„A hitelesség számít” – podcast az önkormányzati átláthatóságról, 1. rész
Podcastunk vendége Számadó Tamás fővárosi főjegyző, Borbás Gabriella a józsefvárosi önkormányzattól és Pósfai István, a K-Monitor projektkoordinátora volt.
Több településen is felkerülnek a szavazólapokra – általában Fidesz-KDNP-s polgármester-jelölteket támogatva – olyan egyesületek, amelyek korábban civil szervezeti támogatás keretében kaptak közpénzt. Diósdon például egy olyan szervezet indítja a kormánypárti jelöltet, ami három helyről is kapott állami pénzt, például „előadó-művészeti szervezetként” is kapott támogatást.
„Kampány közpénzből” sorozatunk újabb részében olyan településeket mutatunk be, ahol a korábban civil szervezetként közpénzzel támogatott szervezetek most hivatalos jelölőszervezetként is támogatják a kormánypárti polgármester-jelölteket.
Korábban írtunk róla, hogy az egyik legnagyobb civil támogatási program, a Városi Civil Alap (a Bethlen Gábor Alapkezelő és a Miniszterelnökség programja, elvileg helyi civil célok támogatására) keretében olyan szervezetek is kaptak pénzt, amik korábban egyértelműen politikai tevékenységet folytattak: jelölteket támogattak, vagy saját jelölteket indítottak az önkormányzati választásokon. A 2024-es önkormányzati választásokra ismét aktivizálódott több szervezet, amelyek az elmúlt ciklusban civil támogatás címen jutottak közpénzhez.
A cikk készítéséhez a Valasztas.hu jelölt-adatbázisát használtuk, és a 10 ezer főnél nagyobb települések polgármester-választásait néztük át. Több várost is találtunk, ahol közpénzes szervezetek polgármestert is jelölnek a kormánypártokkal közösen.
Két városban is indít polgármester-jelöltet a Nemzeti Fórum, Lezsák Sándor egyesülete. A hosszú múltra visszatekintő, a Fidesz hivatalos partnereként regisztrált szervezet a VCA támogatottjai között új szereplő, először idén kaptak támogatást a BGA Zrt. által osztott pénzből, 11 millió forintot.
Az egyesület két igen távoli városban, Kiskunfélegyházán és Érden jelöl polgármestert. Előbbi településen Csányi József jelenlegi polgármester indul, aki korábban is a Nemzeti Fórum jelöltjeként szerepelt a szavazólapokon, őt egyébként megyei listás jelöltként is nyilvántartásba vették, itt a Fidesz-KDNP-listán szerepel.
Az érdi polgármester-választáson Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Egyesületének elnökét támogatja a Nemzeti Fórum, a Fidesz-KDNP, és egy újabb „civil” szervezet, az ÉRteD Családbarát Egyesület. Ez a szervezet szintén közpénz-nyertes, amit különösen érdekessé tesz az egyesület előtörténete:
az Átlátszó írta meg, hogy 2023 őszéig teljesen más névvel, címmel és profillal működött, Korábban HunGame Esport Sportegyesület néven, budapesti székhellyel, e-sport egyesületként létezett.
A hirtelen név-, székhely- és profilváltás után pár hónappal, immár Gyurkó Katalin vezetésével egyből meg is nyert 9 millió forint állami támogatást.
Szintén friss alapítású, egy éve bejegyzett szervezet a Fejlődő Maglódért Egyesület (FEMA), ami a mostani választáson polgármestert és önkormányzati képviselőket is jelöl. A kormánypártok itt papíron nem indítanak jelölteket, de nyilvánvaló, hogy a FEMA jelöltjeit támogatják: olyannyira, hogy van olyan képviselőjelölt, aki a Fidesz-logót is használja (bár ez a szavazólapon nem szerepel majd).
Érdekesség, hogy Maglódon korábban egy másik egyesület, a Maglódi Polgári Kör volt a Fidesz-szövetségese, de később szembe kerültek egymással, ezért most a Polgári Kör a pártoktól függetlenül indít jelölteket.
A kegyvesztett szervezet helyébe hozták létre tavaly júniusban, egy évvel a választások előtt a FEMA-t, ami idén már kapott is 4 millió forintot a Városi Civil Alapból.
Szintén helyi fideszes politikus, Bükki Miklós vezeti a JUVE – Jövő Új Városáért Egyesületet Dunaújvárosban, ami 2022-ben és 2024-ben összesen 19 millió forint VCA-pénzt kapott. A mostani választáson Magyar András a polgármesterjelölt, és az összes kormánypárti képviselőjelölt a JUVE jelöltje is.
Az egyesület működése tipikus példája az álcivil-támogatások logikájának, ezt talán a legjobban a JUVE Facebook-csoportja mutatja: az egyesület vezetői pár hónapja még főleg sporttal, szabadidős programokkal kapcsolatos tartalmakat osztottak meg a csoportba meghívott dunaújvárosiaknak, mostanra viszont teljesen kampány-üzemmódba kapcsoltak, és a civil egyesület csoportja teljesen a Fidesz-KDNP jelöltek pódiuma lett.
Hasonló a helyzet Gyöngyösön, ahol a mostani polgármesterjelölt, Szókovács Péter egyesülete, a Szeretlek, Városom kampányol közösen a kormánypártokkal. Az egyesület idén közel 11 millió forintot kapott a VCA-ból.
Nem a Városi Civil Alap az egyetlen, ami közpénzt osztott a Fidesz-szövetséges civileknek. A diósdi Pro Civitate – A Városért Egyesület például három állami forrásból is pénzhez jutott: civil.info.hu adatbázis szerint 2021 és 2023 között összesen 32,9 millió forintot kapott a Nemzeti Együttműködési Alaptól, kulturális és szabadidő tevékenység jogcímen, idén pedig 4,5 milliót nyert el a VCA-tól. Az egyesület képviselője Sohajda Lajos, a diósdi Fidesz alapszervezet elnöke, és a bejegyzési okiratukban megjelölt egyik cél „a FIDESZ-KDNP kormány működésének helyi szinten történő támogatása.”
A Pro Civitate 2021-ben még az Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásából (EMET) is kapott 3,9 millió forintot.
Ezeket a pénzeket az azóta megszűnt Emberi Erőforrás-minisztérium osztotta szét, és elvileg kulturális szervezeteket, programokat támogatott.
Diósdon a Fidesz idén nem indít saját polgármester-jelöltet, azonban a Pro Civitate színében elindul Dizseri András, aki korábban az ECHO TV műsorvezetője volt, illetve 2010-től fideszes önkormányzati képviselő.
„Kerepes és Szilasliget közösségi és kulturális harmóniájának kialakítása, lokálpatrióták összefogása, kulturális rendezvények, falunapok, irodalmi estek rendezése” – ez a célkitűzés szerepel az Összefogás Kerepesért Egyesület bejegyző okiratában, ami most Farkas Domonkos, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje mellett kampányol. A szervezet (aminek vezetője korábban szintén fideszes képviselő volt) a Nemzeti Együttműködési alaptól (NAE) kapott 4,5 millió forintot 2024-ben.
Szintén a NEA-tól kapott támogatást a Hajdúszoboszlói Gazdakör, valamint a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület (előbbi összesen 34,267 millió, utóbbi 40,76 millió forintot nyert el 2017 és 2024 között), amelyek most szintén a Fidesz szövetségeseként indítanak polgármester-jelölteket.
A fenti felsorolásból látható, hogy a kormány három forrásból is juttatott közpénzt olyan „civil” szervezeteknek, amelyek később hivatalosan is jelölőszervezetként álltak be a fideszes polgármester-jelöltek mögé. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, ami az álcivil közpénz-támogatásokat illeti, hiszen a különböző civil támogatási programokon, vagy akár a Miniszterelnöki Kabinetirodán keresztül még tucatjával kaptak közpénzeket helyi fideszes potentátok egyesületei, amelyek nyílt vagy kevésbé nyílt módon segítenek be a jelöltek kampányba.
A parlament még 2011-ben hozott meg egy rendelkezést, ami lehetővé tette, hogy akár közvetlen politikai tevékenységet folytató szervezetek is pénzhez juthassanak a civil célra fordított költségvetési forrásokból. Kivételt csak a Bethlen Gábor Alap forrásai jelentenek, azonban a Bethlen Alapkezelő egy kiskaput alkalmaz, ugyanis a VCA esetében nem a saját, hanem a Miniszterelnökség pénzét osztja, így ezek az összegek legálisan mehetnek politizáló „civilekhez”.
Zubor Zalán
Címlapkép: Átlátszó montázs
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásPodcastunk vendége Számadó Tamás fővárosi főjegyző, Borbás Gabriella a józsefvárosi önkormányzattól és Pósfai István, a K-Monitor projektkoordinátora volt.
2010 óta 2500-al nőtt a rendszerben lévő gyerekek száma, többségük 6-13 éves kor között van. 18 éves koruk után viszont elengedi a kezüket az állam.
A Transparency International kiperelte a Hunguest Hotels Zrt. közel 18 milliárd forintos állami támogatásának iratanyagát, vannak benne gyöngyszemek.
A Magyar Péter által közzétett fotókon olyan rádió látható, amit a Készenléti Rendőrség is használ, de a rádió titkosított működéséhez internetkapcsolat is kell.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!