választás 2022

Kocsmák és templomok is – Térképre tettünk közel 100 választási csalást a civil delegáltak beszámolói alapján

A Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (20k22) csoport segítségével térképre tettük, hogy a civil delegáltak honnan tettek bejelentést választási csalásokról. Közel 100 jelentősnek ítélt esetet gyűjtöttünk ki. A térképen 24 település látható, ahol állítólag szervezetten „buszoztatták” a szavazókat. Helységek váltak láthatóvá, ahol teljesen magatehetetlen, idős, demens embereket is leszavaztattak, és akár a fenyegetésektől sem riadtak vissza. Több beszámolóból is tisztán kirajzolódik, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai is aktívan közreműködtek a csalásokban. A térképről azt is meg lehet tudni, hogy melyek voltak azok a települések, ahol a beszámolók szerint a választási csalásokból a kocsmák és a templomok is egyaránt kivették a részüket.

A gyanús eseteket a Húszezren a tiszta választásért 2022-ben (röviden 20k22) segítségével gyűjtöttük össze. A 20k22 csoport civil önkéntesei szemtanúi voltak a választáshoz kötődő visszaéléséknek, ugyanis ők voltak azok, akik a szavazóhelyiségekben őrködtek. A rendelkezésre bocsátott adatokból kiválogattuk a településnévvel ellátott, jelentősebbnek ítélt eseteket, amikből egy könnyen böngészhető adatbázist készítettünk. A térkép segítségével bárki megnézheti, hogy előfordult-e választási csalás a környékén, négy év múlva pedig segítséget nyújthat, hogy hol érdemes a visszaélésekre „vadászni”.

A választás estéjéig a 20k22 csoport közleménye szerint 1 903 darab különböző mértékű incidenst jelentettek – ezen belül 909 telefonhívást és 994 e-mailt fogadtak. (Magyarországon kicsivel több mint 10 000 szavazókört tartanak nyilván 3 200 településen. Szavazókörből azért van több, mint ahány település, mert egy szavazókörre legfeljebb 1 200 választópolgár juthat.) Fontos kihangsúlyozni, a közel kétezres szám azt mutatja meg, hogy hány bejelentést kaptak, nincs teljes átfedésben a választási csalások számával.

Ugyanis le lehet vonni azokat az incidenseket:

  • amiket a civilek ugyan jeleztek, de nem számítanak választási csalásnak,
  • amik véletlenül elkövetett kisebb bakik voltak a szavazatszámláló bizottság részéről,
  • amiket duplán jelentettek be.

Hozzá lehet(ne) adni azokat az incidenseket:

  • amik nem voltak láthatóak, mert az elkövetők a háttérben intézkedtek, vagy a megfigyelő a zárt szavazóhelyiségből nem látta, mi zajlik az épület előtt.

Az Átlátszó rendelkezésére bocsátott táblázatból közel 100 jelentősnek ítélt esetet gyűjtöttünk ki, amikből elkészítettük Magyarország első olyan térképét, ahol a választási csalások böngészhetőek.

A választási csalások a gyakorlatban nem járnak komoly következményekkel. A szavazatvásárlás ugyan három év börtönbüntetéssel is sújtható, ami igaz arra is, aki megveszi a szavazatokat, de arra is, aki eladja a szavazatát. A hivatalos szerveket azonban nem érdekli, hogy mi zajlik a szavazóhelyiségen kívül, amit mi sem bizonyít jobban, mint az Átlátszó által rögzített putnoki eset, amikor fényes nappal, a főút mellett a választópolgárok a szavazókör előtt adták be a szavazólapokat egy kék színű Opel ablakán.

Így működik a láncszavazás a gyakorlatban: egymás után adták be a szavazólapokat az Opel ablakán egy putnoki szavazókörnél | atlatszo.hu

1400-zal kevesebb szavazatot gyűjtött be a kormánypárti politikus a Csongrád-Csanád megyei 4-es számú választókörben, mégis több százalékot kapott, mint 2018-ban. Miközben Márki-Zay Péterre közel 5 ezerrel kevesebben voksoltak, mint az ellenzéki jelöltekre 4 évvel ezelőtt. Lázár János azt mondta, visszatért az országos politikába.

Erdélyi és kárpátaljai szavazók buszoztatását is jelentették

Kezdjük a csalások legláthatóbb formájával, a szervezett személyszállítással, ami a köznyelvben „buszoztatás” néven terjedt el, de valójában nem csak kisbuszokkal, hanem személygépkocsikkal is üzemszerűen művelték. A „buszoztatás” során leszállított szavazóknak megmondják, hogy kire kell voksolni, és ezért valamilyen juttatást kapnak.

A térképre 24 esetet raktunk rá. A „buszoztatás” jellemzően a 10 ezer fő alatti településeken volt megfigyelhető országszerte.

  • 200 fő alatti településeken: 2 eset (Rinyakovácsi és Kéked)
  • 1-5 ezer fős településeken: 7 eset (Farkaslyuk, Kesznyéten, Mezőzombor, Tiszaeszlár, Bőcs, Sajólád, Dombrád)
  • 5-10 ezer fős településeken: 8 eset (Nagyhalász, Alsózsolca, Felsőzsolca , Putnok, Nyíradony, Ercsi, Kecel, Solymár)
  • 10-35 ezer fős településeken: 5 eset (Hajdúhadház, Mohács, Karcag, Vác, Salgótarján)
  • megyeszékhelyen és a fővárosban: 2 eset (Pécs és Budapest 13. kerülete)
  • legtöbb bejelentés (9) Borsodra koncentrálódott.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhalászon a delegált beszámolója szerint a következő jelenet zajlott le a Csuha Antal Általános Iskolában: „Hölgy arra hivatkozva segíti a választópolgár szavazását, hogy nem lát jól. Idézem: »Sietni kell, sokakat kell még fuvaroznom.« Többen rászóltunk, válasz: »Nem akarunk háborút, csak a Fidesz.« SzBSz tag megjegyezte: »Ha legközelebb jössz, várj az ajtó előtt.«”

Hajdúhadházán sikerült megállítani a buszoztatást, ott „rokonoknak” segített az ember – ami gyakori kifogás volt a sofőröknél. Vácon a 11-es szavazókörnél erdélyi szavazók buszoztatását figyelték meg. A budapesti esetnél a leírás szerint narancssárga Ford Transit útépítő, céges autó hordta a választókat. Ezeken kívül településnév nélkül szerepel egy érdekes bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg 4 választókerületéből, amiben az áll, hogy az ukrán határról kisbusszal szervezetten szállították a szavazókat.

Made with Flourish

Teljesen magatehetetlen, idős, demens embereket is leszavaztattak

A mozgóurnás szavazás a választási eljárás egyik legérzékenyebb pontja. Ennek során ugyanis a szavazóurna és a szavazólapok kikerülnek a szavazatszámláló bizottság egészének felügyelete alól, és csupán annak két tagja viszi ki azokat a választópolgárokhoz. A mozgóurnának megvan a létjogosultsága, azok a választók igényelhetik, akik a választójogukat – általában az egészségi állapotuk miatt – csak a lakásukban tudják gyakorolni.

Az ellenzéki szavazatszámlálók elmentek vidékre, és meglepődtek, hogy az milyen | atlatszo.hu

Ezek közül mutatunk néhányat, mert nagyon tanulságosak. Úgy tűnik, ahogy az ellenzék szembesült azzal vasárnap, hogy közel 3 millió embernek ők nem kellenek, úgy a többnyire (fő)városi értelmiségből kikerülő ellenzéki delegáltak is megtapasztalták, hogy a Fidesz-szavazók, a vidék és az ott élő emberek mások, mint azt előzetesen elképzelték.

Speciális helyzetet teremt az idősek otthona, a négy beszámolóból kirajzolódó kép valóban elkeserítő. A következő bejelentés érkezett a Tolna megyei Kaposszekcsőről: „Szociális otthonban szavazóképtelen szavazók segítése. Teljesen magatehetetlen, idős, demens emberek leszavaztatása, többeknek kellett a kezét is fogni és húzni az X-et. Kb. 15 eset. Orbán egy hatalmas zombihadsereg vezére, b’..+.”

A Békés megyei Nagyszénáson az idősek otthonából nemcsak a szavazók manipulálását, hanem fenyegetést is jelentettek. Egy delegált szerint pedig Kazincbarcikán a személyzet tagjai a „rájuk bízott gondozottakat befolyásolták a szavazásban azáltal, hogy megmondták, hogy a Fidesz-KDNP-t kell megjelölni a listás szavazólapon”. Az adatbázisban az is szerepel, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Csáforjánosfa településen is manipulálták a szavazókat.

Hét mozgóurnás esetet jeleztünk a térképen, amik nem idősek otthonában történtek. A Fejér megyei Felcsútról volt egy incidens, amikor „idős, demens embernél a mozgóurna használatánál a fiatalabb családtag töltötte ki a szavazólapot”. Egy bejelentő szerint Mohácson a mozgóurnát igénylő választó helyett rokon szavazott, Komlón pedig nem jutottak el mindenkihez, aki mozgóurnát igényelt. Nyíregyházáról jelentették, hogy a „mozgóurnások visszajöttek és tudták, hogy minden fideszes szavazott”. A táblázat szerint Tiszabecsen és Budapest II. kerületében is befolyásolták a választót mozgóurnás szavazás során.

A kocsmában ingyen sört ígértek; sorban van a szavazóknál 6000 forint

Választó befolyásolása címszó alá 39 incidenst soroltunk, mutatjuk a legmeredekebb beszámolókat:

  • „Kukásmellényes személy hozott három szavazót, sugdolózott az elnökkel, utána a három ember egyike kitöltötte mindhármuk szavazólapját” (Bács-Kiskun megye, Kelebia).
  • „A szavazókörzet előtt órákig állt egy személy, aki a szavazásra érkező és távozó emberekkel beszélgetett. A szavazatszámláló bizottság több tagja ismeri, akik jelezték, hogy nem a környéken lakik. Miután felszólítottuk a távozásra, egy szomszédos házba ment. Ebbe a házba jelentős mennyiségű szavazó ment be szavazás előtt és után.” (Borsod megye, Putnok)
  • Sorban van a szavazóknál 6000 forint, ugyanabban a formátumban: 5000+1000 forint (Borsod, Selyeb)
  • Parkinsonos, haldokló beteg szavazó hozzátartozója kérte a fideszes bizottsági tagtól az „előleget” (Borsod, Füzérradvány).
  • Romáknak élelmiszercsomagot osztottak a héten, és a szájukba rágták, hogy a Fideszre kell szavazni (Borsod, Tiszalúc).
  • Delegált nyílt szavazást szorgalmazott (Győr-Moson-Sopron megye, Mihályi).
  • Helyi nemzetiségi „vezető” visszatért a szavazóhelyiségbe emberekkel, megmutatta, kire szavazzanak, majd lefotózta, ahogy bedobják az urnába (Győr-Moson-Sopron megye, Iván).
  • Választó befolyásolása szavazatszámláló bizottság által (Hajdú-Bihar megye, Mikepércs).
  • A szavazatszámláló bizottság egyik tagja listát vezet arról, hogy ki ment el szavazni (Nógrád megye, Salgótarján).
  • A névjegyzéket kivitte az egyik tag (Baranya megye, Szebény).
  • Roma szavazókat mindig ugyanaz a segítő kíséri be a szavazófülkébe, ők kérik, hogy menjen be velük (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Nyírkáta).
  • Szavazólap fényképeztetés Fidesz-mintához, SMS arról, hogy másnapra mutassák be a lefényképezett szavazólapot (Szabolcs-Szatmár-Bereg – Pusztadobos).

A beszámolók szerint a választási csalásokból helyi szinten a kocsmák és a templomok is kivették a részüket. A nógrádi Bercelen a beszámoló szerint a „pap a mise után 20 főt átkísért a szavazóhelyiségbe, megvárta, amíg mindenki szavaz, ezt végignézte a szavazóhelyiségen belül”. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszakanyár településen a kocsmában ingyen sört ígértek, ha a Fideszre szavaznak, a borsodi Taktaszadán pedig úgy értesültek a delegáltak, hogy a szavazatvásárlás ki volt írva a kocsmában.

Hont András: A jövő itt van, és sose lesz vége I. | atlatszo.hu

A magyar helyzet annyiban sajátos, hogy a szellem embereinek sértettsége is rányomja a bélyegét a hangulatra. A véleményformálók nem is annyira győzni akarnak, mint inkább elégtételt több mint tízéves mellőzöttségükért.

Volt, aki kétszer szavazott, érvénytelen szavazatokat pedig érvényesnek fogadtak el

Szabálytalanság címszó alá 15 incidenst soroltunk, voltak köztük egész komoly bejelentések:

  • „A választási iroda egyik tagja kétszer szavazott” a Baranya megyei Somogyapátiban.
  • Érvénytelen szavazatokat érvényesnek fogadtak el Győrszemerén.
  • „Rengeteg a külföldi, a névjegyzékben komplett oldalak, mind egy helyre bejelentve. Fő utca 41., ami a Máltai Szeretetszolgálat címe. Rákérdeztünk egyszer-kétszer, nem ott laknak” – ezt Budapest I. kerületéből jelentették.

Több helyen előfordult, hogy nem adtak egyéni szavazólapot a nemzetiségieknek, csak felszólításra. Székesfehérváron több választópolgár jelezte, hogy régen aláírt „valami papírt”, és most nem tudja miért, de ukrán nemzetiségi listás választóként van regisztrálva. Érden fordult elő, hogy lakcímkártya alapján zajlott szavaztatás (személyazonosság ellenőrzés nélkül). Nyíregyházán volt olyan szavazókör, ahol nem pecsételték le a szavazólapokat, Fehérgyarmaton pedig az asztalnál szavaztattak a művelődési házban.

A 20k22 a delegáltakat a szavazatszámláló bizottságokba ültette. A szavazóhelyiségben a bizottság tagjai segítik a választókat, ők azonosítják a szavazókat, majd szavazólapokat adnak nekik, és ideális esetben ők biztosítják, hogy a szavazás törvényes legyen. A szavazatszámláló bizottságok legalább öt főből állnak: három tagot a helyi önkormányzat képviselő-testülete választ ki a helyi szavazópolgárok közül, rajtuk kívül a választáson induló pártok is delegálhatnak két tagot. A 20k22 csoportra azért volt szükség, mert a 2018-as országgyűlési választásnál a szavazatszámláló bizottságok jelentős részében nem volt, vagy nem volt elegendő ellenzéki szavazatszámláló. Idén elérték, hogy a szavazókörök 99,4 százalékában volt legalább egy ellenzéki delegált, akiket kiképeztek arra, hogy milyen választási csalásokra kell figyelni.

Zsilák Szilvia

Címlapkép, adatvizualizáció: térkép a 20k22 csoport által bejelentett országgyűlési választási csalásokról 2022-ben (készítette: Szabó Krisztián) 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42