Igazságszolgáltatás

Árverezik a 2014-es amerikai kitiltási- és áfabotrány egyetlen elítéltjének sikercégét

Az üzletember adótartozása miatt árverezi az adóhatóság a mindeddig Tábor Viktor tulajdonában álló ANT Kft.-t. Tábort tavaly a kitiltási botrányhoz vezető vesztegetési ügyben ítélték el.

Tábor Viktor röpke 94 millió forintos adótartozása miatt árverezi az adóhatóság az üzletember száz százalékos tulajdonrészét az Advanced Network Technologies Kft. (ANT) nevű cégben — derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus árverési felületéről. Az ügy furcsasága, hogy a jól menő informatikai cég 2019. évről szóló beszámolója szerint fél éve mintegy 426 millió forintos saját tőkével rendelkezett, a tavalyi esztendő során pedig milliárd feletti forgalmat bonyolított le, a NAV mégis csak húszmilliósra becsüli az értékét.

Tábor az úgynevezett kitiltási ügy kulcsfigurájaként vált ismertté: ő közvetítette az amerikai Bunge étolajcég lobbistájának azt az ajánlatot, hogy kétmilliárd forintért elintézi a a versenytárs Glencore áfa-visszaigénylésének lestoppolását, valamint a Bunge bizniszét rontó áfacsalók visszaszorítására alkalmas törvénymódosítást.

Bíróság előtt a kétmilliárdos áfacsökkentési ügy, a Századvéget nem vádolják

Az első tárgyalási nap után sem lett világosabb, mi is történt a Bunge-ügyben. Az ügyészség szerint egy magyar vállalkozó azt ígérte, 2 milliárd forintért elintézi, hogy csökkenjem az étolaj áfája.

Az ajánlat következtében 2014-ben az Egyesült Államok kitiltotta a területéről Tábort , plusz nem konkretizált korrupciós okokból további hat személyt, köztük Vida Ildikót, a NAV akkori elnökét. Az ügyben folyó magyar büntetőeljárásban a bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy Tábor alappal hivatkozott volna a Fidesz-közeli Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetőjéhez, Heim Péterhez fűződő kapcsolataira. Az üzletember jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott befolyással üzérkedés miatt.

Egy élelmiszeripari hatástanulmány is százmilliárdos nagyságrendű áfacsalásról beszél

A kormányzati- és pártkommunikáció igyekszik magányos bajkeverőnek beállítani Horváth Andrást. Holott egyre nyilvánvalóbb, hogy ez nem így van: évek óta számos, Horváthéhoz hasonló jelzés, figyelmeztetés és javaslat érkezett az áfacsalások ügyében az illetékesekhez. Azonban a miniszterek, államtitkárok, adóhivatali vezetők reakciója rendre ugyanaz volt: a hivatal mindent megtesz, a hatékonyság megfelelő, és az áfacsalást amúgy sem lehet kiküszöbölni.

Sajátos, hogy az európai uniós pályázati sikereket és állami közbeszerzési megbízásokat korábban is halmozó (például a Microsoft vesztegetési ügyében érintett cégek környékén is mozgolódó) ANT Kft. az egész ügy kirobbanása óta is hasít. A cég 2019 elején arra nyert el egy 34 millió forintos informatikai biztonsági megbízást, hogy a NAV tűzfalrendszerét támogassák másfél éven át. Tavaly nyári hír szerint az ANT egy Nabuv Kft. nevű vállalkozással konzorciumban mintegy 495 millió forintos uniós támogatást nyert tenger alatt futó csővezetékek melegítésére használható lézeres berendezés kifejlesztésére.

További érdekesség, hogy az ANT Kft. tulajdonába tartozik a Molino Plastic Kft. érdekeltségébe tartozó vállalkozás is; ez a cég 2017-ben mintegy 200 millió forintos uniós pályázati pénzt nyert arra, hogy ipari 3D-nyomtatót vehessen magának. A  cég röviddel azután került át Tábor közvetett tulajdonába, hogy a férfi jogerős bírósági ítélete megszületett, illetve az összesen 405 milliós nyomtatóbeszerzésről szóló döntés megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. A tulajdonoscsere után módosított alapító okirat arról tanúskodik: idén márciusig az ANT-nek készpénzbefizetésekkel 330 millió forintig kell emelnie a Molino Project törzstőkéjét.

A NAV felületén június 25-éig lehet licitálni az ANT fullos tulajdonrészére. Tábornak mint jelenlegi tulajdonosnak előárverezési joga van: a legmagasabb, érvényes vételi ajánlattal megegyező összegű ajánlatot letéve megtarthatja a cégét.

Sarkadi Nagy Márton

Címlapkép: a NAV elektronikus hirdetményéből.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás