81,7 százalékos tulajdont szerzett Mészáros Lőrinc cége a kecskeméti Gong Rádió üzemeltetőjében. Az egyik üzletrészt Habony Árpád unokaöccsétől és unokahúgától vette meg, nekik 11,2 millió forintot fizetett a közös 3 százalékukért.
A napokban a 24.hu tudatta: Mészárosék érdekeltsége, a Talentis Group Zrt. bevásárolt a Kecskeméten, Baján, Nagykörösön, Csongrádon, Gyömrőn, Kecelen, Solton és Baján fogható regionális adó, a Gong Rádió üzemeltetőjébe. Akkor még találgatás tárgyát képezte, hogy a tulajdonosok bennmaradtak-e egy kisebb üzletrésszel vagy sem.
Az Átlátszó birtokába került adásvételi szerződésből kiderül: egyetlen tulajdonos, Kecskemét fideszes önkormányzata tartotta meg 18,3 százalékos tulajdonát. A város lemondott ugyanakkor az elővásárlási jogáról, ami a többi tulajdonostárs üzletrészére vonatkozott. Mészáros Beatrix a Talentis képviseletében ki is jelentette, a cég kifejezetten 81,7 százalék megszerzésére törekszik.
A Talentis összesen közel 300 millió forintot fizetett a nyolc eladónak. Köztük van például Feldmájer Péter volt izraelita vezető, aki 19,9 százalékos üzletrészétől vált meg 73 millió forintért.
A kisebb tulajdonosok között volt Szetlik Gergő és Szetlik Lili, összesen 3 százalékos közös üzletrésszel. Ők Habony Árpád unokaöccse és unokahúga. Néhai édesapjuk, Szetlik Ferenc, a józsefvárosi piac egykori működtetője hagyta rájuk az üzletrészt.
Szetlik Ferenc Habony Árpád nagybátyja volt: testvére Habony édesanyja. Özvegye, Pápa Marianne pedig leginkább jutányos belvárosi ingatlanüzleteivel és vitatott magánéleti nexusával került a hírekbe: Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és mások tudomása szerint Portik Tamás élettársa volt, az asszony azonban ezt cáfolta:
A Szetlik-testvérek 11,2 millió forintot kapnak a Mészáros-cégtől a Gong Rádió Kft.-beli tulajdonrészükért. A kft tavaly 181 millió forint árbevétel mellett 48 millió forint profitot termelt, a 24.hu szerint vételkörzetében a 18-59 évesek 51,4 százaléka hallgatja. Az írott médiában erős pozíciókkal rendelkező – a regionális printsajtóban monopolközeli helyzetű – Mészáros-birodalom nyáron szerezte meg a Balaton térségében fogható Part FM üzemeltetőjét is.
Rádi Antónia
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!