Tihany

Természetvédelmi területre terveznek 200 férőhelyes parkolót a titokban osztott állami támogatásból

A Tihany Rév mellé tervezett központi parkoló egy összefüggő erdős részen valósulna meg, ami miatt több tucat fát kell kivágni. A rév körüli fejlesztésekre 1,5 milliárd forintot kapott „fű alatt” az önkormányzat. A beruházás országos jelentőségű védett természeti területen történik, így előzetes vizsgálati engedélyezési eljárás folyik, az építkezés leghamarabb 2022-ben kezdődhet el. Az önkormányzat által rendelt előzetes vizsgálat szerint a beruházás miatt „jelentős környezeti hatások nem várhatók”, sőt, még „esztétikusabb” is lesz a telek, miközben számos élőlény otthona semmisül meg a 150-200 férőhelyes parkoló, a piac és a fogadóépület miatt.

Társadalmi célú hirdetés

Egy tihanyi lakos küldte el lapunknak a „tihanyi mestertervet tartalmazó dokumentumot, amely a Tihany Rév mellé épülő központi parkoló tervét tartalmazza. A parkoló építése a Balaton kapuja-projekthez kapcsolódik, aminek a céldátuma 2030.

A parkolót egy erdős területre tervezik (forrás: Balatoni kapu prezentáció/Pagony tervezőiroda)

A terveken az látszik, hogy a Kenderföldek nevű erdős részen P+R parkolót terveznek személyautók és autóbuszok számára. A Kenderföldek elnevezés egy jelenleg összefüggő erdős területet takar Tihany délkeleti részén, ami a fejlesztések útjában áll.

A rajzok alapján körülbelül 150 személyautó számára lenne aszfaltburkolatos férőhely, ezen kívül 4 busz és 2-3 kisbusz is le tud majd parkolni. Körülbelül 50 parkolóhely a terveken gyepes, szórt burkolatra van felrajzolva.

A parkoló, a piac és a fogadóépület terve (forrás: Balatoni kapu prezentáció/Pagony tervezőiroda)

2018-ban a Tihanyi Visszhang című helyi lapban még 300-350 férőhelyes megaparkolót emlegettek a fogadóépületet mellett. Tósoki Imre 2021 januárjában a Magyar Nemzetnek még 200 férőhelyes parkolóról beszélt, a megkeresésünkre viszont környezetvédelmi okokra hivatkozva már csak 150 férőhelyes parkolót említett. Az előzetes vizsgálati dokumentációban azonban szintén 200 parkoló szerepel.

Az erdős telekre nem csak parkoló kerülne, ide költöztetnék a piacot, és új fogadóépületek is helyet kapnának. A tervlapon a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda neve olvasható, ami más kiemelt beruházásoknál is feltűnik, ahol eltűnnek a fák. Ők tervezik például a budai Várban azt a szőlőskertet, ami valójában egy mélygarázst hivatott eltakarni, és ami miatt több tucat fát kell kivágni.

A NER kedvenc halászfaluja is kapott a titokban osztott állami támogatásokból

A központi parkoló már régóta tervben van, de az önkormányzat nem tudta saját pénzből megvalósítani, ezért az állami támogatásra vártak, ami idővel meg is érkezett a NER-kedvenc faluba.

A 24.hu írt arról, hogy 2020 őszén a fideszes vezetésű Tihany 2,5 milliárd forintot kapott a titokban osztott állami támogatásból a Magyar Turisztikai Ügynökségtől. 1,5 milliárd forintból az önkormányzat a tihanyi rév környezetében épít egy turisztikai fogadóépületet és egy parkolót, környezeti kármentesítést hajtanak végre, rendezik a kikötő területét és a part menti erdősávot.

A fogadóépület terve (forrás: Balatoni kapu prezentáció0/Pagony tervezőiroda)

A polgármester szerint nincs más alternatíva

Tihany polgármestere 15 éve Tósoki Imre, őt kerestük meg kérdéseinkkel. Arra, hogy a parkoló, a fogadóépület és a piac miatt pontosan hány fa kivágását tervezik, konkrét választ nem kaptunk.

„Az érintett területen, a Nemzeti Parkkal egyeztetetten, csak az invazív zöld juharok kivágása szerepel a tervben, az itt fellelhető értékesebb növényállomány megtartása és a vízparti zöldterületek rehabilitálása mellett”

 írta a polgármester.

Ha megnézzük a terveket, azt látjuk, hogy a telek déli részén vizes élőhelyeket jelölnek. Amikor Tihanyban a „vízparti zöldterületek rehabilitálásáról beszélnek, akkor van ok az aggodalomra. Az egyik közeli telken egy luxusszálló miatt ugyanezen címszó alatt bolygatnák meg a lápos, nádas terület, csak azért, hogy a vendégek könnyebben le tudjanak jutni a Balaton-partra.

 

Letarolnák Tihanyban a Balaton-partot egy medencés luxusszálló miatt | atlatszo.hu

Tihanyban már a mocsár sincs biztonságban a beruházóktól: a tihanyi Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak! Adószámunk 18516641-1-42, kattints ide a letölthető nyilatkozatért. önkormányzat egy lápos, fákkal borított területet is beáldozott a profit érdekében. A Balaton-parti ingatlant 746 millió forintért értékesítette.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy nincs-e alternatív helyszín a parkolási problémák megoldására. Tósoki Imre szerint nincs. „A Helyi Építési Szabályzat ezt a területet a turizmust kiszolgáló létesítmények és sportpályák létesítésére irányozza elő. Ezekre a funkciókra alkalmas a helyszín, hiszen itt a komp forgalma miatt nagy számú gépjárműforgalommal kell számolnunk, amelyet nem engedhetünk a településközpontra zúdulni. Mivel a félsziget nagy része természetvédelmi terület, ezeken eleve nem lehetséges alternatív parkolóhelyeket kijelölni” mutatott rá a polgármester.

Kiderült az is, hogy a projekt jelenleg tervezési fázisban van, a megvalósítás 2022-ben kezdődhet. A projekthez szükséges környezeti vizsgálat, ennek hatósági egyeztetése most van folyamatban. Az a kormányhivatal oldalán olvasható, hogy

az ingatlanokon tervezett beruházás országos jelentőségű védett természeti területen történik, így előzetes vizsgálati engedélyezési eljárás hatálya alá eső tevékenység.

Szerettük volna megtudni, lesz-e valamilyen lakossági konzultáció az ügyben. Azonban a polgármester válasza azt pont nem tartalmazza, hogy bármi beleszólásuk lenne a lakosoknak a projektbe, azon kívül, hogy tájékoztatják őket.

„A lakosságot 2018 óta folyamatosan tájékoztattuk több fórumon keresztül a tervezett elképzelésekről. Ezt bizonyítja az is, hogy Önhöz is elkerült a fejlesztés beépítési terve. A Tihanyi Visszhang című, ingyenesen terjesztett és minden lakoshoz eljutó újságban külön cikk foglalkozott a témával” írta a polgármester.

Az Erdőbirtokossági Társulat adta bérbe az erdős telket, hogy ott parkoló épülhessen

A fejlesztés főként két telken valósul meg, azonban a tulajdoni lapját már nem találjuk a nagyobbik teleknek (1843/4 hrsz). Ennek az az oka, hogy a két telket 2021. júniusában összevonták, így a 1843/6 helyrajzi szám fedi le a fejlesztési területet.

A Tihanyi Visszhang számolt be arról, hogy az önkormányzat ötven évre szóló bérleti szerződést kötött az Erdőbirtokossági Társulattal. Az egyezség egy fontos lépés ahhoz, hogy a társulat kezelésében álló területen központi parkoló létesülhessen.

A tulajdoni lapon látszik, hogy 4,2 hektáros területből 3,3 hektár fásított.

A terület jelenlegi besorolása különleges terület-szabadidő központ, ami azt jelenti, hogy jelenleg a legnagyobb beépíthetőség 15 százalék, a minimális zöldfelület pedig 60 százalék.

„Esztétikusabb lesz beépítve a telek

Az előzetes vizsgálati dokumentációt az önkormányzat rendelte meg a Juglans Nigra Mérnöki Iroda Kft.-től. A dokumentáció arra a megállapításra jut, hogy „a tervezett létesítmény telepítéséből, megvalósításából, illetve felhagyásából jelentős környezeti hatások nem várhatók”. (Az anyag erre a linkre kattintva letöltődik.)

A dokumentumból kiderült, hogy a tervezett élőhely rehabilitáció összesen 2 hektárt érint:

  • szabadidő park kialakítása zöldterületekkel összesen 5700 m2-en,
  • 6 db pavilon 632 m2 alapterületen,
  • P+R parkolók 200 db személygépkocsi és 7 db autóbusz számára összesen 6400 m2 területigénnyel.

A vizsgálat szerint a terület spontán erdősödött be, el is volt hanyagolva, ezért invazív faállomány jött rajta létre, és a terület jelenleg szinte áthatolhatatlan a cserjeállomány miatt. „Kedvező tájképi, városképi hatása lesz az új épített elemeknek. Az üzemelés időszakában kedvező hatású lesz az esztétikusabb, intenzívebb zöldfelület, a látványos parkkialakítás – olvasható a dokumentumban.

Forrás: Balatoni kapu prezentáció/Pagony tervezőiroda

A dokumentumban néhány helyen azért utalnak arra is, hogy a fák kivágása negatívan érinti az élővilágot.

  • „A legnagyobb jelentőséggel és hatással egyes élőhelyek átalakítása bír, aminek következtében ezek részben vagy teljesen megsemmisülnek, és helyüket beépítések, illetve kertészeti módszerekkel fenntartott zöldfelületek foglalják el.
  • A terület számos állat élőhelye: a felsorolás 71 madárfajt tartalmaz, amelyek fészkelhetnek, táplálkozhatnak vagy megbújhatnak az erdőben.
  • „Természetvédelmi szempontból kedvezőtlen a jelenleg teljes egészében beépítetlen terület élőhelyeinek bolygatása, a növényzet jelentős részének eltávolítása.

Új városrész épül a rév mellett, ami még nagyobb forgalmat generál

„Településünk hosszútávú fejlesztési programja a parkolási problémák kiküszöbölése érdekében több nagyobb parkoló építését célozza meg (…) A cél az, hogy a település egészén és legfőképpen annak műemlékileg és turisztikailag legértékesebb területein csökkenjen a zsúfoltság és a környezetszennyezés, a zaj- és porterhelés – mondta lapunknak a polgármester.

Úgy tűnhet, hogy a település célja, hogy minél kevesebb legyen az autó. De ha nyomon követjük az elmúlt idők beruházásait, láthatjuk, hogy közben más fejlesztések miatt egyre nagyobb lesz a forgalom a félszigeten.

Legutóbb írtunk arról, hogy 746 millió forintért eladta az önkormányzat a közeli erdős telket, a medencés luxusszálló kedvéért pedig még a helyi építési szabályzatot (HÉSZ) is módosította a polgármester. A tervekben több mint félezer, 593 darab személygépkocsi parkoló szerepel.

Luxusvillák, medencék, óriásdaru a védett területen – így épül be a Tihanyi-félsziget | atlatszo.hu

Luxusvillák, medencék, óriásdaru a védett területen – így épül be a Tihanyi-félsziget

Közvetlenül a Rév mellett már árulják a Tihany Kapujában az újépítésű lakásokat, amiket 2022-ben terveznek átadni. A HVG cikke szerint Fideszhez köthető személyek építtetik a lakásokat, amit a tihanyi fideszes önkormányzat rozsdaövezeti besorolással és így kedvezményes (a 27 százalék helyett 5 százalékos) adófizetési lehetőséggel segített.

A Kastély és Park Hotel kicsit messzebb, Tihany egyik legszebb részén, közvetlenül a Balaton-parton, a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének szomszédságában épül majd. Ott a Csányi-Hernádi-Garancsi trió épít szállodát, az állami támogatás összege jelenleg 11,5 milliárd forintnál tart. A korábbi tervek szerint ott 150 férőhelyes parkolót terveztek.

Állami támogatással épül luxusszálló Tihanyban, a szupergazdagok cége több tucat fát vághat ki

A polgármester a vészhelyzet ideje alatt kiemelt fejlesztési területté kívánja nyilvánítani a területet, ahol a Csányi-Hernádi-Garancsi trió épít szállodát. A…

2016-ban terveztek a révhez egy 1,65 milliárdos Vízi Opera Központot is, ami komoly környezetvédelmi aggályokat vetett fel, és szintén hatalmas forgalmat generált volna. A nézőtér és a színpad víz felöli szerkezete a mederfenékre támaszkodott volna. Megtudtuk azonban, hogy ezt a tervet elvetették, „elsősorban műszaki szempontok miatt”.

A meghiúsult opera terve  (forrás: terport.hu / Völgyzugoly Kft.)

Zsilák Szilvia

Címlapkép: A parkoló tervezett helye az erdős területen. Forrás: Google Earth

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás