EKF Veszprém

Százmilliók hotelfejlesztésre a főtanácsadó cégének – a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

Júniusban derítettük ki, hogy közel 300 millió forintot adott Veszprémben hotelfejlesztésre a jövő évi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projektet szervező cég a saját főtanácsadója vállalkozásának. Nem sokkal ezután Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese írásbeli kérdéssel fordult a kormányhoz, amit a legfőbb ügyészség feljelentésként értékelt. A rendőrség azonban mindent rendben talált: a bűnüldöző szerv szerint a feljelentés csupán a pályázati pénzből részesülők körét sérelmezi, amely önmagában nem veti fel a bűncselekmény gyanúját.

Jövőre Veszprém és a Bakony-Balaton régió közösen viselheti Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet. A 111 milliárdra drágult programsorozat megszervezésével a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-t bízták meg.

Június végén derítettük ki, hogy a közpénzszórás közben bőven jutott a „haveri cégeknek”. Három hotel összesen 800 millió forintot kapott kapacitásbővítésre, a legtöbb pénzt, 288 millió forintot Mészáros Zoltán cége kapta. Mészáros a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. korábbi vezérigazgatója.

Mészáros 2020-ban hirtelen gyorsasággal távozott a posztjáról, a lemondás a többszázmilliós támogatás ismeretében más értelmet nyert. Távozásakor Mészáros időhiányra panaszkodott: „Mára egyértelművé vált, hogy a kulturális főváros feladatainak ezen fázisában már egy teljes embert kíván a feladat, olyat, aki minden figyelmét, erejét és idejét csak és kizárólag ezen feladatoknak képes szentelni, és be kellett látnom, hogy ez személyemben már nem áll fenn.”

Közel 300 millió forintot adott hotelfejlesztésre az EKF-et szervező cég a saját főtanácsadója vállalkozásának | atlatszo.hu

2023-ban Veszprém és a Bakony-Balaton régió közösen viselheti Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet. A 88,5 milliárdos programsorozat megszervezésével a Veszprém-Balaton 2023 Zrt.-t bízták meg. Most az Átlátszó tudomására jutott néhány eddig nem publikus költség: reklám- és propagandakiadásokra 1,5 milliárd forintot, személyi juttatásokra közel 3 milliárd forintot, utazási- és szállásköltségre 150 millió forintot terveznek költeni.

Az összeférhetetlenség további gyanúját is felvetette, hogy a volt vezérigazgató tanácsadóként továbbra is maradt az EKF csapat része. Mészáros 2022 februárjában vezérigazgatói főtanácsadóként volt a köztévé vendége.

Nem történt bűncselekmény a rendőrség szerint

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese írásbeli kérdést nyújtott be az ügyben, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. sértett-e törvényt az Európa Kulturális Fővárosa hotelbővítési pályázat elbírálása során. Az írásbeli kérdést Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte, és továbbította a rendőrségnek. A hatóságok szerint, bár Vadai nem nevez meg egyetlen bűncselekményt sem, a cikk adatai felvetik a hűtlen kezelés bűncselekmény elkövetésének a gyanúját.

A feljelentést végül a Veszprém Megyei Rendőr-Főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Gazdaságvédelmi osztálya bűncselekmény hiányában elutasította. A rendőrség szerint tehát nem történt bűncselekmény az ügyben.

Részlet a rendőrség határozatából

„A feljelentés csupán a pályázati pénzből részesülők körét sérelmezi, amely önmagában nem veti fel a bűncselekmény gyanúját. Dr. Vadai Ágnes nem jelöli meg, hogy a feljelentésében megnevezett vagy más személy mikor, hol, milyen magatartásával követett el bűncselekményt, illetve a bűncselekmény hogyan valósult meg” – olvasható a határozatban.

Az Unió hiányolja a korrupciós ügyekben folytatott nyomozásokat

Vadai legutóbb a korrupció miatt kérdezősködött: afelől érdeklődött, hogy Polt Péter legfőbb ügyész nem akar-e távozni tisztségéből. Ugyanis 2020 óta több uniós jogállamisági jelentés arról számolt be, hogy probléma van a korrupcióval Magyarországon, és e problémákat mind a mai napig nem sikerült orvosolni.

Az idei uniós jelentés „hiányolja a magas szintű korrupciós ügyekben folytatott nyomozásokat, vádemeléseket és jogerős ítéleteket”.

Polt Péter a jogállamisági jelentésekkel kapcsolatban azt a választ adta, hogy: „sajnálatos módon ezen megállapítások – meglátásom szerint – nem tükrözik valósághűen az ügyészség korrupcióellenes küzdelmét.”

Az elmúlt évben Brüsszel végre tényleg megelégelte a korrupt magyar virtust | atlatszo.hu

Évek óta érkeznek figyelmeztetések Brüsszelből az Európai Unió alapértékeit megsértő, az uniós támogatásokat korrupt módon költő magyar rendszernek, de az igazán komoly következmények eddig elmaradtak. Az idei év végén viszont az ellentétes várakozások ellenére sem fogadta el Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi tervét (2511 milliárd forintnyi támogatásról) az Európai Bizottság. Ráadásul esélyes, hogy hamarosan más uniós támogatások kifizetését is akadályozhatják a magyar rendszerrel kapcsolatos brüsszeli kifogások miatt indult uniós eljárások. Ezekről több cikkünkben írtunk az elmúlt évben.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 EKF-program megvalósításáért felelős kormánybiztos. Navracsics Tibor nemrég az Uniós Források Felhasználásáért és Területfejlesztésért Felelős miniszter lett, így pont ő lett az, akit az uniós pénzek megszerzésével bízott meg Orbán Viktor. (Brüsszelben azért zárták el a pénzcsapot, mert a kormány korrupt módon költötte el az uniós támogatásokat.)

Navracsics tehát az, aki próbálja „Brüsszelt” meggyőzni, hogy az uniós pénzek Magyarországon jó helyre kerülnek, miközben látszólag még a rábízott EKF programsorozatot sem tudja korrupciógyanús ügyek nélkül irányítani.

Balról jobbra: Navracsis Tibor (EKF kormánybiztos), a lemondott Mészáros Zoltán, Markovits Alíz (új vezérigazgató) és Porga Gyula (polgármester) (forrás: Veszprém Balaton 2023 / Facebook)

Zsilák Szilvia

Címlapkép: Mészáros Zoltán 2019-ben. Fotó: Facebook

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2