Szeged

A fideszes kormánybiztos másfél év alatt 12,3 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert cégével

Orbán Viktor 2020 szeptemberében nevezte ki kormánybiztossá Nemesi Pál cégvezetőt, aki 2019-ben a Fidesz támogatásával indult Botka László ellen az önkormányzati választásokon. Nemesi a FerroÉp Zrt. többségi tulajdonosa, noha tavaly decemberben változás történt a cég élén. Kinevezése óta több mint 30 milliárd forintnyi közbeszerzésen indultak, és 12,3 milliárdot meg is nyertek.

Science Park Szeged Járműipari Kompetencia Központ épül Szegeden. Az uniós közbeszerzési kiírás szerint a beszerzés tárgya és mennyisége: „az SZTE ELI Science Park Járműipari Kompetencia Központ szabadon állóan elhelyezett, részben földszint + 1 emeletes, részben földszintes oktatási és kutatási rendeltetésű épület, továbbá szabadon állóan elhelyezett, fedett, oldalról nyitott, 24 db térkő burkolatú parkolót tartalmazó építmény, 2 db buszparkoló, a mérésekhez szükséges aszfalt burkolatú gyorsító út, valamint aszfalt burkolatú hozzájáró út.

A tervezési területen kialakításra került tűzivíztározó és csapadékvíz szikkasztó is. Az épület két fő részből áll. Egyrészt a vizsgálatok végzéséhez szükséges fűtött csarnok épületrészből, mely vasbeton vázszerkezetű, szendvicspanel falú és tetőburkolatú. A csarnok épületrészében a technológiához szükséges funkciókat, illetve elektromos és gépészeti szükségleti forrásokat kell biztosítani.”

Továbbá a projekt részét képezi a Wolfgang Sandner utca meghosszabbítása, valamint a Jármű Kompetencia Központ közmű igényeit biztosító közművek kiépítése is.

A közbeszerzés eredménye szerint a kivitelező FERROÉP Fővállalkozó és Szerelőipari Zrt., aki a becsült 1,5 milliárd forint helyett 1,78 milliárd forintért vállalta a munkát. Nyolcan indultak, köztük a Keviép Kft. vagy éppen az EB Hungary Invest Kft., de őket mind kizárták.

Másfél éve kormánybiztos

A Ferroépről 2019-ben megírtuk, hogy tíz év alatt 23,2 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek, de a Fidesz támogatta polgármesterjelölt cégeiben alig nőtt a munkatársak száma.

Sok közbeszerzés, kevés munkavállaló a szegedi fideszes polgármesterjelölt építőipari cégénél | atlatszo.hu

Tíz év alatt 23,2 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek Nemesi Pál cégei, de a Fidesz támogatta polgármesterjelölt cégeiben alig nőtt a munkatársak száma. A fővállalkozó cégei vélhetően alvállalkozóknak adják tovább a munkát, akik sajtóhírek szerint a munkaerőhiány miatt leginkább ukránokat dolgoztatnak.

A fővállalkozó cégei vélhetően alvállalkozóknak adják tovább a munkát, akik sajtóhírek szerint a munkaerőhiány miatt leginkább ukránokat dolgoztatnak. Nemesi Pál 2019-ben a Fidesz támogatásával indult polgármesternek Szegeden, ahol a szavazatok 36 százalékát tudta megszerezni.

Az egykori kamarai elnökből politikussá avanzsált Nemesi Pált nem hagyták az út szélén: 2020 szeptemberében Orbán Viktor kormánybiztossá nevezte ki.

Bár a cégvezetést 2022. január elsejétől Nemesi Kata, Nemesi Pál Gábor és Nemesi András vette át, a bírósági iratok szerint 2403 törzsrészvényből 2376 az övé, ami egyben szavazatról is dönt, így továbbra is egy személyben Nemesi Pál kezében van a döntés.

17 tender, több mint 30 milliárd forint értékben

Míg 2019-es indulása előtt 10 év alatt nyertek 23,2 milliárd forintnyi közbeszerzést a Nemesihez köthető cégek, 2020-as kormánybiztosi kinevezése után felgyorsult ütemben húzták be az állami tendereket. Gyűjtésünk szerint 17 tenderen indultak, több mint 30 milliárd forint értékben.

Nemesi április 4-én arról posztolt közösségi oldalán, hogy „A Dél-Alföldön elképesztő munkát végeztek a képviselők és csapataik! Köszönjük Nektek a folyamatos munkát, a biztos parlamenti képviseletet, és azt hogy békében és biztonságban tudunk tovább dolgozni a Dél-Alföld történelmi fejlődésén!”

Ő kétségtelenül biztonságban dolgozik tovább, hiszen csak az elmúlt másfél évben 12,3 milliárd forint közbeszerzést nyert. A Science Parkon túl a FerroÉp dolgozik a Regéci vár állagmegóvási kivitelezési munkáin, a Cseszneki vár felújításának kivitelezési munkáin is. De olyan projektre is adtak ajánlatot, amire még nincs pénz, hiába nyertek, nem dolgozhatnak.

A cég bevétele az elmúlt öt évben 2,8 milliárdról 6,3 milliádra nőtt, míg az adózott eredmény 55 millióról 71 millió forintra.

Furcsa közbeszerzésen buktak, de azóta nyerő a széria

A FerroÉpről azt is megírtuk, hogy eljárás tisztaságát befolyásoló közbeszerzésben is részt vettek a fideszes kormánybiztos cégei. A mintegy 12 milliárdos szegedi geotermális távhőprojektben ugyanis úgy akartak résztvenni, hogy az ajánlatadók egymás érdekeltségei voltak.

A közbeszerzési dokumentumok szerint „ajánlatkérő az ajánlatok bírálata során közvetetten, de tulajdonosi összefonódást észlelt a Geo Hőterm Kft. ajánlatkérő és a Hansa Kontakt Inv. Kft. ajánlattevő között”. Az öt részre bontott közbeszerzésre a hatóság szerint

„az öt rész mindegyikében kettő ajánlat érkezett, ezen ajánlatokat valamennyi részben ugyanaz a kettő ajánlattevő nyújtotta be.

Ajánlatkérő az ajánlatok további bírálata során az ajánlatok kapcsán is az eljárás tisztaságát érintő körülményt észlelt, figyelemmel arra, hogy a Hansa Kontakt Inv. Kft. ajánlattevő ajánlatában kapacitást biztosító szervként mutatja be a FerroÉp-SZER Épületgépész Kft.-t, mely gazdasági társaság az elektronikus úton, ingyenesen elérhető cégnyilvántartás adatai alapján a másik ajánlattevő, vagyis a FerroÉp Fővállalkozó és Szerelőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság ajánlattevő tulajdonában van. Az előbbiekre tekintettel az ajánlattevők közötti közvetett összefonódás ténye is felmerült az eljárás során.”

Korábban kerestük Nemesi Pált azzal kapcsolatban, hogy mennyire tartja elfogadhatónak, hogy kormánybiztosként a cégei állami közbeszerzésekért indulnak, de megkeresésünkre egyszer sem reagált.

Segesvári Csaba

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: Nemesi Pál, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola új, 150 férőhelyes kollégiumának alapkőletételén 2021. október 21-én (forrás: MTI/Rosta Tibor)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42