közbeszerzés

47 milliárd forintért bővítheti az Állatorvosi Egyetemet a kormányközeli WHB

Jó napja volt pénteken a kormányközeli West Hungaria Bau Kft.-nek: egy nettó 5,2 milliárdos és egy nettó 42,5 milliárdos beruházás elvégzésével bízták meg. A szerződés azonban egyelőre feltételes, így ha 180 napon belül nem teljesülnek a feltételek, akkor automatikusan meg is szűnik. Ennek ellenére az Állatorvostudományi Egyetem már korábban bejelentette, hogy a beruházás hamarosan megkezdődik.  

Az „Állatorvostudományi Egyetem kampuszának komplex infrastrukturális fejlesztése – I. ütem” és az „Új Épület építése és Lábas házak korszerűsítése” elnevezésű közbeszerzési eljárások eredményét hirdették ki pénteken. Az uniós közbeszerzési értesítőbe feltöltött dokumentumok szerint mindkét beruházást a West Hungaria Bau Kft. (WHB) nyerte.

Az Állatorvostudományi Egyetem kampuszának komplex infrastrukturális fejlesztése során a WHB feladata lesz „a műszaki dokumentáció részét képező engedélyezési terv, jogerős építési, bontási, örökségvédelmi engedélyek, valamint Megrendelő által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció alapján az „Előzetes munkák” elvégzése, valamint a B és a C jelű épületek felújítása. A bontási, felújítási és építési munkák teljes körű, kulcsrakész kivitelben készülnek, a kapcsolódó közművek felülvizsgálatával és felújításával, környezetrendezéssel, épületenként meghatározott műszaki paraméterekkel” – olvasható a leírásban.

Az előzetes munkák a Bethlen Gábor u. 31. sz. alatti épület felújítására, a közművek kiváltására és faátültetésre, illetve az R50 épület ideiglenes felújítási munkáira vonatkoznak. A felújítással érintett épületek alapterülete nettó 4 276 m2, műemléki védelem alatt a B és C épület áll. A munkálatok többek között tanszékeket, előadókat, kezelőket, műtőket, kórtermeket, orvosi szobákat, vizesblokkokat érintik, de kicserélik a nyílászárókat, beépítik a tetőteret, elvégzik a szigetelést, valamint korszerűsítik a gépészeti és az elektromos hálózatokat is.

A kivitelezést nettó 5,2 milliárd forintért vállalta a WHB.

Fontos megjegyezni azonban, hogy az egyetem a dokumentum szerint „a közbeszerzési eljárást a Kbt.53.§ (6) bekezdésére figyelemmel feltételes közbeszerzési eljárásként indítja meg. Amennyiben a Szerződés I. Rész 5.2 és 5.4. pontjai szerinti feltételek a Szerződés mindkét Fél által történő aláírását követő 180 naptári napon belül nem teljesülnek – a Felek eltérő, előzetes írásbeli megállapodásának hiányában, a Ptk. 6:116. § (1) bekezdésére tekintettel –, a Szerződés nem lép hatályba, és automatikusan, külön jogcselekmény nélkül megszűnik.”

A Kbt. említett pontja szerint „feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére – és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.”

Ugyanezen okokra hivatkozva kötött az Állatorvostudományi Egyetem feltételes szerződést a WHB-val egy másik projektre is.

Az „Új Épület építése és Lábas házak korszerűsítése” elnevezésű beruházás során a kivitelező feladata lesz az ’F’ és a ’G’ jelű épületek elbontása, az elbontott épületek helyén egy új többfunkciós Főépület építése, illetve a Lábasházak (’H’, ’J’, ’L’, és ’N’ jelű épületek) korszerűsítése és a Lábasházak földszinti beépítése.

Ezt a munkát nettó 42,5 milliárd forintért végezheti el a WHB.

A kampusz fejlesztésével kapcsolatos hírekről az Állatorvostudományi Egyetem már korábban beszámolt. Ahogy azt az egyetemi újság október 13-án megírta: „heteken belül megkezdődik az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszfejlesztésének első szakasza. A kivitelezési szerződést Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Egyetem rektora, valamint Paár Attila, a WEST HUNGARIA BAU Kft. cégtulajdonosa és ügyvezető igazgatója írták alá. A nettó 5,2 milliárd forintos beruházás részeként a kampusz Steindl Imre által tervezett épületei közül több is megújul.” (…) „Az épületek felújítása 2023 második félévében zárul.”

Mindez azért érdekes, mert a még el nem indított beruházásokat a kormány forráshiány miatt felfüggesztette, így például leállítottak több iskolaépítést is.

Főként iskolákat és utakat áldoztak be a „rezsicsökkentés megvédése és a háború” miatt | atlatszo.hu

Egymás után nyilvánítják eredménytelennek a különböző beruházásokat a közbeszerzések kiírói. Pontos lista egyelőre nincs arról, mely fejlesztések esnek áldozatul a „rezsicsökkentés megvédésének és a honvédelmi célok teljesítésének”, de a közbeszerzési értesítőt böngészve találhatunk néhány támpontot. Tapasztalataink szerint az elvonások főként az iskolákat és utakat érintik, de az Országos Onkológiai Intézet fejlesztését, és még a kormánynak különösen kedves Fertő tavi beruházást is leállították pénzszűke miatt.

Kormányrendelettel hárították el az akadályokat

Az 1787 óta létező magyarországi állatorvosi képzés legfontosabb intézménye, az Állatorvostudományi Egyetem Erzsébetvárosban található. Az eredeti épületet az egyetem alig néhány évtized alatt kinőtte, így a hatvanas évek hajnalán megindult a terület Bethlen Gábor utca felőli oldalára elképzelt modern tömbök tervezése – írja a 24.hu. „A többek közt a rektori hivatalt, a nagy előadótermeket, illetve a tanszékeket és a dísztermet is magában foglaló együttes kapui végül 1976-ban nyitottak meg, állapotuk azóta sokat változott, így 2018-ban közbeszerzést írtak ki az egyetem bővítésére, illetve felújítására, ami a G és F jelű épületek, illetve a B épület XX. századi toldalékainak lebontását, majd azok helyére egy új struktúra tervezését tűzte ki célul.”

És bár a nyertes tervezők beruházási tervei 2020 tavaszára nem lettek publikusak,

a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a projektet.

A környezetébe nem illő, túlméretezett épület felhúzásához vezető folyamatot a VII. kerületi önkormányzatnak sikerült megállítania (egy fakivágás miatt), azonban a kormány 2021 novemberében további engedményeket tett, amely lehetővé tette, hogy a projekt folytatódjon. Az építési engedély 2022. január 9-én véglegessé vált, a kivitelezői szerződéseket pedig októberben megkötötték.

A környezetébe nem illő, túlméretezett épület látványterve. Forrás: incorso.hu

Közel a tűzhöz

A kivitelező WHB már ismerős lehet a közbeszerzések iránt érdeklődő olvasóknak. A cég ugyanis évek óta sorra nyeri az állami megbízásokat.

Dolgoztak már a Városligetben és a Budai Várban, ők felelnek többek között a Pénzügyminisztérium épületének 54 milliárdos rekonstrukciójáért a Garage Kft.-vel közösen. A közelmúltban ők végezték a járványkórház építését Kiskunhalason, de – az Épkar Zrt.-vel konzorciumban – a budai Kútvölgyi Kórház felújításába is ők kezdtek bele, és a geszti Tisza-kastély felújítása is az ő feladatuk. 2021-ben az egyik legnagyobb fogásuk a Velencei-tónál épülő kajak-kenu központ volt, amit 43,4 milliárd forintból építhetnek meg. Idén eddig 8 állami tendert nyert el a cég, szinte kizárólag iskolák építését.

Az Opten adatai szerint a biatorbágyi székhelyű építési vállalkozás 2018-ban 50 milliárd, az azt követő évben 61,6 milliárd, 2020-ban 77 milliárd nettó árbevételt ért el. Adózott eredménye 2018-ban 7,3 milliárd, 2019-ben 4,4 milliárd, 2020-ban pedig 11,4 milliárd forint volt. Abban az évben a tulajdonosok közel kétmilliárdos osztalékot vettek ki a cégből. Tavaly tovább nőtt a kft. forgalma: 82,9 milliárdos árbevételt értek el, a nyereség 14 milliárdra ugrott.

A WHB többségi tulajdonosa Tiborcz István volt üzlettársa, Paár Attila, aki korábban megvásárolta a miniszterelnöki vő tulajdonrészét az Eliosban.

A legfrissebb összeállítás szerint 80,5 milliárdos vagyonával Paár az ország 15. leggazdagabb embere.

Azonban nemcsak a kivitelező, hanem már a tervező is kormányközeli cég volt. Az Incorso Építész és Építő Műhely, valamint a FEJÉR Tervező és Mérnökiroda Kft. konzorciuma nyerte el ugyanis a megbízást 2020-ban. Utóbbi tulajdonosa pedig nem más, mint a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L. Zrt. A cég – hasonlóan a család többi vállalkozásához – sikeres indulója a közbeszerzési eljárásoknak: ők tervezték többek között a felcsúti Endresz György Általános Iskola új épületét is. A Kft. tavaly 1,4 milliárdos forgalmat bonyolított, és 225 millió forintos adózott eredményt ért el.

Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége építheti fel az új iskolát Felcsúton 4,5 milliárd forintért | atlatszo.hu

A felcsúti székhelyű, 19 fős Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. tulajdonosa a Mészáros Lőrinc gyerekeinek tulajdonában álló Fejér-B.Á.L. Zrt., amely most elnyerte a kivitelezést. A tervezőcéget mindössze 3 éve, 2017-ben alapították, de az éves forgalma már abban az esztendőben 72,5 millió forint volt, amely 2018-ra 318 millió forintra, majd tavaly 1 milliárd forintra nőtt.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Nyitókép: A kivitelezési szerződést Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Egyetem rektora, valamint Paár Attila, a WHB cégtulajdonosa és ügyvezető igazgatója írták alá. Fotó: az Állatorvostudományi Egyetem Faceook-oldala

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42