatot indított. Videó.
Sokan attól tartanak, hogy fű alatt újraindították a néhány éve leállított mélyfúrási projektet.
Az egyiket árulják, a másik Bécsbe költözött Budapestről, a harmadik pedig Bécs helyett már Szlovéniában parkol.
Néhány hónapja állampolgárként bejelentést tettem a környezetvédelmi hatóságnál, amiben Paks II környezethasználati engedélyének visszavonását kértem.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!