Elvileg már nem politikusok osztják majd a rászorulóknak az élelmiszercsomagokat
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint a csomagosztás most „projektvégrehajtási, és nem politikai tevékenység” lesz.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint a csomagosztás most „projektvégrehajtási, és nem politikai tevékenység” lesz.
Több bejelentő azt mondta az Átlátszónak, hogy az SZGYF kozmetikázza a jelentéseket, de nem tudtuk ellenőrizni az állításokat, mert nem adták ki a dokumentumokat.
2021 óta vészesen romlik a gyermekvédelmi rendszer állapota: kevesebb a nevelőszülő, hosszabb az ideiglenes elhelyezés, több gyerek vár örökbefogadásra.
Kaposvár közel annyi élelmiszercsomagot kapott, mint egész Csongrád megye, és többet, mint Nógrád és Tolna együtt.
A férfit korábban többször elítélték lopás és közokirat-hamisítás miatt, mégis felvették a nagykanizsai intézetbe, ahol a kamaszfiúkat zaklatta.
Évekkel ezelőtt rámutattunk, hogy nagy bajok vannak a szegényeknek EU-s pénzből osztott élelmiszercsomagokkal. Most az ÁSZ is rádöbbent a túlárazásra.
Az igazgatónő jogerősen elvesztette a sajtópert, az Átlátszó által közölt tények megfeleltek a valóságnak.
Mindent bevallott, mégsem kell büntetéstől tartania az egykori ápolónak. Pedig videóra vette, ahogy megaláz egy beteget a Nagymágocsi Kastélyotthonban.
Az Integritás Hatóság feljelentést tett az ügyben - mondta el kollégánk a műsorban, ami itt újra meghallgatható.
Csongrád-Csanád megyében a hódmezővásárhelyi járásba jutott a legtöbb szegényeknek szánt élelmiszercsomag, pedig az a legfejlettebb terület.
Az Átlátszóhoz eljutott újabb videó szerint a falakat ugyan lefestették, de az ágyi poloska a lámpák búrája alá is befészkelte magát.