A Vári-éra öröksége: tízmillió forintra bírságolták a Magyar Vízilabda Szövetséget
A szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
Jóval a tervezett 5,6 milliárd forint felett költ a zalaegerszegi önkormányzat a Modern Városok Program keretében megépülő fedett uszodára. A munkát elnyerő ZÁÉV immár Mészáros Lőrinc érdekeltsége.
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent, az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban az áll, hogy az új fedett sportuszoda megfelel majd a FINA előírásainak, és nemzetközi sportesemények lebonyolítására is alkalmas lesz. Az új uszodában helyet kap egy 10 pályás versenymedence, egy merülő medence, egy melegvizes tanmedence, és egy kültéri medence is. A beruházásról már írt a 24.hu is.
A kivitelezést a ZÁÉV Építőipari Zrt. nyerte, ami a munkát a kültéri medence bontásával kezdi, majd a második ütemben elbontja a meglévő uszodaépület, és felhúzza az új létesítményt. Amíg ez el nem készül, a kültéri medence működését ideiglenes sátorfedéssel és ideiglenes öltözőkkel biztosítják. A beruházás harmadik ütemében pedig a strandépületet újítják fel.
Az önkormányzat január 10-én kötötte meg a szerződést a ZÁÉV-vel. A cég jól járt, az adófizetők pedig rosszul, ugyanis az új uszoda felhúzásának költségeit eredetileg 5,6 milliárd forintra becsülte a város, de a kivitelezés végleges összértéke 8,8 milliárd lett.
A tájékoztatóban szerepel az is, hogy a ZÁÉV alvállalkozók bevonásával végzi el többek között a bontási munkákat, az állványozást, a zsaluzást, a melegburkolatok készítésének részfeladatait, az előregyártott épületszerkezeti elemek elhelyezését vagy például az akadálymentesítést is.
A közbeszerzések alakulását nyomon követve korábban megírtuk, hogy számításaink alapján 2017-ben a ZÁÉV 430 milliárd forint értékű tendert nyert el. Ezzel abban az évben a második lett a kormányközeli vállalkozók közbeszerzési versenyén, 2018-ban azonban visszaesett a hatodik helyre, így most biztosan örülnek a cégnél, hogy 2019-et egy ilyen jól fizető munka elnyerésével indíthatták.
A ZÁÉV 2015-ben a Peresztegi Imre tulajdonában lévő Pannon Speed Pro Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. tulajdona lett. Már onnantól kezdve terjedt a hír a zalaegerszegi építőcégről, hogy Mészáros Lőrincé, de ez most lett biztos: idén januárban jelentették be, hogy a ZÁÉV Zrt. és építőipari tevékenységet folytató leányvállalatai Mészáros érdekeltségébe kerültek.
Csikász Brigitta
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA szervezet még 2021-ben jogsértő módon bontotta részekre egy beszerzését, és mellőzte a közbeszerzési eljárás lefolytatását. A szerződő céget is megbüntették.
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyúttal kiírta az őrzés-védelemről szóló eljárást is, annak 88 milliárd forint az értéke.
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!