
Kartellezés gyanúja miatt nyomoznak egy 280 millió forintos érdi óvoda-közbeszerzés ügyében
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
Szerdán az Európai Parlament brüsszeli főhadiszállásán átadták a 2014-es Európai Polgár díjakat. A kitüntetettek közt három magyar van: Kerényi Lajos, Probstner János, valamint az Atlatszo.hu portál.
Ez a díj – amely EP-képviselői javaslatra adományozható – az Európai Unió alapjogi chartájában említett értékeket szolgáló köznapi tevékenységeket részesíti elismerésben. Az alapító okirat értelmében ilyen tevékenység például, amely „kivételes elkötelezettségről tesz tanúbizonyságot a tagállamok polgárai közötti kölcsönös megértés elmélyítése és szorosabb integrációja terén, vagy az Európai Unión belüli, határokon átnyúló vagy a nemzetek közötti együttműködés terén”.
Kerényi Lajost Hölvényi György, a KDNP, az Atlatszo.hu portált Molnár Csaba és Niedermüller Péter, a DK, Probstner Jánost pedig Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője jelölte az Európai Polgár kitüntetésre.
Kerényi Lajos 1927-es születésű piarista szerzetes, aki – mint az Hölvényi indoklásában olvasható – a kommunista hatóságok zaklatásainak ellenére is kitartóan ellátta lelkipásztori küldetését, különös figyelmet szentelve a fiataloknak, illetve a lelki problémákkal küzdő, öngyilkossági kísérlet miatt kórházba került embereknek. Ő szervezte 1982 óta az egerszalóki ifjúsági találkozókat és lelkigyakorlatokat, valamint összekapcsolódott a neve a hasonló jellegű nagymarosi rendezvényekkel is.
Az Atlatszo.hu olyan jogvédő civil szerveződés internetes felülete, amely az oknyomozó újságírás eszközeivel igyekszik előmozdítani a véleménynyilvánítás és tájékozódás szabadsága, a médiapluralizmus és a transzparencia ügyét – írta indoklásában Molnár és Niedermüller. A portál tevékenysége számos esetben hozzájárult a romák és a hajléktalanok diszkriminációjának megszüntetéséhez, illetve EU-támogatási pénzekkel történt visszaélések lelepleződéséhez.
Probstner János fazekas és ipari tervező. Az általa 1976-ban megalapított kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió 1986-ban felsőfokú művészeti képzési intézményi besorolást kapott. Ez – emlékeztetett Szanyi Tibor – lehetővé tette, hogy a stúdió 1992-ben öt európai országból fogadjon művészeti ösztöndíjasokat. Idővel jelentős nemzetközi hírnévre tett szert, nyugat- és kelet-európai művészek elismert találkozóhelyévé fejlődött.
(Forrás: MTI)
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Telex: Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk,...