Titkos kormányhatározat szabályozza a CT- és MR-vizsgálatok államosítását
30 új CT- és 14 új MR-készüléket vesz az állam a magáncégek gépeinek kiváltására, de az átállás részleteit egy titkos kormányhatározat tartalmazza.
Feljelentést tett az Integritás Hatóság a szegényeknek osztott, túlárazott élelmiszercsomagok miatt – számoltunk be a napokban a cikkeink nyomán született döntésről. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság uniós pénzből vett csomagjairól, az ügyhöz kapocsolódó adatperről és az Integritás Hatóság megállapításairól beszélt Segesvári Csaba az Esti gyors című rádióműsorban.
A hatóság bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt tett feljelentést.
Az Átlátszó 2022-ben kezdett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság uniós pénzből osztott élelmiszercsomagjaival foglalkozni. 2022-ben pereltük be az állami szervet, hogy megkapjuk, mi van a csomagokban, és azok mennyibe is kerültek. Így derült ki, hogy a szegényeknek vett uniós csomagban a 159 forintos tej 516 forintba került. Az uniós pénzköltés arra utalt, hogy jelentősen túlszámlázták a tételeket.
A Transparency Internationallal együtt feljelentést tettünk tavaly nyáron, és az Integritás Hatósághoz (IH) pedig kivizsgálást kérő bejelentéssel fordultunk. Így jutottunk el mostanra, 2024 őszére odáig, hogy az IH is megállapította, hogy durván túlárazták a szegényeknek osztott élelmiszercsomagokat.
A részletekről cikksorozatunk szerzője, Segesvári Csaba a Klubrádió Esti gyors című műsorának október 7-i adásában beszélt. Kollégánk az adásban elmondta, hogy a csomagok árai azután ugrottak meg, miután a közbeszerzésből a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kizárta a legolcsóbb szereplőt. Segesvári szerint annál aljasabb dolog nincs, mint hogy a szegényektől lopnak, hiszen „legalább harmadával több csomagot ki lehetett volna osztani, ha nem az a cél, hogy egyes emberek gazdagodjanak”.
Az Integritás Hatóság megállapításai szerint ugyanis 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók, vagyis 3,7 millió helyett csak 2,3 millió csomagot osztottak ki nekik. A hatóság bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt tett feljelentést az ügyben.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás30 új CT- és 14 új MR-készüléket vesz az állam a magáncégek gépeinek kiváltására, de az átállás részleteit egy titkos kormányhatározat tartalmazza.
Kollégánk a rádió Reggeli gyors című műsorában beszélt arról, milyen védelmi intézkedéseket nem hajtottak végre a Samsung-gyár ügyében az illetékesek.
A szuttyogtatás módszertanáról, az orosz ötletből megvalósított, de némileg eszköztelen hivatal lehetséges evolúciójáról, és a bullyingra épülő rendszer kifutásáról is szó volt.
Egyik pártnak sincsen meg az abszolút többsége, több napirendi pontban sem sikerült megállapodásra jutni.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!