Belváros-Lipótváros

Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig

Az éjszakai élet meghatározó alakjai, bankvezetők, politikusok, szépségkirálynők – nagy vonalakban így fest a belvárosi ingatlanmutyiban jól járt Szetlik-Pápa család kapcsolatrendszere. Szembetűnő: mintha gyakrabban fordulna elő sztorijukban zsarolásként is értelmezhető nyomásgyakorlás, mint a hagyományos gazdálkodó famíliák életében. Cikksorozatunk harmadik részében igazoljuk az alapfeltevést: Rogán-Habony-Pintér tengely sejlik fel az V. kerületi eseménysorban, ráadásként  adunk némi politikai hátteret is magyarázatként.

Rogán Antal börtönbe fog kerülni – ez Juhász Péter (Együtt) belvárosi önkormányzati képviselő jóslata, amelyet az ATV-nek jelentett ki a minap. Juhász mint a belvárosi ingatlanbotrány feljelentője és mint ellenzéki politikus, volt polgármester-jelölt elfogulatlan elemzőnek ugyan nem mondható, az viszont tény: a belvárosi expolgármester, fideszes parlamenti frakcióvezető Rogánhoz egyre közelebb csapkodnak az igazságszolgáltatás villámai.

Az ügyészség – igaz, nem belvárosi eset, hanem természetkárosító budai magánépítkezés miatt – börtönt kér a politikussal jó viszonyt ápoló Csipak Péter üzletemberre, V. kerületi ingatlanberuházóra, a belváros volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót pedig hivatali visszaéléssel gyanúsítják. Utóbbit már kerületi ügyben, még ha nem is az ingatlankótyavetyével közvetlen összefüggésben: a Rónaszékivel együtt meggyanúsított vállalkozó hangoztatta korábban sokfelé, hogy úgymond a zsebében van a jegyző.

Rónaszéki egyébként az ingatlanmutyiban is erősen érintett, a 2007-től nagyüzemben folyó kedvezményes kiárusítás időtartamának oroszlánrészében, 2013 nyaráig ő volt a kerületi adminisztráció vezetője. A Juhász-féle feljelentés ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság jár el, az ügyészség feljelentés-kiegészítést kért.

Rónaszékiről Rogán mondta korábban, hogy a Károly körút 26. alatti 212 négyzetméteres ingatlan kedvezményes értékesítése miatt ingott meg benne a bizalom (az új jegyző a kerületi vagyonkezelőt korábban vezető Sélley Zoltán lett, aki éppúgy rálátott az ügyletekre, mint előde). Az ingatlanbotrány kiindulópontjaként szolgáló ügylettel a bevett kerületi gyakorlat szerint 30 százalékos kedvezménnyel vásárló Classic Immo Kft. 8 hónap alatt 50 millió forintot keresett.

A cég közvetett tulajdonosa – a Komondor Holding Zrt.-n keresztül – a Szetlik-Pápa család, Szetlik Ferenc üzletember örökösei: özvegye, Pápa Marianne és két gyermeke. Bár a vagyont felhalmozó és örökül hagyó családfő csaknem két évtizede, a kilencvenes évek végén elhunyt, az ő kapcsolatrendszerének áttekintése sokat segít a szövevényes történet megértésében.

Lapunk Szetlik több egykori ismerősével – barátjával, üzleti partnerével – beszélt, őszerintük a befolyásos nexusok a pénz gyarapodásával, elsősorban a józsefvárosi Négy Tigris kínai piac üzemeltetésének sikere nyomán érkeztek. Korábban az üzletember egy volt a névtelen kereskedők között: textilportékákat árult a Garay téren. Akárhogyan is, a kilencvenes évek elejére Szetlik már több volt egyszerű kofánál.

Az alvilágtól a fényes belvárosig

Pintér Sándor közvetlen közelébe is elvezetnek az V. kerületi ingatlanbotrány szálai – cikkorozatunk első részében a belügyminiszter egykori üzlettársa, Rack László  ingatlanügyeit ismertettük: e szerint legkevesebb három belvárosi ingatlanhoz jutott a 30 százalékos akciós kiárusításon. Rámutattunk néhány párhuzamra a sajtóban csak Portik-közeli Károly körúti mutyiként emlegetett ingatlaneladással, illetve az egész értékesítés-sorozattal kapcsolatos jogi aggályokra.

második rész Rack László kalandos múltját ismertette: miként lett a nyolcvanas években nyugati technológiákkal az akkori szabályok szerint szürkezónában kereskedő hálózathoz kapcsolódó férfiből a kilencvenes évekre Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter (és más belügyi vezetők) bizalmas üzletfele, s utaltunk arra: léteznek közös pontok a Szetlikék-féle történetben és Rack sztorijában.

Tocsiktól a Miss Universen át Habonyig

A joviális, ismerői által ma is Feri bácsiként emlegetett Szetlik 1989-ben, még Lenin körúti címre bejegyzett Aktual Kft.-ben a cég 1997-es törléséig tulajdonostársa volt az önkormányzatok belterületi ingatlanjai botrányos privatizálásában a kilencvenes évek végén közreműködő Tocsik Márta jogász. 1996-1998-ban egy másik nagyágyú, a kommunista éra jegybanki alelnöke, Fekete János igazgatósági tag volt az ekkor már Szetlik érdekeltségébe tartozó Club Tihany Zrt.-ben.

Feketéről nyugalmazott rendőri forrásaink sorozatunk második részében állították: annak idején az ő telefonja is segített abban, hogy pár kulcsszereplő megússzon egy 1980-as évek beli súlyos aranycsempészési ügyet, amelyet az egykori mundérosok összefüggésbe hoztak a mostani belvárosi ingatlanbotrány másik nagy kedvezményezettjével, az utóbb Pintér Sándor belügyminiszterrel üzletelő Rack László akkori környezetével.

A kecskeméti Gong Rádiót működtető cégben pedig Szetlik üzlettársa volt – Feldmájer Péter ügyvéd, izraelita vezető mellett – a jobboldali többségű városi önkormányzat, amely jelenleg is érdekelt a cégben, Szetlik gyermekeivel együtt. Egyik fő támogatója volt a Fásy Ádám-féle Miss Universe Hungary szépségversenynek – Fásy honlapja szerint a verseny “karitatív tevékenységének”. Felesége, Pápa Marianne Szetlik halála után újra férjhez ment, de ez a házasság is tragikus véget ért: Kovács József operaénekes, az Interoperett vezetője Szetlikhez hasonlóan szintén súlyos betegségben vesztette életét 2010-ben.

Szetlik cége, a Komondor Kft. hivatalosan 1997-2013 között bérelte a MÁV-tól a józsefvárosi bolhapiac négyhektáros területét, de úgy kereskedő-, mint ingatlanos-berkekben köztudomású volt, hogy már 1990 óta ő rendelkezett az állami tulajdonú ingatlannal. Voltaképpen nem egyedül: forrásaink úgy emlékeznek, kibérelni kapcsolatai révén képes volt ugyan a területet, a piaccá alakításhoz (közművesítés, szilárd burkolat kialakítása, árudák felhúzása) azonban nem volt elegendő tőkéje.

Az első nagy pesti bolhapiacot, a rákospalotait – utóbb pedig egyebek mellett a Kondorosi, majd a Fáy utcai piacot is – működtető Novák Tamás vállalkozóval társultak (Novák szerepéről a magyarországi “kínai” piacozásban a Manager Magazin cikkezett): Novák kiépítette a piacot, terveket készített a működtetésre, a Komondor üzemeltetett, a hasznot pedig felezték.

Éveken át működött a közös üzlet, piacos forrásaink szerint gondok akkor adódtak, amikor elkezdett igazán jól menni: a kilencvenes évek közepén évi 800 millió-1 milliárd forint körüli forgalmat produkáltak forrásaink szerint. Ekkor jelent meg a színen a keresztapaként utóbb elítélt Tasnádi Péter és csapata, valamint  Balaton-környéki alvilág ismert figurája, az 1997-ben kivégzett Szlávy Bulcsú és emberei. Máig vitatott, hogy ki hívta őket a Józsefvárosba: 983 nap a Fidesz börtönében című könyvében Tasnádi – miközben cáfolja – maga is beszámol a híresztelésekről, amelyek szerint zsarolta Szetliket; állítja: a néhai üzletember maga kívánt “rendet tartatni” a telepen Tasnádiék segítségével.

A kínai kolóniába bejáratos üzletemberek emlékezete szerint a kereskedőknek annyira elegük lett Tasnádiék balhéiból, pénzbehajtási módszereiből, hogy ők keresték a kapcsolatot a Pintér Sándor későbbi belügyminiszter (és mások mellett Rack László) által alapított Preventív-Security Zrt.-vel, de végül nem született megállapodás.

Ráadásul Szetlikékkel is elégedetlenek voltak – erre egy 1995-ben a Népszabadságban megjelent riport utal, amelyben úgy jellemezték őket kínai boltosok, hogy “kiszívják a csontjainkból a velőt is”. A napilap idézte az Európa Hangja nevű, akkoriban Budapesten megjelenő kínai újság publicistáját, aki szerint a piac tulajdonosai “tetszés szerint megalázható, megnyúzható alanyoknak” tekintik a bérlőket. A baljós konklúzió így hangzott: “eljön egyszer a nap, amikor megfizetik ennek az árát”.

Mindeközben a Négy Tigris kvázi enklávéként működött évtizedeken át a városon belül, legalábbis ami például az adómorált, számlaadási fegyelmet, védjegyek oltalmát illeti.

Érdekesek a rokoni szálak is. Szetlik Ferenc Habony Árpád nagybátyja volt (Szetlik nővére Habony anyja). Vagyis Rogán kerülete Habony unokatestvéreinek érdekeltségével üzletelt, méghozzá úgy fest, sokkal inkább Szetlikéknek kedvező módon. Habony közismerten jó viszonyt ápol az expolgármesterrel – az Indexnek adott minapi interjújában Rogán is barátságként jellemzi a kapcsolatukat -, ráadásul a szintén belvárosi Szerb utca egyik önkormányzati tulajdonú ingatlanában életvitelszerűnek tetsző módon rendszeresen megfordul.

Habony rokonsága más ágon is szerepelt az ingatlankótyavetyében: volt felesége, Kaminski Fanni a médiaigazgatója annak a WBPF sportegyesületnek, amely Rack László fivére cégének adta át egy Váci utcai ingatlan elővásárlási jogát.

Az éjszaka királyai és a fess politikusok

A 2011-ben címzetes főjegyzői titulust kapott Rónaszéki meggyanúsításáról tudósító Népszabadság-cikk szerint az exjegyző ellen azok a hatóságok tettek feljelentést, amelyek a budapesti éjszakai élet két, évtizedek óta ismert központi figurája, Vizoviczki László és Portik Tamás és lehetséges bűntársaik ellen kutakodtak.

Szetlik özvegye, Pápa Marianne közleményben cáfolta az ingatlanügylet kapcsán megjelent sajtóhíreket, miszerint élettársi viszony lett volna közte és a főben járó maffiagyilkosságok vádjával bíróság előtt álló Portik között. E közlemény nyomán Rogán is pereket helyezett kilátásba az őt úgymond rágalmazókkal szemben (a Habony-szállal nem foglalkozott).

Egyrészt párttársát, Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert cáfolta ezzel. Kocsis történetesen a Négy Tigris piac 2013-as bezárása kapcsán nyilatkozta a Figyelőnek: „tudom kicsoda Pápa Marianne. (…) Azt is tudom, hogy Portik Tamás élettársa.” Ezt Rogán egy múlt heti magyarázkodó sajtóbeszélgetésen az atv.hu tudósítása szerint azzal ütötte el, hogy “Máté butaságokat beszélt” – holott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának egykori tagjaként, illetve a rendészeti bizottság volt elnökeként Kocsis alighanem tudta, ez esetben mit jelentenek a szavak.

Forrásaink úgy pontosítanak, hogy az „élettárs” kifejezés nem biztos, hogy szabatos, de valóban létezett kapcsolat Pápa és Portik között, méghozzá olyan, ami nem is feltétlenül csak a magánszférára terjedt ki. Adott esetben Portiknak az is megfordulhatott a fejében, hogy gyámkodjon a módos férjei után tekintélyes summát és pörgő üzleteket öröklő üzletasszony befektetései körül.

Komondor Holding: ingatlanból filmiparba

A Szetlik-örökség nagyját összefogó Komondor Holding Zrt. már jó évtizede bővítgeti belvárosi ingatlanportfólióját, bár az exkluzív ingatlancsokor eddig inkább a szomszédos VI. kerületi, világörökség Andrássy úti érdekeltségekből épült.

A ma Pápa Marianne és gyermekei érdekeltségének számító vállalat 2002-ben az Andrássy út 31. szám alatt vásárolt üzlethelyiséget, amit két évnyi felújítás után férfi divatáru üzletként kezdtek működtetni. Egy 2009-es közgyűlésen Kele Miklós igazgatósági tag számolt be arról, hogy a zrt az év januárjában megvásárolt egy Andrássy út 46. alatti ingatlant, ahol felújítás után vendéglátással akarnak foglalkozni, valamint hogy az Andrássy út 29. alatti Művész Kávéháznak otthont adó ingatlant és a kávéházat üzemeltető céget is megszerezték.

2013-as cégiratok szerint a társaság érdekeltségébe tartoznak még a VI. kerületi Paulay Ede utca 29. és Székely Mihály utca 11., a VII. kerületi Dohány utca 1/A és Károly körút 3., valamint a budai XII. kerületben az Orbán tér 6. alatti ingatlanok. A cég 2013. évi beszámolója szerint összesen kétmilliárd-hétszázötvenmillió forint értékű ingatlannal rendelkezik.

Egy 2014 májusi közgyűlésen Kele a vállalkozás pénzeszközeinek 2013. évi cirka hétszázmilliós csökkenését magyarázta azzal, hogy “a Zrt. folyamatosan fektetett be az Origo Zrt.-be az elmúlt év során”. Ezt később azzal egészítette ki, hogy a Komondor Holding összesen „közel kétmilliárd forint tőkét fektetett be az Origo Zrt.-be és kapcsolódó társaságaiba 2010. évtől”.

A szóban forgó Origo Zrt. nem az ismert internetes újságot kiadó vállalat, hanem egy filmprodukciós cég. A 2007-ben bejegyzett amerikai-magyar tulajdonú Origo Film Group Zrt. 2010 májusában adta át nagy csinnadrattával Rákospalotán „Európa legmodernebb filmstúdióját”. A vállalat igazgatóságában ugyanakkor már az év decemberében feltűnt Pápa Marianne, egy 2013. szeptemberi közgyűlési jelenléti ív szerint a Komondor Holding addigra megszerezte a szavazatok többségét.

A filmes cég több szálon is közvetett kapcsolatba került az állammal. Forgatták itt a közmédia számára a Játék határok nélkül és a Simicska-érdekeltség Hung-Ister Zrt. gyártásában készülő Maradj talpon című műsorokat, de itt készült a köztévében gyorsan megbukó Marslakók című sorozat is, amit egy Jáksó László érdekeltségébe tartozó cég gyártott. A műsorvezető Kaminski Fanni révén közel áll a Szetlik-rokon Habony Árpádhoz: az Orbán Viktor Facebook-oldalát is kezelő Kaminski korábban Habonynak felesége, Jáksónak barátnője volt.

Az Origo közvetetten profitál a filmes produkcióknak járó adókedvezményből is. Ez az intézmény 2004 óta létezik Magyarországon, célja elsősorban a nemzetközi filmgyártás idecsalogatása, de magyar gyártású filmek is kaphatnak kedvezményt: az Origo- érdekeltség Origo Film Budapest Kft. gyártásában készülő Anti Social például 95 milliót. Az Origo Film Zrt. 2013-ban majd’ másfél milliárdos árbevételéhez például kétségtelenül hozzájárult, hogy náluk is forgott az állami adókedvezmények útján közvetetten 2,8 milliárd forinttal támogatott Hercules, valamint a 2,4 milliárdos kedvezményt kasszírozó Die Hard 5 és a 852 milliós 47 Ronin.

Az adókedvezmény öt százalékpontos megnövelését huszonöt százalékosra tavaly sikeresen kezdeményezte az állami Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. Az intézményt már csak azért is Andy Vajna filmipari kormánybiztos köréhez szokás sorolni, mert vezérigazgatója, Havas Ágnes korábban Vajna tanácsadója volt. A korábbi producer köztudottan közel áll Habonyhoz és Rogán Antalhoz is.

Mindenesetre nehéz például nem sejteni valamiféle együttműködést a Média Hungary konferencia szervezőinek 2010-es kálváriája mögött, amikor is a rendezvénynek akkor 13 éve helyet adó Club Tihany Zrt. váratlanul azt közölte a szervezőkkel, a tavaszi időpontban a szállodát a felek közti szerződés ellenére a Portik-közeli Generál Média-cégcsoport ingatlankonferenciájának fogja biztosítani.

A Generál Média előbb azzal kereste meg Csermely Ákos főszervezőt, hogy a helyszínt átengedik, ha a bevétel egy százalékát a Média Hungária felajánlja egy budapesti gyermekklinikának, majd, miután ez nem jött össze, konkurens médiakonferenciát szervezett. A Magyar Narancs szerint magukat megnevezni nem kívánó személyek a Média Hungary ügyvédjét is megkeresték: mennyit ér meg nekik, hogy továbbra is a Club Tihanyban rendezhesse a konferenciát.

Noha ebben az időpontban a Komondor és Pápa Marianne két gyermeke is részvényesek voltak a Club Tihanyban, az üzletasszony a zrt vezetésében nem vállalt tisztséget. Ez azonban éppen változóban volt: Pápa pár hónapon belül elfoglalta a Club Tihany elnök-vezérigazgatói posztját.

A Generál Média-tulajdonos testvérpár Holman Endrét és Holman Jánost azóta lekapcsolta a rendőrség, állítólag a Portik-üggyel összefüggésben. Holmanék 2007-ben az akkor Lázár János jelenlegi kancelláriaminiszter vezette hódmezővásárhelyi önkormányzattal kötöttek jövedelmező üzletet: a Generál Média Kft. 600 millió forintra értékelt reklámbannerért jutott egy korábbi iskolaépülethez. A vásárhelyi önkormányzatnak annyira fázós lett a Holmanékat is érintő nyomozás, hogy a jegyző 2013-ban közleményben tudatta: a városnak a Holman-cégcsoport csak egy tagjához volt bármilyen köze.

Hogyan készült?

Cikksorozatunk elsősorban dokumentumokon alapul – ezek zöme szabadon (önkormányzati előterjesztések, határozatok, jogszabályok, cégek iratai) vagy kutatási engedéllyel (állambiztonsági levéltári iratok) nyilvános, hozzáférhető. A jelen és a közelmúlt eseményeinek felderítése, az összefüggések megértése lehetetlen lett volna személyes beszélgetések nélkül – a legtöbb ilyen találkozó háttérbeszélgetésként zajlott. Az informátorok között egykori és jelenlegi kerületi, fővárosi és parlamenti politikusok, az éjszakai életben korábban és jelenleg is érdekelt üzletemberek, őket adott esetben segítő jogászok, illetve a másik oldalon: mára leszerelt/nyugalmazott, de az öt-tíz- adott esetben 20+ évvel ezelőtti kiemelt ügyekre rálátó mundérosok, bűnüldözők voltak. Mindezen felül az ismertetett esetektől független jogászok és gazdasági, elsősorban ingatlanszakértők is segítették szaktudásukkal a munkánkat. A téma érzékenysége miatt ezek a források csak azzal a feltétellel vállalták a nyilatkozatot, hogy nevük nem szerepel a cikkben.

Az érintett kulcsszereplők közül egyelőre nem sikerült elérnünk Rack Lászlót, akit hetek óta folyamatosan keresünk. Részben a cégbíróságon megadott céges és magán email-címein, illetve telefonon azon két Rack-cég titkárságán, amelynek van honlapja és elérhető telefonszáma (ezek fivére érdekeltségei) – az egyébiránt segítőkész titkársági munkatársak kérésére e cégek központi címére is emailt írtunk, egyelőre hiába. Személyesen elmentünk továbbá arra a két budai címre, ami Rack lakóhelyeként szerepel a cégiratokban. Az egyik helyen üres telek volt, a másik családi ház névtábla nélküli levélszekrényében hagytunk levelet munkatársunk elérhetőségével. Hasonló a helyzet Pápa Marianne-nal, bár az ő lakásán nem jártunk. Emaileket viszont küldtünk cégei címeire, s üzenetet hagytunk a Club Tihanyban, ahol szintén további email írására buzdított a munkatárs – ez meg is történt, válasz azonban egyelőre nem érkezett.

A Portik-szál emlegetése nem csak a szuperfideszes Hódmezővásárhelynek volt fölöttébb kínos, de alighanem a most a fideszes kremlinológia szerint Lázárral nem kimondottan bensőséges viszonyban álló Rogán egykori kerületének is az. A Fidesz-propaganda az országgyűlési választási kampányban sok követ megmozgatott, hogy Portikot – akivel most minden, évtizedek óta megoldatlan maffia-bűncselekmény miatt elvitetné a balhét az igazságszolgáltatás – a baloldalhoz kötődő bűnözőként mutassa be.

Tényként kezelték például Portik és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetője 2008-as találkozóján elhangzottak közül azokat a részeket, amelyek összejátszási kísérletre engedtek következtetni az NBH és Portik között. Hallgattak ellenben arról, hogy Portik a kiszivárgott jegyzőkönyv tanúsága szerint Rogánt is megnevezte, sejteni engedte róla hogy állítólagos ismeretsége Portik egykori albán testőrével akár kínos is lehet a jobboldal számára.

Rádi Antónia – Sarkadi Nagy Márton

A céginformációt az Opten és a Céginfo.hu szolgáltatta. A cikksorozat többi része itt olvasható.

Független ember vagy?

Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt!

Támogatás SZJA 1% felajánlásával

Ha 1%-át az atlatszo.hu érdekében kívánja felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásán az Asimov Alapítvány adószámát tüntesse fel, ami a következő: 18265541-1-42

Megosztás