közpénz jellegét

Térképen és videón a fideszes alapítványokhoz privatizált ingatlanvagyon

A járvány leple alatt ezermilliárdos nagyságrendű értékű állami vagyon került át ingyenesen a kormánypárthoz kötődő alapítványokhoz. Az átadások egyik legnagyobb nyertese Demeter Szilárd kulturális kormánybiztos lett. A K-Monitor és az Átlátszó közös projektje: térképen és videón mutatjuk be a privatizált ingatlanokat.

Ahogy az Átlátszó korábban írta, 2021 tavaszán a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legnagyobb privatizációs hulláma zajlott le. A parlament fideszes többsége felbecsülhetetlen értékű intézményi, ingatlan- és egyéb vagyont adott át ingyen olyan magánalapítványoknak, amelyek élére nagyrészt fideszes politikusokat és a holdudvar más szereplőit nevezték ki.

A folyamat végére az úgynevezett „közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok” (KEKVA) átvették az irányítást a hazai oktatás és kultúra intézményrendszerének nagy része felett.

Az alapítványok vezetői különösen annak a sokmilliárdos értékű ingatlannak örülhetnek, amelyekkel az alapítványok szabadon rendelkezhetnek, akár magánszemélyeknek is eladhatják őket – ilyen esetben az állam legfeljebb elővásárlási joggal élve visszaveheti a korábban ingyen eladott ingatlanokat, azaz a KEKVA-k tiszta nyeresége biztosított.

Rejtett privatizáció: az elmúlt évben több ezermilliárdos vagyon került az államtól a kormánypárt által uralt alapítványokhoz

2021-ben a rendszerváltáskori privatizációhoz mérhető nemzeti vagyont adott ki az állam kezéből az Orbán-kormány. A több ezermilliárdos összértékűre becsülhető vagyontárgyakat ingyen kapták meg nagyrészt Fidesz-közeli figurák által vezetett vagyonkezelő alapítványok, amelyek ettől kezdve rendelkezhetnek a magyar egyetemek mintegy 70 százalékával, a legfontosabb országos kulturális intézményekkel, prémium ingatlanokkal, kastélyokkal, valamint milliárdos vállalati részvényekkel. A kétharmados törvénymódosítással a kormányközeli hálózat befolyását a korábbi állami vagyon felett egy jövő évi ellenzéki győzelem esetén is biztosították.

Az Átlátszóval közösen a K-Monitor is foglalkozott a példátlan vagyonátadással. A korrupciófigyelő szervezet az Eltettek.hu című oldalon térképen gyűjtötte az összes olyan ingatlant, amely magánalapítványokhoz került az elmúlt négy évben. A K-Monitor összefoglalóját itt tekinthetik meg:

Eltették – térképen az alapítványoknak átadott közvagyon

Nem kérték, nem indokolták, csak eltették.

A privatizációs hullám egyik legnagyobb nyertese Demeter Szilárd PIM-főigazgató volt. A hozzá köthető, frissen létrehozott kulturális alapítványok és cégek az elmúlt egy-két évben rekordnagyságú, elprivatizált állami vagyonnal gazdagodtak.

Jelenleg a korábbi kulturális kormánybiztos birodalmához tartozik minden jelentősebb művésztelep, múzeumok, műemlékek, kastélyok és a Hajógyári-sziget közel harmada.

Tavaly, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról (KEKVA) szóló törvények kihirdetésekor alakult meg az úgynevezett Magyar Kultúráért Alapítvány, ez alá soroltak be csaknem minden Demeterhez kötődő kulturális intézményt, így a PIM-főigazgatója mostanra szinte a teljes kultúrpolitikát leuralta. Az intézmények mellett ez az  új alapítvány közpénzt és ingatlanokat is kapott: ezeket, illetve az értéküket ebben a cikkben gyűjtöttük össze.

Bemutatjuk Demeter Szilárd birodalmának sokmilliárdos ingatlanvagyonát

Demeter Szilárd kultúrtéesze alig egy év alatt sokmilliárdos ingatlanvagyonnal gazdagodott, szerzeményeik között van minden jelentősebb művésztelep, múzeumok, műemlékek, kastélyok és a Hajógyári-sziget közel harmada. A PIM-főigazgató által átvett ingatlanok kiadásából és a kulturális intézmények bevételeiből önmagában 100 milliós nagyságrendű bevételre számíthatnak a cégek, de ez eltörpül az állami támogatások mellett.

A Demeter Szilárdhoz tartozó fővárosi ingatlanokat mozgóképen is bemutatjuk. Az alábbi videóban madártávlatból tekinthető meg a Hajógyári-sziget, a Zichy-kastély, az Andrássy-palota és a Károlyi-palota.

Zubor Zalán

A cikk az Átlátszó és a K-Monitor együttműködésében és a Nyílt Társadalom Kezdeményezés Európáért (OSIFE) támogatásával készült. Címlapkép: a Zichy-kastély a levegőből. 

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás