szolgálati közlemény

Magyar Sajtódíjat kapott a MÚOSZ-tól az Átlátszó szerkesztősége

1990 óta minden évben március 15-én van a Magyar Sajtó Napja, mert 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti dalt. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a Magyar Sajtó Napja alkalmából évről évre díjazza a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sajtómunkásokat. A MÚOSZ által kiosztott legnagyobb elismerés a Magyar Sajtódíj, melyet újságírók és teljes alkotóközösségek is megkaphatnak. Idén Ács Dániel (444.hu) és Halmai Katalin (Népszava) mellett az Átlátszó szerkesztőségének ítélték oda az elismerést.

A Magyar Sajtódíjra jelölt lehet bárki, aki „a magyar sajtóban újságírói munkát végezve a megelőző esztendőben a szakma és a közönség megbecsülését kivívó, kiemelkedő hozzáértésről, hivatástudatról és társadalmi felelősségérzetről tanúskodó alkotás(oka)t hozott létre.” – olvasható a díjról a MÚOSZ honlapján.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) idén március 13-án tartotta a Magyar Sajtó Napja alkalmából rendezett ünnepségét. Az eseményt Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójának köszöntőbeszéde nyitotta meg, amiben Martin a sajtószabadság hagyományát és a hatalomtól független újságírók munkájának fontosságát hangsúlyozta.

Ezt követően átadták a MÚOSZ alábbi szakmai díjait:

  • Aranytoll Életmű-díj
  • Vastoll
  • Magyar Sajtódíj
  • Földes Anna interjú-díj
  • Az év gazdasági újságírója díj
  • Virág F. Éva-díj
  • Kétfilléres-díj
  • A MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja

végezetül pedig kihirdették a MÚOSZ karikatúrapályázatának nyerteseit. A díjazottak teljes listáját a MÚOSZ honlapján fogják nyilvánosságra hozni.

A Magyar Sajtódíjat, amelyet „ a szakma és a közönség megbecsülését kivívó, kiemelkedő hozzáértésről, hivatástudatról és társadalmi felelősségérzetről tanúskodó alkotás(oka)t” létrehozó újságíróknak ad át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, idén Ács Dánielnek, a 444 munkatársának, Halmai Katalinnak, a Népszava újságírójának, és

az Átlátszó szerkesztőségének ítélte oda a MÚOSZ.

A díjat odaítélő kuratórium egyik tagja Uj Péter, a 444 főszerkesztője, aki laudációjában méltatta az Átlátszót. Elmondta, hogy 2011 óta működő szerkesztőségünk több nagy jelentőségű ügyet tárt fel az évek során – példaként a kormányközeli elit jachtos és magánrepülős útjait, a „novellákba illő lopásokat” és a fák nélküli lombkoronasétányt említette a laudátor.

Sajtodij2 240313

Uj Péter kiemelte azt is, hogy az Átlátszó sok mindenben volt úttörő a független szerkesztőségek között, például elsőként honosította meg Magyarországon az olvasói adományokra támaszkodó „anti” üzleti modellt. Ez pedig mára általánossá vált más szerkesztőségeknél is, és Uj szerint ez az egyik legfontosabb eredménye az Átlátszónak, hogy a biznisz helyett az újságírás társadalmi feladataira, a hatalom számonkérésére, az „őrkutyáskodásra” koncentrált.

„Ez a díj nem konkrét cikkekért, sztorikért jár ilyen esetben, amikor szerkesztőségnek adjuk, hanem azért, mert azt a társadalmi feladatot, amit az Átlátszó annak idején magára vállalt, sikeresen és önfeláldozóan végzi – példát mutatva nemcsak a posztdemokratikus maradványsajtónak, hanem az egész maradvány-közéletnek, -polgárságnak is.” – mondta Uj Péter.

A 444 főszerkesztője arról is beszélt, hogy már megírta a laudációt, amikor a kormány egyik csatolt propagandaszervezete, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) feljelentette az Átlátszót a frissen létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalnál, ami szerinte szintén nagy elismerése a munkánknak.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2