ismeretterjesztés

1979-es retrodoku a CIA titkos és tragikus LSD kísérleteiről

Szuper dokumentumfilm jött szembe a CIA és az amerikai hadsereg titkos MKUltra elnevezésű programjáról, mely során két évtizeden keresztül tesztelték az LSD, a meszkalin és egyéb hallucinogén szerek hatását olyan embereken, akik nem is tudtak arról, mivel tömik az agyukat.

Az ABC News 1979-es filmje közérdekű adatigénylés során nyilvánosságra került dokumentumok alapján tárja fel az 1973-ban leállított program hatásait, ami  bizonyítékainak nagy részét Richard Helms CIA igazgató parancsára a program leállításakor megsemmisítették. A programért Dr. Sidney Gottlieb nevű kémikus volt felelős, az ő beosztásában egy George White nevű, félőrültnek tűnő fickó vezette.

A „Mission: Mind Control” című dokumentumfilm szerint az egész úgy kezdődött, hogy CIA-t nagyon érdekelte, hogyan törik meg áldozataikat a kommunista rezsimek, hogyan csikarnak ki belőlük terhelő – akár hamis – vallomásokat (még Mindszenty József neve is elhangzik a filmben), illetve hogyan lehet a „Mandzsúriai jelölt” történetéhez hasonló viselkedésbefolyásolást végezni embereken, magyarul tudtukon kívül átvenni cselekedeteik felett az irányítást. Ehhez azt gondolták, az LSD, a pszilocibin, a meszkalin és társaik lesznek a megfelelő eszköz.

Céljuk nem csak a vallatások és kínzások sikeresebbé tétele volt különböző pszichoaktív szerekkel, hanem az is, hogy rávegyék az áldozatokat olyasmire, amit nem csinálnának maguktól. Miközben azt gondolták, hogy egy alapos túladagolással őszintébbé lehet tenni mondjuk az elfogott szovjet kémeket, még azt is eltervezték, hogy más országok vezetőit (pl. Fidel Castro-t) fogják drogokkal manipulálni.

Az „agymosás” szóval is jellemzett kísérletek a megszerzett információk alapján nem voltak túl sikeresek, azonban több áldozatot szedtek. A feldolgozott dokumentumok szerint az MKUltra „tesztalanyait” szándékosan úgy választották ki, hogy ha esetleg rájönnének, mi történik velük, akkor se tudjanak fellépni a jogsértés ellen. A kísérleti alanyok így főként prostituáltak és drogfüggők voltak, de katonák és civilek is bekerültek a sorba. A programnak két halálos áldozata volt: egy férfi a túl sok és rosszul sikerült LSD trip után depressziós lett és megölte magát, egy másik áldozat pedig meghalt, mikor egy pszichiátrián a skizofréniához hasonló tünetek előidézésének céljából öt meszkalin injekciót kapott.

A programban a drogok mellett elektrosokk, hipnózis, verbális és szexuális erőszak, valamint más kínzási technikák hatásai is szerepeltek és az Egyesült Államokon kívül a kanadai McGill egyetemhez kötődő egyik montreáli klinikán is végeztek kísérleteket. Voltak persze önkéntes tesztalanyok között, ők még durvább dózisokat  kaptak: egy hét fős kentucky társaságot 77 napig folyamatosan beelesdézve tartottak.

A CIA az MKUltra részeként a hidegháború első évtizedeiben több tucat olyan, egyetemeken, gyógyszercégeknél (pl. a ma Novartis névre hallgató Sandoz), kórházakban és börtönökben végzett kutatást szponzorált direkt és indirekt módon, ami pszichoaktív szerekkel foglalkozott. Ezen intézmények nagy része nem volt tudatában annak, hogy a titkosszolgálat egy-egy fedőintézménye támogatja őket, így – a pozitívabb tudományos célt szolgáló kutatások mellékhatásaként – végülis a titkosszolgálattól jutott LSD-hez az akkoriban kibontakozó amerikai ellenkultúra is. Igaz, utóbbi tagjait inkább inspirálta, mint kínozta a szer, és a CIA-t, az MKUltrát vagy a Sandoz-t még olyan sztárok is ironikus hálával méltatták, mint a Muse vagy a ’60-as évek legendás pszichedelikus figurája, Timothy Leary.

A drogokat aztán betiltották, az MKUltra program pedig nem járt sikerrel, mondván a nem elég kiszámítható hatások miatt nem lehetett velük hatékonyan belenyúlni mások agyába.

 

 

A témáról itt, itt és itt meg itt is lehet még részletesebben olvasni.

 

Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!

Havonta csak egy ezres: már csak 1257 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alapműködésünk közösségi finanszírozásúvá váljon. Tudnivalók itt.

 

 

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2