Két hónapja forrnak az indulatok a 12 ezer lakosú Győrszentivánban, ennek tetőzése volt egy parázs hangulatú lakossági fórum szeptember 20-án. A győrszentiváni ipari park tervezett bővítése kapcsán megrendezett eseményen körülbelül ezer lakos szeretett volna válaszokat kapni a kormány által elrendelt „jelentősen zavaró hatású” ipari beruházással kapcsolatban, ám a jelenlévő kormányhivatali és önkormányzati résztvevők semmilyen érdemleges választ nem tudtak adni a kérdéseikre. Pedig a helyiek nem akarnak sem akkumulátorgyárat, sem más veszélyes, környezetterhelő üzemet a lakóövezetük közelében. A győri polgármester szerint viszont csak „az ellenzék Győrben jól ismert, minden felelősség nélkül hazudozó fórumai és fizetett, kiképzett pártprovokátorai” uszítják az embereket az iparosítás ellen.
Két hónapja forrnak az indulatok a 12 ezer lakosú Győrszentivánban. Az egykor önálló településként létező, 1970 óta Győrhöz tartozó szentiváni városrész lakosai augusztus óta gyűjtik az aláírásokat, és tiltakoznak a győri ipari park tudtuk nélküli bővítése ellen. Az egyre terebélyesedő tiltakozás pedig látványosan megmutatkozott azon a szeptember 20-ai lakossági fórumon, amelyre a Molnár Vid Bertalan Közösségi Központban került sor.
Az augusztus elején indult lakossági megmozdulást elsősorban az a váltotta ki, hogy a 16/2022. (I. 20.) kormányrendelet nyomán kiemelt beruházási célterületté nyilvánítottak közel 400 hektár győrszentiváni területet, s emiatt a győri önkormányzat az érintett terület mezőgazdasági övezetből ipari övezetbe való átsorolásának eljárását indította el.
A döntés hideg zuhanyként érte a szentivániakat. Főként azért, mert a kormányrendelet úgy fogalmaz, hogy
a kijelölt telkeken „jelentős mértékű zavaró hatású ipari terület” jön létre.
A győri önkormányzat az övezeti átsorolás érdekében közzétette az eljárás partnerségi egyeztetési dokumentumát. Ez felsorolja a Győri Építési Szabályzatban (GYÉSZ) leírt „jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezet (Gipz)” jellemzőit: eszerint az ilyen besorolású övezetben „tűz-, robbanás- és fertőzésveszélyes, nagy zajjal vagy bűzös hatással járó ipari tevékenység” folytatható. Ebből azonban a szentivániak egyáltalán nem kérnek.
A polgármester szerint politikai és üzleti körök „hecckampánya” folyik
Az övezeti besorolás terve alapján a helyiekben megerősödött az a gyanú is, amit a győri Audi elektromos autógyártáshoz kapcsolódó fejlesztései alapoztak meg: az új ipari parkban akkumulátorgyárat kívánnak létesíteni. Márpedig ilyen veszélyes üzemet a győrszentivániak – akiket az iparosítás negatív környezeti hatásai már eleve sújtanak – semmiképpen sem akarnak a lakóövezet közelében.
Fotó: Facebook
Ezért augusztus elején a tiltakozó lakosok és civil szervezetek „Szívügyünk Szentiván” néven Facebook-oldalt és Facebook-csoportot hoztak létre, majd villámgyorsan petíciót írtak és aláírásokat gyűjtöttek a tervezett ipari beruházás ellen.
A petíció, amelyet 5585 lakos írt alá, az alábbi három pontot tartalmazta:
„Ellenzem, hogy a győri ipari park bővítése kapcsán 350 hektár termőföldet a művelés alól kivonjanak és jelentős mértékben zavaró hatású ipari övezetté (Gipz) minősítsenek!
Az eddig kiépült ipari övezet és az azt kiszolgáló közlekedés is már súlyos terhelést jelent az itt élőknek. Ezért követelem levegőtisztaság-mérő állomás ide telepítését, és évenkénti zajterhelés mérését több ponton.
Ragaszkodom hozzá, hogy megmaradjanak a termőföldjeink!”
Győr polgármestere, Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) először a közösségi oldalán igyekezett a lakosságot megnyugtatni. Kijelentette, hogy bár az ipari park egy 10 milliárdos állami támogatásnak köszönhetően valóban bővülni fog, a beruházáshoz mindenképp készülni fog környezeti hatástanulmány.
A polgármester szerint egyébként is az ellenzék uszítja az embereket az iparosítás ellen, azt híresztelve, hogy „bűzbomba” lesz ezen a területen. A 5585 aláírást tartalmazó íveket mindenesetre átvette, ugyanakkor a „politikai hangulatkeltés” és a „hecckampány” ellen is „óvta” a lakosokat.
A helyiek előtt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a győri városvezetés érdemben nem kíván foglalkozni az aggályaikkal, ezért szeptember 19-én a tiltakozó lakosok és szimpatizánsaik a győri városháza előtt tüntettek a termőföld elvétele és az ipari park létrehozása ellen. Szeptember 20-án délelőtt a képviselő-testület ennek ellenére megszavazta az érintett telkek kisajátításáról szóló polgármesteri előterjesztést.
Fotó: Facebook
A közgyűlésen Dézsi Csaba újra azt az „érvet” hangoztatta, hogy csupán az MSZP és a Demokratikus Koalíció politikusai uszítják és ijesztgetik azokat a „jó szándékú” helyieket, akik szerinte alaptalanul aggódnak egy környezetkárosító beruházás miatt. A polgármester azt is tudni vélte, hogy a tiltakozók „Ne betonozzák le a termőföldeket!” szlogenje mögött nem a mezőgazdasági területek megőrzésének szándéka áll. Dézsi szerint valójában arról van szó, hogy a földtulajdonosok magasabb árat szeretnének kicsikarni az értékbecslők által megállapított összegnél.
Taps és füttyszó
A délelőtti közgyűlésen elhangzott polgármesteri kijelentések után nem csoda, hogy Dézsi Csaba nem kívánt a lakosok elé állni a délutáni fórumon. De nemcsak ő nem jelent meg hivatalos elfoglaltságra hivatkozva: Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő és Széles Sándor megyei főispán szintén kimentette magát.
A meghívottak közül Dr. Sik Sándor, a győrszentiváni településrész képviselője, Nagyné Dr. László Edit, Győr város jegyzője, dr. Kálmán János, a megyei Kormányhivatal igazgatója, dr. Buday Zsolt, a Környezetvédelmi Főosztály főosztályvezetője és Németh Edina, a megyei Kormányhivatal állami főépítésze jelent meg.
Dr. Kálmán János és dr. Buday Zsolt, a Győr-Sopron Megyei Kormányhivatal vezető tisztviselői a lakossági fórumon Fotó: Balogh Dénes
Érdemi információt azonban csak a felkért felszólalók adtak a hallgatóságnak, a megyei és városházi meghívottak lényegében egyetlen lakossági kérdésre sem válaszoltak.
Az ipari park terjeszkedésének, a termőföldek csökkenésének negatív következményeiről Kun Zoltán táj-és kertépítész mérnök, természetvédelmi szakember tartott előadást. Beszélt többek között arról, hogy a tervezett övezeti átsorolás ellentétes Győr elfogadott klímavédelmi stratégiájával, s hogy vizsgálni kellene a tervezett iparosítás és az ahhoz kapcsolódó infrastrukturális beruházások együttes környezeti és egészségügyi hatásait is .
Kun Zoltán táj-és kertépítész mérnök. Fotó: Balogh Dénes
A negatív egészségügyi tendenciák már jelen vannak a településrészen, derült ki Dr. Kovács Györgyi Beáta háziorvos és Dr. Petrovicz Éva gyermekorvos felszólalásából. Mint elmondták, az elmúlt 7 évben 20 százalékkal nőtt a daganatos megbetegedések aránya Győrszentivánban, a gyerekek körében pedig három év alatt 58-ról 107-re emelkedett az asztmás esetek száma.
Míg Kun Zoltán és a két doktornő felszólalását helyeslő tapsok kísérték, a meghívott hivatalnokoknak és Sik Sándor képviselőnek a lakosok kérdéseire adott válaszai élénk nem-tetszést keltettek; többször füttyszóval vagy harsány kacajjal reagáltak a jelenlévők az elhangzottakra.
Megpróbáltak a kiemelt beruházásról szóló kormányrendelet mögé bújni
„Válaszok” valójában nem is hangoztak el a feltett kérdésekre. A helyiek hiába próbálták többek közt megtudni, hogy a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás valójában mit is takar, s hogy lehet-e akkumulátorgyárra, vagy más veszélyes ipari üzemre számítani a 400 hektáros ipari park területén. A hol tárgyilagos, hol lekezelően arrogáns feleletek lényege szinte minden esetben ugyanaz volt:
a meghívottak az égvilágon semmit nem tudnak arról, milyen céllal, kiknek kíván létrehozni a kormány újabb iparterületet a győrszentiváni lakóházak közelében.
Az est folyamán egyre inkább úgy tűnt, a „süketek párbeszéde” folyik a kormányhivatal, a helyi önkormányzat képviselői és a lakosság közt. Nagyné Dr. László Edit például rendre azon csodálkozott, miért „nem értik meg” a lakosok: a kiemelt beruházás státusz miatt nem tudhatnak meg semmit. „Majd ha kiderül, milyen beruházásról van szó, akkor azt el fogom mondani önöknek” – jelentette ki a jegyző asszony, hivatkozva arra a több ezer ilyen beruházásra, melyekről szintén a helyiek megkérdezése és tudta nélkül döntött a magyar kormány.
Egyedül Vaderna Margitnak, a Szentivániak Szentivánért Alapítvány kuratóriumi tagjának sikerült egy „igen” választ kipréselnie Sik Sándorból arra kérdésre, hogy támogatja-e a helyi képviselő a termőföldek megőrzését egy akkumulátorgyár létesítésével szemben.
A győrszentiváni fórum viszont azt mutatta meg, hogy ami a hivatali apparátus tagjai szerint teljesen evidens, az elfogadhatatlan az érintett lakosok számára. Utóbbiak ugyanis nem tartják „természetesnek”, hogy eltitkolják előlük, milyen döntést hoztak a fejük felett – a tisztségviselők viszont akkor is végrehajtják a kormányrendelet utasításait, ha a rendelkezés tartalmáról fogalmuk sincs.
S hogy mennyire fontosnak érzik a helyiek, hogy irányítsák az eseményeket, kiderült a fórum végén elhangzott a bejelentésből is. Szabó Andrea, a Szentiváni Öko Szeglet (SZÖSZ) Egyesület ügyvezetője olyan levegő- és vízszennyezettség mérések lebonyolításához kérte a jelenlévők támogatását, melyeket független cégek végeznének el a városrész környezeti állapotának felmérése céljából.
Vaderna Margit, a Szentivániak Szentivánért Alapítvány kuratóriumi tagja. Fotó: Balogh Dénes
Kun Zoltánt is kérdeztük, miként értékeli a fórum hasznosságát. Szerinte a lakosság rendkívüli aktivitása és tájékozottsága nyilvánvalóvá tette: az itt élők szándékával mindenképp számolni kell a győri fejlesztéseket érintő döntések meghozatalakor és a polgárok véleményét nem söpörhetik félre az eddigi módon.
Bodnár Zsuzsa
Fotók és videó: Balogh Dénes
Nyitókép: Lakossági fórum a győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban 2022. szeptember 20-án.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
Nem enyhít a közlekedési gondokon, hanem még nagyobb forgalmat generál és újabb ipari parkok létesítését segíti a 31-es út fejlesztése, legalábbis ettől tart a maglódiak egy része.
A rendőrséget is érdekli, hogy épülhet fel engedély nélkül egy társasház. Úgy tudjuk, különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak Százhalombattán.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!