veszprém

Mészárosék családi cége újíthatja fel a veszprémi Várbörtönt is, ha lesz rá pénz

Két hónapja írtuk meg, hogy úgy tűnik, házon belül osztogatják a pénzt és a megbízásokat az Európa Kulturális Fővárosa 2023 beruházásoknál. A most megjelent legújabb közbeszerzés sem cáfolja ezt: a korábban is taroló VEMÉV-SZER Kft. ezúttal a Mészáros család cégével, a FEJÉR-B.Á.L Zrt.-vel nyert el egy megbízást. A két vállalatnak a veszprémi Várbörtön Múzeumot kell felújítania közel félmilliárd forintért.

Épül, szépül a hazánk, most épp a veszprémi Várbörtön felújítása kerül sorra az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 programsorozat megvalósítása keretében. Igaz, a kivitelezésről szóló közbeszerzés feltételes, így a szerződés csak akkor lép hatályba, ha az „ellenszolgáltatás teljesítéséhez szükséges fedezet rendelkezésre áll.”

Ha a pénz rendben megérkezik, akkor a Veszprémi Törvényszék kiállítási célú épületrészének felújítása a következőképp zajlik majd. Az épület -3. szintjén állagmegóvást végeznek falszigetelési- és átalakítási munkákkal. A „történeti értéket képviselő” elemeket konzerválják, szükség esetén restaurálják, emellett frissítik a Várbörtön kiállítási funkcióját is.

„A tervezett tevékenység teljes körű építészeti felújítást jelent a -3. szint belső terében, hogy a bemutatandó 150 évnyi, sokrétű helyi történelem a mai kor követelményei szerint megmutatható legyen. A kilátásba helyezett változtatások lehetővé tennék a -3. szint teljes funkcionális leválasztását a Törvényszékről, így a megközelíthetőség és az üzemeltetés is emberbarátabbá, fenntarthatóbbá és sikeresebbé válhatna” – olvasható a leírásban.

A Veszprémi Törvényszék épülete és felújított udvara 2021-ben. Fotó: birosag.hu

A Törvényszék maga is támogatja az 1800-as években épült, 489 négyzetméter alapterületű múzeum felújítását. Mint írják, a Veszprémi Törvényszék (mint a Várbörtön vagyonkezelője) és a veszprémi önkormányzat között haszonkölcsön szerződés jött létre, amely alapján az egykori Várbörtön mínusz harmadik szintjét az önkormányzat használatába adta. Az épület az 1853. évi átadását követően egészen 2003-as bezárásáig az ország egyik legrégebbi börtönépületeként folyamatosan büntetés-végrehajtási feladatokat látott el.

A Mészáros család cége egy helyi vállalkozással karöltve nyert

A kivitelezésről szóló felhívást a veszprémi önkormányzat tavaly nyáron tette közzé. A közbeszerzés azért húzódott idáig, mert az egyik pályázó, az SZ-L BAU előzetes vitarendezési kérelemmel élt. Szerintük ugyanis a kiíró a FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. és a VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft. párosától kétszer kért hiánypótlást ugyanarra a dokumentumra, ami jogsértő.

A kifogásnak azonban nem adtak helyt. Miután a szintén induló Min-Tech Építőipari Kft. 560 milliós ajánlatot adott, a Kuti és Fia Építőipari Kft-t, valamint az SZ-L BAU Építőipari Kft. ajánlatát pedig érvénytelenné nyilvánították,

a FEJÉR-B.Á.L. és a VEMÉV-SZER lett a befutó nettó 457 millió forintos ajánlattal.

A FEJÉR-B.Á.L. Zrt.-t talán már nem kell bemutatunk. Orbán Viktor gyermekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a gyermekei: Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és ifj. Mészáros Lőrinc 2015 júniusában alapították meg a Fejér-BÁ.L. Zrt.-t. 2019 február elején azonban édesapjuk, Mészáros Lőrinc, az ország leggazdagabb embere is részesedést szerzett a cégben.

2017-re a cég napi egymillió forintnál is több nyereséget termelt. 2021-ben a társaság éves forgalma közel 50 milliárd, míg az adózott eredménye 4,6 milliárd forint volt. Tavaly pedig csak az év első öt hónapjában közel 50 milliárdnyi közpénzes megbízást nyertek el.

Idén már közel 50 milliárdnyi közpénzes megbízást nyert a Mészáros-gyerekek cége | atlatszo.hu

Az egykori felcsúti polgármester három gyerekének cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt egyszerűen képtelen veszíteni. Beatrix, Ágnes és ifjabb Lőrinc saját vállalkozásukkal – egyedül vagy több cégből álló konzorcium tagjaként – az elmúlt 3 évben 17 pályázatra adtak be érvényes ajánlatot, a tenderek összértéke 70,8 milliárd forint volt.

A cég építheti többek között az MTK utánpótlás-nevelési központját 6,9 milliárdért, a Gödöllői Premontrei Apátság új sportcsarnokát nettó 3 milliárd forintért, de rájuk hárul a Fonyódligeti Erzsébet-tábor egyes sportlétesítményeinek és szabadtéri programhelyszíneinek fejlesztése, Diósdon egy új, 8 tantermes iskola tervezés és kivitelezése 11 milliárdért, és a Hungaroring irodaépületének kialakítása is 3 milliárd forintért.

Mostanában viszont inkább azzal szerepelnek a hírekben, hogy ismét elmeszelték őket az illegálisan épített, érdi „fehér út” ügyében.

Ismét elmeszelték Mészáros Lőrinc családi cégét az érdi „fehér út” ügyében | atlatszo.hu

28 tulajdonos hozzájárulása nélkül épített illegálisan utat részben természetvédelmi területen Érd és Sóskút között a Mészáros Lőrinc családja által tulajdonolt cég alvállalkozója – értesült az Átlátszó. A kormányhivatal a legújabb döntésével elmarasztalta az Orbán Viktorhoz közel álló oligarcha családi cégét és alvállalkozóját.

Persze a veszprémi VEMÉV-SZER sem új szereplő a porondon. A cég csak tavaly 8 közbeszerzést nyert, főként Veszprémben, és az elmúlt években a korábbi 5 milliárd körüli forgalmát 10 milliárd forintra tornázta fel. Lapunk is többször írt már az építőipari vállalkozásról.

Legutóbb akkor, amikor kiderült: a tervezett összeg nem lesz elegendő a szintén az EKF kapcsán tervezett digitális múzeumra, ezért a területen egy parkoló épül 2023-ban. Az úgynevezett Digitális Élményközpontra kiírt feltételes közbeszerzést ugyanis szintén ők nyerték el, párban a SWIETELSKY Magyarország Kft.-vel nettó 9,4 milliárd forintért. A VEMÉV-SZER emellett részt vesz a Gyárkert Kultúrpark vagy épp az Acticity  tervezésében és kivitelezésében is, melyek szintén az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében valósulnak meg.

Házon belül osztogatják a pénzt

Nem ez az első eset, hogy kormányközeli cégek nyernek el megbízást a Veszprémi EKF keretében. Januárban írtuk meg, hogy nettó 2,2 milliárdért építhet Veszprémben parkolót a kormányközeli WHB és a fentebb említett VEMÉV-SZER Kft.

Házon belül osztogatják a pénzt és a megbízásokat az EKF 2023 beruházásoknál | atlatszo.hu

Nettó 2,2 milliárdért építhet Veszprémben parkolót a kormányközeli WHB és a szintén közpénzes megbízásokkal kitömött VEMÉV-SZER Kft. Utóbbi több másik beruházásban is érdekelt, ami az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 programsorozathoz köthető. Sőt, a tulajdonukban álló hotel is kapott közel 300 millió forintos támogatást a szervezéssel megbízott Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-től.

De az sem ritka, hogy a döntéshozóknak saját maguk felé hajlik a kezük. Tavaly júniusban írtuk meg, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. három hotelnek összesen 800 millió forintot adott kapacitásbővítésre. A legtöbb pénzt, 288 millió forintot Mészáros Zoltán cége kapta. Ő nem más, mint a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. korábbi vezérigazgatója, főtanácsadója.

De Fabó Péternek, Balatonalmádi polgármesterének cége is jól járt, hiszen két megbízást nyert a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. közbeszerzési pályázatain, miközben a balatonalmádi önkormányzat tulajdonosa is a döntést meghozó zrt.-nek.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek és bíboros veszprémi raboskodásának emlékszobája a veszprémi Várbörtönben (fotó: Lackó Dezső Múzeum/Facebook)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42