Elsőfokú ítélet született a Fővárosi Törvényszéken abban a perben, amit az MVM korábbi vezetésének offshore ügyeit vizsgáló belső jelentéseinek kiadásért indítottunk. Korábban egy hasonló perben már született jogerős bírósági döntés, azonban annak eredményeként a jelentéseket az MVM a korábbi vezetés felelősségét takargatva, erősen csonkítva adta csak ki. A mostani eljárásnak tehát az volt a tétje, hogy a gyanús ügyeleteknek a nyilvánosság elől való takargatása során mennyiben hivatkozhat a konkrét információk esetében üzleti titokra az MVM. A pernek különös jelentőséget adott, hogy a kiadni kért jelentésekkel összefüggő némely ügyben az MVM egyes korábbi vezetőit hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség.
A bírósági eljárás során az alperes MVM nem egyszer élt olyan taktikával, ami (ha rosszindulatúak lennénk) akár a per elhúzására is irányulhatott. Bár számos közérdekű adat kiadása iránti peren van már túl a társaság, az első tárgyaláson mégis a bizonyítási teherről kért felvilágosítást a bíróságtól, a második tárgyaláson pedig arra kért határidőt, hogy az egyébként is őt terhelő bizonyítási kötelezettség érdekében indítványt terjeszthessen elő. Végül a harmadik tárgyaláson (zárt tárgyalást kérve) indokolta csak meg érdemben az MVM, miért is nem adta ki a kért közérdekű adatokat.
A bíróság végül a keresetünknek nagyrészt helyt adott: az MVM által tett kitakarásoknak a jelentős részét nem találta jogszerűnek: sem a korábbi vezetők felelősségére, sem folyamatban levő egyéb bírósági eljárásokra, sem pedig úgy általában gazdasági érdekekre nem hivatkozhat az MVM a közérdekű adatok titokban tartása végett. Soha nem vitattuk, hogy lehetnek olyan üzleti titkai az MVM-nek, amelyek érdemesek a védelemre, ennek azonban sokkal-sokkal szűkebb körben lehet csak helye, mint ha egy magántulajdonban álló gazdasági társaságról lenne szó.
Az ítélet ellen mi nem fogunk fellebbezni. Reméljük, hogy az MVM is belátja végre, hogy az állami vagyonnal való gazdálkodás olyan tevékenység, amelyhez elengedhetetlen a nyilvánosság hatékony kontrollja. Ha megkapjuk a kért közérdekű adatokat, azokat szokásunkhoz híven azonnal közzétesszük az oldalon.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Az Építési és Közlekedési Minisztérium döntéselőkészítésre hivatkozva nem mondta meg a vételárat, de a bíróság első fokon kötelezte a tárcát a szerződés kiadására.
Hiába trükköztek: az elsőfokú bírósági ítélet szerint a külügyminisztériumnak ki kell adnia, hogy mennyiért béreltek repülőt Szijjártó japán körútjára.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!