Egyéb

Közel 7 milliárd forintért reklámozták a nemzeti konzultációt

Heti Mutyimondó – 2017. szeptember 29.

Állítólag az Átlátszó miatt nem lett az orosz állami propagandatévé magyar arca Juszt László, most kártértítést követel. Az áprilistól a júliusi vizes vb-ig tartó kormányzati reklámkampány 7,2 milliárd forintba került.

 

 

Földön fekvő emberbe rúgott a Jobbik soproni önkormányzati képviselője

Átlátszó | 2017. szeptember 25.

Kínos helyzetbe került a Jobbik: két soproni politikusát, köztük elsőrendű vádlottként a párt civilben altatóorvosként dolgozó önkormányzati képviselőjét, Dr. Bendes Zoltánt is elítélték egy erőszakos bűncselekmény miatt. A 2015-ös ügyben idén májusban született ítélet: garázdaság és testi sértés miatt jogerősen 300 ezer, illetve 160 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a jobbikosokat. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Juszt László majdnem a Russia Today magyar arca lett

Átlátszó | 2017. szeptember 26.

A magyar adás ötlete Lovas István jobboldali újságírótól származik, mégis a balosként elkönyvelt Juszt László volt tévés riportert választotta ki Moszkva, hogy a Russia Today orosz állami propagandatévé magyar arca legyen. Hogy egyelőre mégsem lett a dologból semmi, állítólag az Átlátszó miatt történt. Juszt ötmillió forintos kártérítést követelSok tőlünk. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Az első idei nemzeti konzultációt 7,2 milliárd forintért reklámozta a kormány

Átlátszó | 2017. szeptember 28.

Vaskos költségtérítésért, ráadásul szinte olvashatatlanná homályosított, optikai karakterfelismerő programmal nem digitalizálható dokumentumok formájában volt csak hajlandó kiadni a Miniszterelnöki Kabinetiroda, mekkora összeget és milyen cégeknél költött az adófizetők pénzéből az “Állítsuk meg Brüsszelt” és a “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén” üzenetű kormányzati reklámkampányokra. Munkatársunk sziszifuszi munkával összesítette az adatokat: az áprilistól a júliusi vizes vb-ig tartó kampány során összesen 7,2 milliárd forintot költöttek. A Mészáros Lőrinchez került Mediaworksnek 2 milliárd, Tombor András médiacégének 860 millió, Andy Vajna tévéjének és rádiójának összesen 510 millió, Habony Árpád lapjainak 260 millió forint jutott az első idei nemzeti konzultáció reklámbüdzséjéből, de több mint 100 millió forintot költöttek a Népszavánál és az ATV-nél is. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A kémper titkosításának felülvizsgálatát kezdeményeztük a NAIH elnökénél

Átlátszó blog | 2017. szeptember  27

Bejelentéssel élt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és titokfelügyeleti eljárás lefolytatását kérte az Átlátszó szerkesztőségének munkatársa a jogerősen felmentéssel zárult kémperrel kapcsolatban. A vádirat, az ügyben született ítéletek, valamint az azok esetleges megismételt minősítését megalapozó más minősített adatok titkosságának felülvizsgálatát kértük. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Az első hét hónap bűnügyi adatai nem tükrözik az erzsébetvárosi bulinegyedben kialakult áldatlan állapotokat

Átlátszó blog | 2017. szeptember 27.

Az idei év első hét hónapjában csak a testi sértések miatt regisztrált rendőrségi eljárások száma volt valamivel magasabb a bulinegyedet is magába foglaló VII. kerületben a három budapesti belvárosi kerület (V., VI. és VII. kerület) közül. A kábítószerrel kapcsolatos nyomozások számában nem volt nagy különbség a városrészek között, alig néhány ügyet regisztráltak csak a szeptemberi drograzziák előtt. A gépjárműfeltörések és a lakásbetörések számát tekintve toronymagasan vezet az V. kerület. Adatokat kértünk és kaptunk a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Havi 700 ezer forintot keres a fakocka-konteó kiagyalója főtanácsadóként Tarlósnál

Átlátszó blog | 2017. szeptember 29.

Havi bruttó 700 ezres fizetéssel és évi 200 ezres cafetériával honorálja Földi László ex-hírszerzőtisztet a budapesti Főpolgármesteri Hivatal – derült ki a közérdekű adatigénylésünkre adott válaszból. További kutakodásunkból pedig az is, hogy ismét különös, belügyes kötődésű szakemberek sertepertélnek a fővárosnál. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Ügyészségi nyomozás indul a közpénz-milliárdokkal támogatott fantom-napelemgyár ügyében

Átlátszó blog | 2017. szeptember 29.

Feljelentésként értékelte, és a megyei főügyészségre továbbította Polt Péter legfőbb ügyész Magyar Zoltán (Jobbik) országgyűlési képviselő írásbeli kérdését az Ecosolifer csornai napelemgyárról. Az Ecosolifer 1,9 milliárdos uniós támogatást kapott, illetve 22,4 millió euró és 363 millió forint eximbankos kölcsönt vehetett fel, mégsem készült el időre. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Kormányközeli cégek építik a zalaegerszegi tesztpályát

Átlátszó blog | 2017. szeptember 29.

A ZÁÉV 2,3 milliárd, a Duna Aszfalt 3,3 milliárd forintért dolgozik az önvezető autóknak épülő tesztpálya kivitelezésén, amelyre összesen 40 milliárdot szán a kormány. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Ilyen ez a liberális Visegrád – Orbán-ellenes alternatíva alakult Pozsonyban | Világtérkép

A Visegrádi Csoport (V4) regionális alternatívája, a Slavkovi Háromszög (S3) beindulása után a V4-en belül is alakul egy új választási lehetőség az orbáni illiberális úttal szemben: Közép-Európa liberális pártjai találkoztak Pozsonyban és hirdettek meg közös regionális szintű, EU-barát politikát, amellyel visszaterelnék országaikat az európai közösségbe és újra életet lehelnének a halott V4 együttműködésbe is. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Úton az Európai Egyesült Államok felé – ilyen Európát szeretnének a liberálisok | Világtérkép

Milyen ma a hangulat az Európai Unióban? Milyen kihívások előtt áll a szervezet? Melyek azok a területek, ahol változtatnunk kellene? Mi a különbség Orbán Viktor 1 és Orbán Viktor 2 között? Emmanuel Macron francia elnök a párizsi Sorbonne Egyetemen elmondott beszéde előtt néhány nappal elhangott egy másik, az Európai Unió jövőjéről szóló beszéd is, Pozsonyban. Guy Verhofstadt, az európai liberálisok vezetője előadását most teljes terjedelmében elolvashatja az Átlátszó Világtérkép blogján is! >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Hogyan adományozzunk? Segítségnyújtás a hidegben | Szocio

A szegénységben a legnehezebben viselhető időszak a tél. Mert ilyenkor, az amúgy is kezelhetetlen problémák mellé meghatározóan felzárkózik a fűtés problémája. Ami mindent meghatároz, az élet napi ritmusát, a tüzelő megszerzésével, a begyújtásokkal, a mosdással, főzéssel, alvással, és a gyakran előforduló megfázással is. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Țene-akta: ki lehet robbantani vezető tisztségéből a vasgárdista hivatalnokot? | Átlátszó Erdély

Nem volt eredményes az etikai és morális érvelésre alapozott hivatalos panasz a szélsőségesen nacionalista publicisztikájáról és beszédeiről híres Ioan Vasile Țene ellen. A leváltásáért petíciót indító Szakáts István úgy döntött, jogi képviselet segítségével, a törvényes keretekre szorosabban hivatkozva eljárást indít. Közben készíti a köztisztviselő viselt dolgait összesítő kiadványt, a ȚeneLeaks: köztisztviselő, szabadidejében vasgárdistát is. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

35 millió forintért válaszolna két adatigényünkre a Bethlen Gábor Alap | Átlátszó Erdély

Noha a pályázatokat és elszámolásokat elvileg egy on-line rendszerbe töltik fel, a BGA mégis 115 ezer eurót számolna fel az általunk kért dokumentumok szkenneléséért, valamint 2,5 tonna ügyirat megmozgatásáért. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Orbán anyaszomorítói újra Magyarországra jönnek | Átlátszó Oktatás

Májusi konferenciájuk után újra Budapestre jön a Családok Világkongresszusa, hogy még egy rendezvényt szervezzenek meg a kormány támogatásával. A többségében homofób szervezetekből álló, a család álcája mögé bújó hálózat vezetője ezt hírlevelében jelentette be. A kora nyári eseményüket a kormány 400 millió forinttal támogatta, melyen az Átlátszó Oktatás szerkesztője VIP-vendégként vett részt. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Te mondd, hogy kormányváltás, a te hangod mélyebb! | Falra ment a parlament

Aki nincs ellenünk, az velünk van? Aki nincs velünk, az ellenünk van? Ezek a kérdések foglalkoztatják azokat, akik még érdeklődnek az ellenzék játszmái iránt. Az összevissza fogdosó pártemberek csak a legfontosabb dologra nem figyelnek: a választóra. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

Mérték Médiaombudsman – A BKK meghekkelésének sajtóvisszhangja | Mérték

A BKK új online jegyértékesítési rendszert üzemelt be 2017. július 13-án. A rendszer hibáit, biztonsági réseit szinte órák alatt megtalálták a felhasználók. Elemzésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy az online média segítette-e a téma megértését, a széleskörű tájékozódást és az olvasók, nézők megalapozott véleményformálását. Az elemzés a havonta jelentkező Mérték Médiaombudsman sorozat második része. >> Kattints a teljes cikkért >>

 

A Heti Mutyimondó hírlevél következő száma 2017. október 6-án (pénteken) jelenik meg. Iratkozz fel az Átlátszó hírlevelére! Csak az e-mail címedre van szükségünk, hogy minden cikkünk azonnal ott legyen a postaládádban.



Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42