Uniós támogatások

Egymilliárd forint uniós támogatás egy szakmailag kétes megítélésű családi projektre

2019 nyarán bejárta a sajtót a hír, hogy a Lyme Diagnostics Kft. 3,5 millió euró (kb. 1,1 milliárd forint) európai uniós támogatást nyert a Horizon 2020 program keretéből a Lyme-kór diagnosztizálásnak újfajta módszerére, a DualDur nevű projektre. A Horizon 2020-ra való pályázáshoz a magyar állam tulajdonában lévő Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) segítséget nyújt, az MFK igazgatóhelyettese pedig egyben a Lyme Diagnostics Kft. tulajdonosa is. Egy elismert orvos, a Szakmai Kollégium Infektológiai Tagozatának elnöke szerint ráadásul a DualDur orvosi szempontból nem megfelelő, és nem fog megbízható eredményt adni.

A Lyme-kórt a borrelia baktériumok okozzák, és az ezzel  a kórokozóval fertőzött kullancsok terjesztik. A fertőzést először egy jellegzetes (kokárdaszerű, kör vagy ovális alakú) bőrpír jelzi, majd – kezeletlen esetekben, a vérárammal szétterjedve a testben – ízületi, idegrendszeri vagy akár szívpanaszokat is okozhat. Védőoltás nincs ellene, de idejében megkezdett, megfelelő antibiotikumos kezeléssel teljesen gyógyítható. Diagnosztizálására a – nem minden orvos számára egyértelmű – tünetek mellett jelenleg szerológiai vizsgálatot alkalmaznak, vagyis a szervezet által a baktérium ellen termelt antitesteket nézik.

Apa és fia meg az uniós pénz

2019 augusztus elején sajtótájékoztatón jelentették be, hogy egy magyar cég, a Lyme Diagnostics Kft. kifejlesztett egy új módszert a Lyme-kór diagnosztizálására, és 3,5 millió euró (kb. 1,1 milliárd forint) támogatást nyertek rá az Európai Uniótól. Az új módszer, a DualDur lényege, hogy nem az immunválaszt, hanem magát a kórokozót, a borrelia baktériumot vizsgálja a vérben. Az uniós támogatásból most a szükséges klinikai vizsgálatokat végzik, hogy akár már idén piacra kerülhessen a DualDur.

A DualDur projektvezetője dr. Bózsik Béla Pál, aki saját bevallása szerint 35 éve kutatja ezt a módszert, mert a bevett szerológiai vizsgálatokat nem tartja megfelelőnek. A projektre EU-s támogatást elnyert cég, a Lyme Diagnostics Kft. pedig a fia, Bózsik András Pál tulajdonában van, és ő az ügyvezetője is.

A Lyme Diagnostics Kft. a 3,5 millió euró támogatást a Horizon 2020 SME Instrument nevű EU-s forrásból kapja. A Horizon 2020 az Európai Bizottság K+F programja, melynek a kutatás-fejlesztés támogatása a célja, az SME Instrument pedig kifejezetten a kis- és középvállalkozások részvételét támogatja a Horizon 2020-on belül.

Innentől kezdve pedig felmerül az összeférhetetlenség gyanúja, ugyanis

Bózsik András Pál vezető tisztséget tölt be egy olyan állami vállalatnál, amely segít a Horizon 2020 forrásaira pályázni a magyar cégeknek.

A magyar állam tulajdonában lévő Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft.-t (MFK) azért hozta létre a kormány 2014 decemberében, hogy “segítse a magyarokat a közvetlen támogatású uniós források elnyerésében”.

Az MFK naprakész információt szolgáltat az európai uniós pályázatokról, segít a pályázóknak konzorciumi partnereket találni, és igény vagy szükség esetén tanácsadást is nyújt a sikeres pályázáshoz. Létrehoztak egy információs portált a pályázati lehetőségekről, és egy olyan online felületet, ahol a sikeres pályázatokat mutatják be.

“Ezen a felületen mindenki számára átláthatóan, világos rendszerben mutatjuk meg azt az utat, amely az Európai Unió „kasszájához” vezet.” – olvasható az MFK honlapján.

Az MFK honlapján viszont az is megtalálható, hogy Bózsik András Pál az állami vállalat vezető tisztségviselője. Egy rövidhírben az MFK projektfejlesztési és innovációmenedzsment igazgatóságának vezetőjeként hivatkoznak rá, egy interjúban pedig az MFK igazgatóhelyettesének nevezik, aki a 2016 tavaszán létrehozott projektfejlesztési igazgatóságot vezeti.

“Bózsik András már nagy tapasztalatokkal rendelkezik a pályázás, de különösen a Horizon 2020 közvetlen európai uniós program terén, melyet az Unió kutatás-fejlesztési és innovációs politikája hívott életre minden eddiginél nagyobb, közel 79 milliárd eurós költségvetéssel.” – áll a szövegben.

Kettős érdekeltségét egyébként Bózsik sem titkolja, Linkedin-profilján az MFK-t és a Lyme Diagnostics Kft.-t is feltüntette.

Bózsik András Pál Linkedin-profilja

Tavaly a Portfolio.hu is megírta, és korábban Bózsikék maguk is elmondták, hogy nem első próbálkozásra nyerték el a 3,5 millió eurós uniós támogatást, hanem egy állami támogatás segítségével. Pályáztak a Horizon 2020 SME Instrument felhívására, és az első fázisban el is érték a szükséges pontszámot, de forráshiány miatt akkor nem kaptak támogatást.

Ezáltal viszont jogosulttá váltak egy hazai támogatásra, a magyar állam tulajdonában lévő Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) Horizont 2020 KKV fejlesztési eszköz rásegítő pályázatra. Az NKFI honlapján 2018. október közepén megjelent hír szerint ennek segítségével írták meg a Horizon 2020 SME Instrument második fázisának pályázati anyagait, és így nyerték el végül a 3,5 millió eurós támogatást. Az NKFI adatbázisa szerint a Lyme Diagnostics Kft. a rásegítő/felkészítő pályázat keretében 3,7 millió forint támogatást kapott 2016-ban az állami hivataltól.

Az Európai Bizottság honlapja szerint a DualDur 2018. áprilisában nyerte el a 3,5 millió euró uniós támogatást. Azt nem tudni, hogy a projektet futtató Lyme Diagnostics Kft. igénybe vette-e az MFK segítségét a pályázás során, de az biztos, hogy a cég tulajdonosa, Bózsik András Pál akkor már az állami vállalat igazgatóhelyettese volt. Erre egyértelmű bizonyíték több Google-találat, melyek szerint ebben a minőségében tartott különböző előadásokat, és a Linkedin-profilja is, ahova azt írta, hogy 2016 februárja óta van az MFK-nál: először megbízott igazgatóként, majd 2016 decembere óta egészen máig igazgatóhelyettesként tevékenykedik.

Bózsik András Pál Linkedin-profilja

Lámpagyártástól a kutatás-fejlesztésig

A Lyme Diagnostics Kft.-t 2005-ben alapította Endrédi Ipari Kft. néven két magánszemély, majd 2007-ben egyikük helyét átvette egy harmadik magánszemély, és a cég neve Rinetti Kft.-re változott.

Bózsik András Pál 2011 decemberében vette meg a társaságot, és a nevét ekkor Pannon Eco-LED Kft.-re módosította, majd 2015 decemberében történt az újabb névváltás a jelenlegi Lyme Diagnostics Kft.-re.

A cég fő tevékenységi köre 2009 februárjától 2013 februárjáig egyéb termék ügynöki nagykereskedelme volt, ezen Bózsik nem változtatott 2011-ben, amikor ő lett a tulajdonos. Csupán 2013 februárjában lett az akkor már bő 1 éve Pannon Eco-LED Kft. néven futó vállalkozás fő tevékenységi köre a villamos világítóeszköz gyártása. Ez megmaradt egészen 2019. december elejéig, amikor is a tevékenységi körök közé szintén 2013-ban felvett “Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés” lett a már Lyme Diagnostics Kft. elnevezésű vállalkozás fő tevékenységi köre.

Vagyis 2016-ban az NKFI-nél és előtte-utána az EU-nál is úgy pályáztak kutatás-fejlesztési támogatásra egy egészségügyi projekttel, hogy a cég fő tevékenységi köre lámpagyártás volt. Sikerült, megkapták a pénzt a Lyme-kór újfajta diagnosztikai módszerére.

A Lyme Diagnostics Kft. mérlegei alapján a cég hullámzó teljesítményt mutat: nettó árbevétele 2014-ben 3,2 millió, 2015-ben 3,8 millió, 2016-ban 836 ezer, 2017-ben 1,8 millió, 2018-ban pedig 0 forint volt. Adózott eredménye 2014-ben 330 ezer, 2015-ben 942 ezer, 2016-ban 1,3 millió, 2017-ben 257 ezer, a 2018-as 0 forgalmú évben viszont már 435 ezer forint volt.

A 2018-as szép eredményben minden bizonnyal szerepe van az abban az esztendőben elnyert 3,5 millió euró összegű európai uniós támogatásnak, amelyet első helyen említenek is a beszámoló kiegészítő mellékletében.

Társaságunk sikeresen pályázott az Európai Unió H2020 keretprogramjának SME Instrument Phase 2 kiírásán a DualDur Projektjével. A Projekt megvalósítását támogató szerződés időszaka 2018.04.01.-2020.03.31., a szerződés projektszáma 805609.
2018.04.01-étől a Lyme Diagnostics Kft. tevékenysége kizárólag a támogatási szerződésben szereplő DualDur Projekt megvalósítására irányul, s a beszámolóban szereplő kiadások és bevételek is ehhez kötődnek 2018.03.31-étől kezdődően.” – olvasható a dokumentumban.

Részlet a Lyme Diagnostics Kft. 2018-as kiegészítő mellékletéből

Orvosilag kétséges a projekt sikere

Dr. Prinz Gyula infektológus*, a Szakmai Kollégium Infektológiai Tagozatának elnöke szerint viszont a DualDur nem fog megbízható eredményt hozni, mert a Lyme-kór korai és késői szakaszában a fertőzést okozó borrelia baktérium nincs jelen a vérben.

„A kullancsok által terjesztett betegségnek számos tünete, megjelenési formája van. A korai időszakban a „Lyme-folt” megjelenésekor a betegség könnyen felismerhető. Az időben elkezdett, megfelelő antibiotikum megfelelő ideig alkalmazva megakadályozza a kórokozó véráramba kerülését. A korai, adekvát kezelés után ellenanyag kimutatás sem lesz pozitív az esetek döntő többségében. Ebben a stádiumban tehát nem várható a DualDur vizsgálattal pozitivitás.

Azok a betegek, akik nem tudnak kullancscsípésről, és a Lyme-kórra utaló tünetek, panaszok miatt fordulnak orvoshoz – ízületi gyulladás, idegrendszeri tünetek, arcideg-bénulás, szívritmus- ill. vezetési zavar –, és orvosuk Lyme-kórra gondol, rég túl vannak azon az időszakon, amikor nagy valószínűséggel a vérükben kimutatható mennyiségben jelen van a kórokozó.

A betegség igazolására szolgál az ELISA módszer, mely a kórokozó ellen termelt ellenanyagokat mutatja ki. Az amerikai közegészségügyi hatóság, a Centers for Disease Control (CDC) 2019-ben már csak a kétszer megismételt ELISA vizsgálatot tartja szükségesnek – megfelelő laboratóriumban – a betegség igazolására, és a korábban a megerősítést szolgáló Westernblot vizsgálatot sem tartja szükségesnek.

A betegek igazolt Lyme-kórban meg kell kapják az adekvát antibiotikum kezelést. A kezelés után, akár élethossziglan pozitív lehet az ellenanyag, de ez nem jelenti a kórokozó jelenlétét a betegben, és nem is szükséges a beteget „negatívvá” tenni. A megfelelő kezelés után is, a betegek egy része panaszos maradhat, különösen az idegrendszert érintő Lyme-kór után, ezt nevezik poszt-Lyme betegségnek. Az igazolt szervi betegségek esetén sem arra kell számítani, hogy vérben jelenlévő baktériumokat lehet kimutatni. Erre bizonyíték, hogy a baktérium genetikai anyagát kimutató PCR vizsgálatok sem bizonyultak megbízhatónak.

A DualDur forradalmi módszer a kórokozó direkt kimutatását szolgálná. Az a klinikai vizsgálat, melybe négyszáz egészséges és négyszáz orvosaik által már kezelt, vagy feltételezetten Lyme-kórban szenvedő beteget kívánnak bevonni, azért nem szolgálhat megbízható eredménnyel, mert e betegség különböző korai és késői stádiumaiban már nem lehet számítani arra, hogy a beteg vérmintáiban jelen van a kórokozó. „A vizsgálat minőségi ellenőrzését a saját laboratóriumban fejlesztett PCR vizsgálattal, meg nem nevezett kereskedelmi forgalomban lévő egyéb szerológiai vizsgáló módszerrel akarják végezni.” – mondta dr. Prinz Gyula az Átlátszónak.

Hasonló véleményen van Lakos András infektológus is, aki még tavaly nyilatkozta a Hvg.hu-nak, hogy a Borreliák a fertőzést követő 1-2 hétben megjelennek ugyan a vérben, de később már nincsenek ott jelen.„Bózsik doktor évekkel a tünetek kezdete után is látja őket, olyan esetekben is, amikor a klinikai tünetek alapján a Lyme-kór fel sem merül. Bózsik Béla felfedezése már több évtizedes múlttal büszkélkedhet, de lektorált folyóiratban még tudomásom szerint nem jelent meg erről szóló közleménye” – mondta Lakos a DualDur projekt bejelentésekor.

Erdélyi Katalin

* Az infektológia a fertőző betegségekkel foglalkozó orvosi szakterület. A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Pixabay

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás