Igazságszolgáltatás

Politikusokat és rendőröket is megvesztegetett a szlovák újságíró-gyilkosság megrendelője

Marian Kočner éveken keresztül Szlovákia leggazdagabb és leghatalmasabb üzletemberei közé tartozott, akit kapcsolatai gyakorlatilag érinthetetlenné tettek az utóbbi évtizedekben. 2020-ban végre bíróság elé állították. Kočnert más ügyek mellett azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg a korrupt szlovák politikusok, az olasz maffia, és az üzletember korrupt ügyei után nyomozó fiatal tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak meggyilkolását.

A 27 éves Ján Kuciak-ot menyasszonyával, Martina Kušnírová-val együtt az otthonában lőtte le egy bérgyilkos 2018 februárjában. Az eset a szlovák és nemzetközi médiában is címlapra került.

A következő hónapokban pedig tízezrek tüntettek azért, hogy független nyomozást indítsanak az ügyben, és hogy a korrupt nyomozókat, politikusokat leváltsák. Idővel elérték céljukat: először a belügyminiszter, majd a miniszterelnök, később a széles körben kritizált rendőrfőnök is lemondott.

2018 szeptemberére négy bűnrészest, köztük a bérgyilkost is őrizetbe vették, és nem sokkal később az 56 éves Kočner ellen is vádat emeltek.

A bírósági tárgyalásokra majdnem száz nemzetközi újságíró jelenkezett be, a friss eseményeket a legnagyobb szlovák csatornák közlik nap mint nap. Egykori szövetségesei, üzlettársai ma megvetik az Kočner-t.

Testvére azt nyilatkozta a sajtónak, hogy meg akarja változtatni a nevét, amennyiben az üzletembert a bíróság bűnösnek találja.

A tárgyalások során sokkal többre derülhet fény, mint Kuciak gyilkosságának okára: a hatalmas adatmennyiség, amit a rendőrség Kočner telefonjairól és számítógépeiről szedett le, most az OCCRP újságíróinak kezében van.

Ezek az információk mutatják be, hogy hogyan tudott az utóbbi években a jog felett maradni a fiatal és instabil demokrácia olajozássával.

Az utóbbi 20 évben több gazdasági csalással is megvádolták az üzletembert, ám a terhelő bizonyítékok ellenére sem ítélték el soha.

Az újságírókhoz juttatott adatok leleplezik, hogy hogyan oldotta ezt meg: zsarolás, korrupció, személyes kapcsolatok és beépített emberek hálózata segített neki.

A sikere szomorú képet fest a kommunizmusból elvileg sikeresen az európai jogokhoz alkalmazkodó ország jogi helyzetéről.

Adócsalás, ingatlanügyek és más gyanús ügyletek

Marian Kočner egy észak-szlovák kisvárosban, Rózsahegyen nőtt fel. Ironikus módon újságíróként kezdte karrierjét, Pozsonyban a Comenius Egyetemen diplomázott, és az állami televízió riportere volt.

A médiakarriere nem tartott sokáig: miután a 80-as években a kommunista rezsim megrendült, majd összeomlott az országban, a fehérgalléros bűnözés emelkedni kezdett. A törékeny, új jogrendszerben a tapasztalatlan ügyészek és bírák nem tudtak megbirkózni azokkal, akik a magánszektorban gátlástalan módon kezdtek hatalmas pénzeket lopni.

Ebben az instabil rendszerben jelent meg először Kočner a nyilvánosság előtt, a 90-es évek végén. Zűrös pénzügyei, ingatlanmutyijai, adócsalásai hírhedt személlyé tették őt az országban.

1992 és 1995 között, az első úgynevezett Technopol ügyben az akkori kormányzó, Michal Kováč fiával vett részt egy 2,3 millió dolláros csalásban. Mindketten elnöki amnesztiában részesültek. 1998-ban, hetekkel a választások előtt a kormányközeli TV Markiza-t próbálta meg elfoglalni. Kočner neve 2005-ben és 2011-ben is megjelent a „maffia listán”, azaz azokban a rendőrségi dokumentumokban, amiket kiszivárogtattak a sajtónak.

2008-ban a szülővárosához közeli síparadicsomban, Donovaly-ban épített luxushotel kapcsán indítottak ellene nyomozást adócsalás miatt. 2011-ben a Welten golfpálya körül robbant ki botrány Kočner szereplésével, 2017-ben a TV Markiza váltóit hamisította meg.

Mindeközben Kočner számtalanszor megjelent a szlovák pletykalapokban is. Lefotózták, ahogy a fehér Bentley-jét vezeti és ahogy a mozgássérült helyeken parkol, ahogy tisztségviselőket ajándékoz meg luxustáskákkal, órákkal és más drága ajándékokkal.

Remek kapcsolatok minden szektorban

2004-ben választották meg Dobroslav Trnka-t a parlamenti főügyészi posztra. Így Trnka, aki (mint mára a rendőrségi iratokból kiderült) Kočner szövetségese volt, rengeteg nyomozáshoz fért hozzá, befolyásolta őket az országban.

Egy rögzített, 70 perces telefonbeszélgetésben Kočner emlékeztette Trnka-t arra, hogy mit köszönhet neki, és megdorgálta őt azért, mert állítólag egy másolatot csinált az úgynevezett „Gorilla ügy” dokumentumaiból, amik a szlovák üzleti és politikai elit szoros kapcsolatát részletezte, és amiért ezt más üzletemberek zsarolására használta.

Szlovák titkosszolgálati botrány: Három év spéttel robbant a Gorilla-ügy

Több tízmillió euróval vesztegethetett meg szlovák politikusokat egy szlovák pénzügyi cég egy az interneten néhány hete közzétett állítólagos titkosszolgálati dokumentum, az úgynevezett Gorilla-irat szerint. A szlovák sajtó kétkedve fogadta és tálalta az anyagot, mely állítólag egy a SIS, a szlovák titkosszolgálat által bedrótozott lakásban 2005 és 2009 között rögzített beszélgetések átirata.

Egy nemrég publikált videó Kočner-t ábrázolja, ahogy Trnka irodájában rejtett kamerát helyez el, hogy bizalmas beszélgetéseket hallgasson le. Az üzletember tulajdonában volt például egy olyan felvétel is, amin Trnka és a pénzügyminiszter egyezkednek egy kifizetés kapcsán. Az, hogy Kočner birtokában volt ennek a potenciálisan kínos felvételnek is azt igazolja, hogy mekkora hatalommal rendelkezett a főügyész felett.

Abban a hét évben, amíg Trnka a poszton volt, Kočner ellen soha nem emeltek vádat, annak ellenére sem, hogy rendszeres feljelentések érkeztek ellene publikus információk alapján. Trnká-t 2011-ben kiszavazták a parlamentből, de ő egy másik fontos pozíciót szerzett, még mindig nagy befolyással.

Kočner-nek nem Trnka volt az egyetlen hasznos ismerőse. A telefonjáról szerzett adatok azt bizonyítják, hogy az üzletember kapcsolatban volt több bíróval is – azokkal, akik az ő ügyeit is tárgyalták.

Vladimír Sklenka-t, Pozsony első körzeti bíróságának alelnökét arra kérte egy üzenetben, hogy jöjjön és vegye fel a karácsonyi ajándékát. Máskor pedig megkérdezte, hogy hozzászokott-e már az új telefonhoz. Megint máskor Slenka kérte ki Kočner véleményét egy üggyel kapcsolatban. „És most mit csináljak? Engedélyezzem vagy elutasítsam?” – kérdezte.

Sklenka jóvoltából Kočner beletekinthetett olyan büntetőeljárásokba, amiket ellene indítottak például a Technokol ügyben. Így lépésről lépésre tudta figyelni, mit csinálnak az ellenfelei.

Egy másik hasznos kapcsolata volt Monika Jankovská, bíró, igazságügyi államtitkár. Ő összesen 6200 üzenetet váltott Kočner-rel. Ezekben szó volt a férfi kifizetéseiről a bírónő felé, és a folyamatban lévő ügyekről is. A bírónő magas pozíciója miatt hatni tudott más bírókra is, hogy Kočner-nek kedvező módon döntsenek.

Mind Slenka, mind Jankovská lemondtak poziciójukról, utóbbit bíróként fel is függesztették.

Az üzletember egyik legnagyobb hatalommal rendelkező barátja azonban Norbert Bödör volt, egy harcművészeti edző és a jól szituált privát őrző-védő vállalat, a Bonul igazgatójának fia. A cég az utóbbi években gigantikus tendereket gyűjtött be, köszönhetően annak, hogy jó kapcsolatot ápolt a kormányzó SMER-SD párttal.

Bödör ráadásul a szlovák rendőrfőkapitánnyal, Tibor Gašpar-ral is rokoni kapcsolatban van házasság által. Köztudott, hogy a két család közel áll egymáshoz.

Bödör és Kočner között több ezer üzenetet tárt fel a rendőrség. Kočner több alkalommal Bödört kérte meg, hogy a rendőrségi adatbázisból szerezzen meg adatokat az ellenségeiről, gyakran újságírókról.

Jan Kuciak-ról is szerzett így információkat – ebben valószínűleg Gašpar segített neki.

De az üzletember egyik leghasznosabb kapcsolata Alena Zsuzsová volt, a szeretője. Ő az évek alatt kompromittáló információkat szerzett különböző politikusokról, ügyészekről és bírókról Kočner kedvéért. Facebookon kezdeményezett velük beszélgetést, majd privátabb csatornákra, például Whatsappra terelte őket. Olyan képeket küldött nekik, amik kedvéért modellek testére photoshoppolta a saját arcát, és cserébe ő is képeket kért a férfiakról. Máskor felvette a beszélgetéseket.

Ezeket az intim képeket és hangfelvételeket továbbküldte Kočner-nek. Attól függően, hogy mennyire volt hasznos az áldozat, Zsuzsová 30.000 és 10.000 euró közötti fizetést kapott.

A fiatal újságíró

Ján Kuciak akkor kezdett Kočner ügyeivel foglalkozni, amikor 2011-ben kirobbant a Gorilla ügy, és az üzletember és a főügyész között telefonbeszélgetés leirata az egész szlovák médiában megjelent. Valószínűleg senki nem olvasta olyan részletesen a dokumentumot, mint a 21 éves újságírói-diák Nyitrában, egy nyugati kisvárosban.

Órákat töltött a dokumentum elemzésével, az elhangzottak igazolásával és az eredmények publikálásával. Hamarosan más újságírók is felfigyeltek a fiatal diákra, aki 2015 őszén már az Aktuality-nél kezdett dolgozni.

Ott Kuciak 2017-ben kezdett cikksorozatot publikálni Kočner kétes üzleteiről. Kuciak a nyomozók és az ügyészek több hibájára is rámutatott, és mivel minden cikkét publikus adatok alapján írta, felmerült a kérdés, hogy a rendőrség miért nem használta fel ezeket.

Kuciak és Kočner 2017-ben, egy júliusi sajtókonferencián beszéltek először személyesen, ekkor az üzletember elvesztette a türelmét, azzal vádolta Kuciak-ot, hogy amit ír, az hazugság.

Szeptemberben Kočner személyesen hívta fel az újságírót, és azzal próbálta megfélemlíteni, hogy a családján is rajta fogja tartani a szemét. A fiatal újságíró nem vette komolyan a fenyegetést, folytatta a cikksorozatot.

Közben Kočner valószínűleg már tervezgette a gyilkosságot. A szervezéssel legközelebbi bizalmasát, Zsuzsovát bízta meg.

2018 február 21-én két bérgyilkos érkezett Vela Mača faluba, ahol Kuciak és a menyasszonya éltek. Három golyóval ölték meg a két 27 évest. De a történet nem itt végződött – sem Kočner, sem Szlovákia számára.

Így gyilkolták meg Ján Kuciak szlovák újságírót és menyasszonyát, Martinát

Az ajánlat egyszerű volt és csábító: ölj meg egy embert, cserébe kapsz ötvenezer eurót (körülbelül 16 millió forintot) és elengedjük a több mint húszezer eurós (hatmillió forintos) tartozásodat. Zoltán Andruskó szlovák pizzériás gyorsan rábólintott az ajánlatra, döntése pedig örökre megváltoztatta Szlovákia történelmét.

Marian Kočner bukása

Az újságíró megölése után pár nappal az egész országban tiltakozások törtek ki. Bár csak egy apró megemlékezést terveztek, 25 ezer ember vonult utcára a gyilkosságot követő pénteken. Mivel Kuciak az olasz ‘Ndrangheta maffia szlovák kötődését vizsgálta, sokan ezzel kötötték össze a gyilkosságot. Olyan táblákat készítettek, amiket Kuciak cikkei inspiráltak: “Maffia, kifelé az országból” és “Fico az olasz maffiával alszik egy ágyban”.

A következő hónapokban minden pénteken tüntetések voltak a kisebb és nagyobb városokban. Ennek ellenére nem indult független és igazságos nyomozás. A nyomozók és a rendőrkapitány, Tibor Gašpar érdekesnél érdekesebb teóriákkal rukkoltak elő: drogfüggőket és féltékenységet okoltak, sőt azt állították, hogy nem is Ján, hanem Martina volt az eredeti célpont.

A tüntetések azonban nem értek véget, hatásukra lemondott a belügyminiszter, Fico. A következő hónapokban több miniszter, többek között Gašpar és két Kočner-közeli nyomozó is beadta a lemondását.

Demonstrációval emlékezett Ján Kuciak oknyomozó újságíróra Szlovákia – új részletek derültek ki a gyilkosság egy éves évfordulóján

Országszerte megemlékeztek csütörtökön a tavaly meggyilkolt Ján Kuciák újságíróról és menyasszonyáról Szlovákiában. Egy héttel a gyilkosság évfordulója előtt a szlovák sajtó nyilvánosságra hozta a gyilkosság megrendelésével gyanúsítható vállalkozó telefonos fenyegetését, illetve az oknyomozó újságíróról egy titkosszolgálati alkalmazott által, titokban készített fényképeket is. A szlovák társadalom szembenéz maffiakapcsolatával.

Kočner-t tavay júniusban letartóztatták a második TV Markiza váltóinak hamisítása miatt. Egy levélben, amit a börtönből csempészett ki, még mindig azon csodálkozott, hogy a belső emberei nem tudják szabadlábra helyezni. Négy bűnrészesét szintén őrizetben tartják.

Január óta a korábban érinthetetlen üzletember ügyeit végre bíróságon tárgyalják.

Szerzők: Pavla Holcová, Arpad Soltesz, Eva Kubaniova 

Címlapkép: OCCRP. Az eredeti, angol nyelvű cikket itt olvashatja. Fordította Rutai Lili.

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás