gödöllő

Állami forrásból, 3 milliárdért építtet sportcsarnokot a Gödöllői Premontrei Apátság

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. építheti a Gödöllői Premontrei Apátság új sportcsarnokát nettó 3 milliárd forintért. Megtudtuk, hogy a beruházást a kormány támogatta, vagyis a létesítmény közpénzből épül. 

A Gödöllői Premontrei Apátság írt ki közbeszerzési eljárást többfunkciós sportcsarnok építésére Gödöllőn 2021 novemberében. A pályázat eredménye kedden jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben.

A leírás szerint a sportközpont épülete funkciójában és szerkezeteiben is három részre tagolható. „A keleti sportpálya két emelet magasságú, részben földbe süllyesztett terét nagy fesztávú rétegelt-ragasztott fa tartókra ültetett lapostető fedi, a nyugati uszoda kétszintes tömegének fedése pedig részben vasbeton koporsófödémre, részben pedig rétegelt-ragasztott fa gerendákra szerkesztett magastető. A két fő funkció között vasbeton födémre telepített lapostetővel fedett kiszolgáló funkciók kapnak helyet. Az épület teherhordó szerkezete monolit vasbeton pillérváz és szintén vasbeton merevítőfalakkal. Az első ütemben a teljes, összesen nettó 4515,3 m² hasznos alapterületű sportlétesítmény tartószerkezetei, külső szerkezetei készülnek el.”

Ebben az ütemben kiépül a nettó 1001 m² alapterületű, és 7,2 m belmagasságú, rugalmas sportburkolattal ellátott multifunkciós sportpálya,

a hozzá tartozó nettó 269 m² kiszolgáló, valamint az ezeket ellátó közlekedő és gépészeti helyiségek, összesen 1931,5 m² használatba vehető hasznos alapterületet eredményezve.

Jelen eljárás keretében az I. ütem valósul meg.

Érdeklődtünk a Gödöllői Premontrei Apátságnál, hogy a sportcsarnok még A premontrei rend alapításának 900. évfordulójához kapcsolódó fejlesztésekkel összefüggő feladatokról című 2017-es kormányhatározatban nekik adott támogatásból épül, vagy erre külön forrást biztosított-e az állam (ha igen, mikor és mennyit), esetleg saját pénzből végzik-e a projektet.

A Kormány 1897/2020. (XII. 9.) Korm. határozata

Érdeklődésünkre Magyari Levente, az apátság gazdasági vezetője elmondta, hogy Magyarország Kormánya a 1897/2020 számú kormányhatározatban még biztosított plusz forrást a beruházásaikra. Vagyis a sportcsarnok közpénzből épülhet meg.

A kivitelező pedig a leggazdagabb magyar gyermekeinek cége.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége a kivitelező

A Gödöllői Premontrei Apátság közbeszerzési felhívására két ajánlat érkezett: az egri EURO CAMPUS Kft.-től, illetve a felcsúti FEJÉR-B.Á.L. Zrt.-től. A tendert utóbbi nyerte nettó 3 091 456 408 forintos árajánlattal.

Orbán Viktor gyermekkori barátjának, Mészáros Lőrincnek a gyermekei: Mészáros Ágnes, Mészáros Beatrix és ifj. Mészáros Lőrinc 2015 júniusában alapították meg a Fejér-BÁ.L. Zrt.-t. A cég már abban az évben nettó 1,1 milliárd forint árbevételt és 65,3 millió forint adózott eredményt ért el, 2020-ban pedig már 44,5 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak 4,2 milliárdos adózott eredmény mellett.

Napi egymillió forintnál is több nyereséget termel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége | atlatszo.hu

Az egykori felcsúti polgármester három gyerekének cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt egyszerűen képtelen veszíteni. Beatrix, Ágnes és ifjabb Lőrinc saját vállalkozásukkal – egyedül vagy több cégből álló konzorcium tagjaként – az elmúlt 3 évben 17 pályázatra adtak be érvényes ajánlatot, a tenderek összértéke 70,8 milliárd forint volt. Ebből mindössze két ajánlatuk nem nyert, ezek értéke mindösszesen 255 millió forint volt.

A sikerhez vélhetően hozzájárultak a nagy összegű állami beruházások is. Többek között a Fejér B.Á.L. kapta meg a zánkai tábor felújítását is a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.-vel konzorciumban 16,8 milliárd forintért, a Swietelsky Kft.-vel 25 milliárd helyett 40 milliárdért újítják fel az Iparművészeti Múzeumot, míg a nemzeti filmstúdiót a Market Zrt.-vel és a Duna Aszfalttal közösen 30 milliárdért fejleszthetik.

Közel kétmilliárd forintért dolgozhatnak a telki futballparadicsomon,  de a felcsúti víztározó turisztikai célú fejlesztése is rájuk hárul, akárcsak a felcsúti iskola megépítése 4,5 milliárd forintért vagy a Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése.

A gyerekek egyébként apjuk cégeivel is gyakran dolgoznak együtt: legutóbb például arról jött hír, hogy az atlétikai vb-hez kapcsolódó munkálatokban vesznek részt közösen.

Egyszerre 3 Mészáros-cég dolgozhat ugyanazon a projekten: 15,8 milliárdért építhetnek atlétikai pályákat | atlatszo.hu

Bár a nyerteseket hivatalosan még nem jelentették be, az ekr.gov.hu-ra feltöltött dokumentumok szerint a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV és konzorciumi partnere, a Magyar Építő Zrt. építhet atlétikai pályákat a BMSK megbízásából. A nyertes páros alvállalkozókat is bevon a projektbe, méghozzá a Mészáros és Mészáros Zrt.-t, valamint a Mészáros-gyerekek tulajdonában álló Fejér B.Á.L. Zrt.-t.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: A Gödöllői Premontrei Apátság új templomának alapköveit áldották meg 2022. január 24-én (forrás: a Gödöllői Premontrei Apátság Facebook-oldala)

 

Megosztás