Uniós források

A hétezer fős Vésztő is kap saját élményfürdőt közel 2 milliárd forintért

A „Viharsarok Közgépe” most Vésztőn építhet uszodát wellness részleggel nettó 1,7 milliárd forintért. A gyulai Futizo Kft.-nek nem lehet oka panaszra: csak decemberben négy közbeszerzést nyert el. A vésztői pályázatnál két ajánlattevő is hiányos dokumentációt adott be, míg a harmadik jelentkező nem tartotta fenn az ajánlatát. 

Uszoda építésére írt ki közbeszerzést Vésztő Város Önkormányzata júniusban. Az eljárás eredménye most jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben. Eszerint az uniós forrásból (TOP-2.1.1-15-BS1-2016-00004) megvalósuló munkát a Futizo Kft. végezheti el.

A Sport- és szabadidős létesítmény kialakítása Vésztőn című projekt keretében többek között három medencét, két csúszdát és wellness-részleget építenek majd.

Az épületben lesz:

  • 342 m²-es változó vízmélységű (200-220 cm) úszómedence,
  • 231 m²-es változó mélységű (75-120 cm) strandmedence,
  • 13 m²-es 30 cm-es mélységű babapancsoló medence,
  • „turbo” csőcsúszda 365 cm-es induló magassággal,
  • családi csúszda 165 cm-es induló magassággal,
  • 6 személyes pezsgőmedence,
  • 6 személyes finn szauna,
  • 4 személyes infra szauna,
  • „zuhanyvilág”,
  • fallabda terem,
  • fitneszterem.

Az épület akadálymentes lesz, és kialakítanak külön lakossági, sportolói és edzői öltözőket is. A medenceteret egy, az emeleten húzódó nézőtéri galériával egészítik ki, amelyhez mosdókat is csatlakoztatnak. A parkolóval ellátott létesítmény egyszerre 308 főt tud majd fogadni. A terveket az MLR Studio készítette a város megbízásából.

Sorra hullottak ki a pályázók

A kivitelezésre kiírt pályáztatás azonban nem ment zökkenőmentesen. Az EKR-re feltöltött dokumentumok szerint négy cég adott be ajánlatot, ebből kettő érvénytelen lett.

A Metropol Market Tervező és Kivitelező Zrt.-ről azt írták, az „ajánlattevő az EKR-ben semmilyen dokumentumot sem nyújtott be, az ajánlati biztosíték befizetését sem igazolta”, valamint, hogy az „ajánlat teljes műszaki tartalma hiányzott, sem papír alapon, sem a benyújtott CD-n nem volt megtalálható az árazott költségvetése, ezért a Döntőbizottság megítélése szerint a benyújtott ajánlat érvénytelen volt”.

Látványterv (forrás: MLR Stúdió/Facebook)

A Nyír-Wetland Szolgáltató Kft. a leírás szerint hiányos, illetve ellentmondásokat tartalmazó pályázatot adott be, így hiánypótlásra kérték fel. A cég azonban a hiánypótlási felhívásban leírtakat „2021. 09. 01. 9 óra 00 percig egyáltalán nem teljesítette, nem nyújtott be semmilyen dokumentumot az előírt határidőig, így ajánlata továbbra is hiányos” maradt, és emiatt a pályázatot érvénytelennek minősítették.

A Mészáros Lőrinc vejeként is ismert Homlok Zsolt érdekeltsége tartozó Homlok Építő Zrt. ugyan kicsivel olcsóbb ajánlatot adott be, mint a nyertes Futizo Kft., azonban az ajánlattevő „ajánlatát az ajánlati kötöttség eredeti határidejét (2021.október 10.) követően ajánlatkérő a Kbt. 70. § (2) bekezdése alapján figyelmen kívül hagyta az értékelés során, tekintettel arra, hogy ajánlattevő ajánlatát a kiterjesztett ajánlati kötöttség időtartamára nem tartotta fenn, erről 2021. október 5. napján nyilatkozott”.

Így végül a Futizo Kft. lett a befutó a nettó 1 787 898 641 forintos ajánlatával.

A cég neve ismerős lehet az Átlátszó olvasóinak. Épp a közelmúltban írtuk meg, hogy a kft. hosszú évek óta élvezi a gyulai önkormányzat bizalmát, és 2010 óta magabiztosan nyeri a helyi közbeszerzéseket. Legutóbb a Gyulai Várfürdő fejlesztésével bízták meg őket, egy „Gyermekparadicsom” elnevezésű vizes játszópark kivitelezését nyerték el nettó 1 milliárd forintért. A Nyír-Wetland Szolgáltató Kft. azon a közbeszerzésen is indult: akkor 43 millió forinttal drágább ajánlatot adott be, és így alulmaradt a Futizo-val szemben.

A „Viharsarok Közgépe” most medencét építhet Gyulán egymilliárdért | atlatszo.hu

Évek óta élvezi a gyulai önkormányzat bizalmát a Futizo Kft., amely 2010 óta magabiztosan nyeri a helyi közbeszerzéseket. Lapunk 2016-ban már felfigyelt a cégre, amelynek neve később újra felbukkant, amikor egy gyulai exfideszes vezető kitálalt a város belső politikai-gazdasági viszonyairól és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti körről. A kft. sikerszériája azóta is tart.

A Futizo Kft. 5 év alatt (2016-ig) a konzorciumi tagokkal együtt közel 100 milliárd forint közbeszerzést nyert el, míg 2010 előtt szinte semmit. A sikerszéria pedig azóta is tart Gyulán. Az elmúlt években többek között a Gyulai Várfürdő energetikai fejlesztését végezhették el 205 millió forintért, belterületi utakat újíthatnak fel összesen 96 millió forintért, de korábban ők feleltek a városi ivóvízvezetékek rekonstrukciójáért konzorciumban, és a körforgalom létesítésével is őket bízták meg.

A cég a 2010-es évet még 173 milliós nettó árbevétellel zárta, ami 2014-re közel 2,7 milliárdra nőtt. A csúcsot 2019-ben érték el 5,1 milliárdos forgalommal, ami 2020-ra 4,8 milliárdra csökkent. A kft. adózott eredménye 611 millió forint volt tavaly.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A vésztői uszoda látványterve (forrás: MLR Stúdió/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42