Fehérgyarmat

Varga Mihály volt szobatársának cége közel 10 milliárdért építhet termálfürdőt és szállodát

A szállodában 72 szoba kap helyet, a hotel mellett épül egy termálfürdő beltéri és kültéri medencékkel, balneológiai (gyógyfürdő kúra) és wellnessrészleggel. Sőt, még egy 1310 négyzetméteres kerti tó is megvalósul. Az ország keleti csücskébe tervezett létesítményre kiírt közbeszerzést a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. nyerte el. A cég tulajdonosa Szabó Zoltán, aki egykor kollégiumi szobatársa volt Varga Mihály pénzügyminiszternek. A Garage Kft. nettó árbevétele 2019-re 4,2 milliárd forintra, 5 év alatt hatszorosára nőtt. 

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

9 milliárd 683 millió forintért nyerte el a fehérgyarmati termálfürdő és szálloda tervezését és kivitelezését a budapesti Garage Ingatlanfejlesztő Kft. – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A közbeszerzést Fehérgyarmat Város Önkormányzata írta ki. Az ország keleti csücskébe tervezett szállodában 72 szoba kap helyet. A hotel mellett épül egy termálfürdő beltéri és kültéri medencékkel, balneológiai (gyógyfürdő kúra) és wellnessrészleggel, sőt, még egy 1310 négyzetméteres kerti tó is megvalósul.

A Fehérgyarmati Strandfürdő területén jelenleg két termál-, két gyermek- és egy úszómedence található. A termálmedencébe érkező víz 2002-ben gyógyvíz minősítést kapott, ami mozgásszervi betegségek gyógyítására alkalmas.

A mintegy 10 ezer lakosú Fehérgyarmat jelenlegi strandja elsősorban a helyi igényeket elégíti ki. Igazi ritkaság, ugyanis kevés 1000 forint alatti termálvizes fürdő működik Magyarországon, egy felnőtt számára a fürdőbelépő 2020-ban csupán 900 forint volt.

A 2020-as önkormányzati tájékoztatási dokumentációból kiderül, hogy

a tervezett szálloda és wellnessfürdő megvalósítása érdekében módosítani kell a településszerkezeti tervet és a helyi építési szabályzatot.

A jelenlegi strand és a mellette elhelyezkedő sportpálya területéből hoztak létre egy közel 3 hektáros új telket. A telkeket részben beépítésre nem szánt különleges területből, beépítésre szánt különleges területté sorolták.

A budai Várban is dolgozik a cég

A nyílt eljárásra csupán ez az egy ajánlat érkezett, a Garage Kft.-től, amelynek tulajdonosa Szabó Zoltán.

A cég nettó árbevétele 5 év alatt hatszorosára nőtt.

2015-ben a kft. nettó árbevétele még csak 679 millió forint volt, 2019-ben ez a szám 4,2 milliárd forintra ugrott. A cég adózott eredménye 2015-ben 19 millió forint volt, ami 2019-ben 324 millió forintra nőtt.

 

„Szabó Zoltán nevű magyar emberből sok akad szerte a hazában, de olyan, aki kollégiumi szobatársa volt Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszternek, csak egy van” – derítette ki korábban a Magyar Narancs.

Facebook

(null)

Nemrég az Átlátszó is megírta, hogy mitől szárnyal a cég. A WHB és a Garage Kft. például 54 milliárd forintért rekonstruálja a Pénzügyminisztérium épületét a Budai Várban. A két cég 2018 óta dolgozik a helyszínen: a munkálatok eddig körülbelül 10 milliárd forintot emésztettek fel.

A kft. egy másik nagyberuházáson is dolgozott: 2017-ben megnyerte a WHB Kft.-vel közösen az állami Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. tenderét is, amely a budai Millenáris területén közpark és mélygarázs építésére szólt. Ez a beruházás időközben nettó 8,5 milliárdról 10,6 milliárd forintra drágult.

A WHB és a Garage Kft. 54 milliárd forintért rekonstruálja a Pénzügyminisztérium épületét

A Budai Várban található épület eredeti állapotának visszaállítását 2018-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a kormány. A WHB Kft. és a Garage Kft.

Nullás brikettgyár

A cég már többször dolgozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is. A budapesti székhelyű, fehérgyarmati telephellyel rendelkező kft. építhette fel egyedüli ajánlattevőként, nettó hárommilliárd forintért  a református egyház új iskoláját Fehérgyarmaton.

Egy másik Szabó Zoltán-féle cég, a Brikettgyártó Kft. 2010 novemberében 100 millió forint uniós támogatáshoz jutott, hogy létrehozza brikettgyártó üzemét Fehérgyarmaton. Végül összesen 300 millió forint uniós pénz jutott a projektre, ami egy idő után, az uniós vállalások ellenére, semmi bevételt nem termelt a Magyar Narancs cikke szerint. A furcsa brikett-bizniszről az Átlátszó is írt.

Habony hitelezője a brikett-bizniszben

Tőkét csökkent a Fidesz-közeli potentátokhoz kötődő Morando Kockázati Tőkealap érdekeltségében álló fehérgyarmati Brikett Investment Kft. E cég is egyike azoknak az uniós Jeremie-alapból pumpált startupoknak, amelyből kis túlzással praktikusan a semmit észlelte a Forbes magazin tényfeltáró cikke.

Szabó Zoltánnak kastélya is van a megyében: az üzletember cége, a Luby Kastélymúzeum Kft. 2010-ben kapott 194 millió forint uniós támogatást, amiből a Nagyaron található Luby Kastélyt újította fel és egy illatozó rózsakertet is kialakított. A kastélyban jelenleg múzeum és étterem üzemel, de esküvőt és különböző rendezvényeket is szerveznek.

 

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A fehérgyarmati termálfürdő és szálloda látványterve. (Forrás: Engedélyezési Terv)

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás