Szeged

Az elöregedett, zsákutcába vezető Makó-Újszeged vonalra is kapott engedélyt a tram-train

Május másodikán közölte a tram-train projekttanácsadója, hogy a vasútvillamosok megszerezték a hatósági engedélyt, hamarosan százzal mehetnek. Az ITM közadatigénylésünkre megküldte az engedély kivonatát, ebből több apróság is kiderül. Így például, hogy a 121. sz. (Makó–Újszeged szakasz) vasútvonal is kapott engedélyt, holott Szeged felé „zsákutca”, mivel nem ér el a pályaudvarig.

„Egy, az utaskomfortot befolyásoló probléma ütötte fel a fejét a közelmúltban néhány tram-train szerelvénnyel kapcsolatban, az úgynevezett »kígyózó« mozgás, amelynek okát mára megtalálta a kivitelező, a problémát máris orvosolták néhány járaton. A Vasúthatóság pedig ki is adta a típusengedélyt, így rövidesen nemcsak 100 km/h-val süvíthet a tram-train, de a várva várt sűrített, félóránkénti végleges menetrend is hamarosan életbe léphet”.

A tram-trainről jó híreket közlő, Fidesz-közeli Promenad24.hu május elején írt a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő vasútvillamosról. A cikkben Mucsi László projekttanácsadó azt is állította, „a vasúthatóság már ki is adta a típusengedélyt, így a tram-train 100 km/h-val mehet hamarosan Vásárhely és Szeged között, s a végleges, sűrített menetrend is rövidesen kialakul és elindul”.

Békéscsabára is mehet a tram-train

Az ITM-től kértük közadatigénylésben az említett engedélyt. Ebből az derült ki, hogy:

  • A Tram-Train dízel-villamos motorvonat engedélyezett legnagyobb sebessége az üzemeltetésre vonatkozó szabályok és egyéb utasítások betartása mellett, vonat üzemben jól működő éberségi és vonatbefolyásoló berendezéssel, az érvényes sebességkorlátozások betartásával: 100 km/h, villamos üzemben: 50 km/h.

A vonat nem csak a Szeged–Hódmezővásárhely szakaszon közlekedik, engedélyt adtak neki az alábbi szakaszokra is:

  • Hódmezővásárhely–Békéscsaba szakasz
  • Kiskunfélegyháza–Szeged szakasz, valamint a fenti vonalszakaszok és a tram-train dízel-villamos motorvonat karbantartó telephelye(i) közötti közlekedésre alkalmas legrövidebb és kerülő vonalszakaszok, ha fenti vonalszakaszokkal nem esik egybe, továbbá
  • Magyar Államvasutak Zrt. országos közforgalmú pályahálózat 121. sz. vasútvonal Makó–Újszeged(–Szeged) szakasz.

A tram-train a Hódmezővásárhelyet Makóval összekötő szakaszra, a 130-as vonalra viszont nem kapott engedélyt. Ott 2009 óta nem járnak személyvonatok. A Délmagyarország akkori cikke szerint „lehangolt vasutasok és családtagjaik gyülekeztek szombat délután a makói állomáson. A Makó-Hódmezővásárhely vonalon közlekedő motorvonattal többször is megtették oda-vissza a távot, hogy így köszönjenek el a munkahelyüktől. Az 1903-ban megnyitott, és azóta működő vonalon – 23 más magyarországi vonallal együtt leállt a személyszállítás. Az egyik forgalmista nem tudja, mi lesz később, mert a vezetőik még semmi konkrétumot nem közöltek velük.”

A MÁV 2015-ös dokumentuma szerint ideiglenesen szünetel a személyszállítás.

Vasútvonal, aminek az újszegedi állomása veszélyes

Az engedélyben szereplő 121-es vasútvonalon a szerelvények legfeljebb 60-nal járhatnak, így felújítás nélkül nem sok értelme lenne a tram-traint ráengedni. A vonal további érdekessége, hogy Szeged felé „zsákutca”, mivel nem ér el a pályaudvarig.

Az újszegedi állomás, ahová Makóról érkezik a szerelvény, kritikán aluli. Legalábbis a szeged.hu a következőket írta róla tavaly: „az egész környék borzasztóan néz ki, de az állomásépület különösen, nem csoda, hogy a MÁV-nál eljutottak odáig, lebontják. Egyszerűen nincs rá szükség. És igazából nem nagyon van szükség a 121-es vasútvonali közlekedésre sem. Aki utazott itt bármikor is kalandvágyból, vagy ki tudja, miért, az tudja, a vasútállomások, megállók a világvégén vannak.”

Azt is megírták, hogy az épület balesetveszélyes, ezért lebontják.

A vonalnak a Szegedre tervezett harmadik híd adhatott volna új életet, de az is álom marad.

A több évtizede tervezett hídról a telex.hu idézte fel, hogy „sokáig úgy tervezték, hogy az Európai Uniótól kérnek támogatást a beruházásra, mégpedig a Makó felé tartó vasútvonal fejlesztéséhez kapcsolódva, mert az uniótól arra lehetett pénzt várni. Ezért közös vasúti-közúti hídra gondoltak, ami a hozzá csatlakozó beruházásokkal együtt több mint 30 milliárdos költséget jelentett. (A Szegedet Temesvárral összekötő vasúti hidat a szövetségesek 1944-ben lebombázták, a németek pedig a maradékát fölrobbantották.) Ez szerepelt a Modern Városok Programban is – hazai támogatással kiegészítve.”

A híd tervezésére kiírt közbeszerzésben a vasút pálya már nem szerepel, egy nagyobb átbocsátási képességű, 2×2 sávos közúti hidat építenek, gyalogos és kerékpáros úttal együtt. A pillérek azonban nagyobb teherbírásúak lesznek, így egy későbbi, második ütemben vasúti híd is készülhet majd ugyanott – írta meg a telex.hu.

Mindent egyesével engedélyeznek

A hatósági engedély szerint „jelen engedély alapján a típusengedélynek megfelelő műszaki tartalmú tram-train dízel-villamos motorvonatra az üzembehelyezési engedély pályaszámonként kérelmezhető”, vagyis nem automatikus az engedélykiadás. Meg kell felelniük az alábbi méréseknek:

  • mérlegelési jegyzőkönyv;
  • EVM berendezés vizsgálati jegyzőkönyv;
  • fékvizsgálati jegyzőkönyv;
  • a járműre telepített szoftverek listája;
  • állópróba jegyzőkönyv;
  • futópróba jegyzőkönyv;
  • szinkron próba jegyzőkönyv;
  • TELOC adatkészlet hatósági futópróbáról;
  • a vészhívó berendezés jegyzőkönyve.

A teljes hatósági engedélyt az ITM nem adta ki, azt írták, tekintettel arra, hogy az engedély meg nem ismerhető adatokat is tartalmaz, nem küldtek meg mindent. A MÁV applikációja szerint a villamosvonatok többsége még mindig 80-nal jár, a szegeder.hu viszont úgy látta, egy szerelvény elérte a 100-at.

Információink szerint a MÁV még nem vette át az összes szerelvényt, a Stadler így csak napi hármat ad ki. A menetrend-sűrítésről sincs hír egyelőre. A sínhibát – amiről a 60 km/h-s sebességkorlátozás kapcsán korábban írtuk – a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint tavaly óta ismert hiba okozza, azt írták, „nonszensz, hogy egy síntörés javításához egy teljes hónap kell, még akkor is, ha garanciális a munka és a kivitelező csak így ér rá. Nonszensz az is, hogy egy ismert pályahiba javítását nem kérték garanciában, csak amikor már megtörtént a baj.”

Segesvári Csaba

Nyitókép: Tram-train (forrás: Lázár János Facebook-oldala)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Bankkártya
  • Átutalás
  • PayPal
  • 1%
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel! Köszönjük.

2 990 Ft 5 990 Ft 14 990 Ft Egyedi összeg

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás

Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

1% TÁMOGATÁS

  • ikon ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42