2022. január 6-án délután jelent meg a tájékoztatás Nagy Csaba vértesszőlősi polgármester Facebook-oldalán arról, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum módosította a vértesszőlősi Előember-telep fejlesztési elemeit: kivette a rendezvénytermet, így a parkoló sem épül meg. Ez volt az a két elem, ami ellen a helyiek egy része tiltakozott. Az elhatározás már egy hónapja megszületett, erről azonban nem siettek beszámolni a lakosságnak, csak miután a helyiek egy csoportja nyílt levelet kezdett terjeszteni a községben.
Ahogy azt tavaly év végén megírtuk, novemberben egy közmeghallgatáson alakult ki vita a vértesszőlősi előember-telep milliárdos fejlesztésével kapcsolatban. Noha a projektnek – amelyben egy meglepetésvinotéka is felbukkant – láthatóan mindenki örült, a lakosság egy része nem szerette volna, ha rendezvényterem és parkoló épülne a házaik szomszédságában. A képviselő-testület ugyanakkor hangsúlyozta, enélkül viszont egyáltalán nem lehetne fejlesztés.
Nagy Csaba polgármester akkor utalt rá, hogy az a nagyjából 70 fő, aki megjelent – és akik többnyire az érintett utcában élnek –, csak kis részét jelenti a település lakosságának, így nem lehetne referencia értékű felmérést készíteni helyben a témáról.
Ehhez képest a január 6-án közzétett bejelentésében már azt írta, „a közmeghallgatáson elhangzott lakossági észrevételek alapján a Nemzeti Múzeum kivette a koncepcióból a környező utcákban élők által kifogásolt rendezvényközpontot és a hozzá kapcsolódó parkoló megvalósítását”. A polgármester csatolta a Magyar Nemzeti Múzeum levelét is, amely szerint a rendezvénytermet a Múzeum „épített formában” nem valósítja meg, az így felszabaduló területet pedig múzeumpedagógiai célokra tervezik hasznosítani.
A polgármester azonban nem ezzel, hanem úgy kezdte levelét, hogy „az elmúlt napokban személyüket fel nem vállaló ismeretlenek szórólapokat juttattak el postaládáinkba megtévesztő és részleges információkkal a Magyar Nemzeti Múzeum településünket érintő fejlesztésével kapcsolatban. Jelenleg, számunkra szintén ismeretlen személyek aláírásokat gyűjtenek a lakosok körében, irányított, egyoldalú, pártatlannak és függetlennek nem nevezhető módon.”
Hozzátette, számára „érthetetlen és lesújtó az, hogy vannak olyan személyek, akik személyes indíttatásból akadályt gördítenek a fejlesztés útjába és minden erejükkel azon dolgoznak, hogy ellehetetlenítsék a beruházást, mely településünket és a kiállítóhelyet felhelyezheti az európai turisztikai térképekre”.
A névtelen szórólap (a kép kattintással nagyítható)
Az Átlátszó birtokába került szórólapon – amely inkább egy levél –, a küldői megismétlik, hogy nem a haladás ellen vannak, „de a falu területi, lakossági arányaihoz képest túlméretezett beruházást nem előremutató fejlődésnek, hanem a falusias környezet felszámolására irányuló kísérletnek” érzik. A levél szövege szerint nem a múzeum fejlesztését, hanem a falu természeti értékeinek felélését szeretnék megakadályozni. Emellett szeretnék elérni, hogy megfelelő tájékoztatást kapjon a lakosság, és a képviselők valóban a lakosság véleményének ismeretében végezzék a képviselői feladatukat, általuk beleszólásuk legyen abba, ami a településen történik.
Nem siettek a tájékoztatással
Hogy az utóbbi mondatok jogos igényeket fogalmaznak meg, jól mutatja, hogy az önkormányzati döntés már jóval korábban, tavaly év végén megszületett, erről azonban épp csak említést tettek a Tatai Televízió (!) Közéleti kerekasztal című műsorában.
2021. december 9-én Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője azt nyilatkozta a riportban, hogy: „a látógatóközpont előkészülete is halad, ott az önkormányzat korábban kérte, hogy legyen egy nagyobb rendezvényközpont is a látogatóközponton belül – ez az Előember-telepnek a rendbetétele –, viszont a környékbeli lakosság ezt nem szerette volna. Én megkértem a polgármester urat, önkormányzatot, hogy akkor nyilatkozzanak.
Végül is úgy nyilatkoztak, hogy ők akkor ettől a kérésüktől visszalépnek, ennek megfelelően tervezzük tovább a beruházást,
leegyeztetve a Nemzeti Múzeummal. Hiszen a Magyar Nemzeti Múzeum itt a beruházó, és kifejezetten akkor a látogatóközponti, múzeumpedagógiai, szakmai feladatokra koncentrálva egy kerékpáros turisztikai központtal kiegészülve valósulhat meg ez a beruházás, ennek megfelelően haladunk tovább.”
Ennek ellenére a polgármester és Bencsik sem számolt be a döntésről, csupán januárban. Bencsik János – bár a szívügye ez a fejlesztés, amelyben egyszerre szerepel a kerékpárút-építés, a kultúra és a vinotéka is, és amelyről szívesen posztol közösségi oldalán – csak január 12-én írt a változásokról, aznap, amikor a Kemma.hu is közzétett egy rövid hírt a „megtévesztő szórólapokkal” kapcsolatban.
Lapunk január 10-én levélben kérdezte L. Simon Lászlót, a Nemzeti Múzeum igazgatóját, illetve Nagy Csaba vértesszőlősi polgármestert arról, hogy valóban a lakossági észrevételek indukálták-e a döntést, cikkünk megjelenéséig azonban egyikük sem válaszolt.
Holdampf Ildikó
Nyitókép: L. Simon László, a Nemzeti Múzeum igazgatója és Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője (forrás: Bencsik János Facebook-oldala)
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Újabb belső vizsgálat indult az érdi polgármesteri hivatalban annak kiderítésére, hogy az előző, fideszes városvezetés által kiírt óvodaépítési közbeszerzések idején...
9,4 millió forintnak megfelelő összeget (30 000 dollárt) fizetett a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) az amerikai jobboldal médiacelebjének, Dennis Pragernek...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!