Tőkét csökkent a Fidesz-közeli potentátokhoz kötődő Morando Kockázati Tőkealap érdekeltségében álló fehérgyarmati Brikett Investment Kft. E cég is egyike azoknak az uniós Jeremie-alapból pumpált startupoknak, amelyből kis túlzással praktikusan a semmit észlelte a Forbes magazin tényfeltáró cikke.
„A projekt beruházási szakasza az eredeti tervekkel ellentétben jelentősen csúszik” – a beismerés a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmatra bejegyzett Brikett Investment Kft. tavalyi éves beszámolója kiegészítő mellékletében szerepel. Csakhogy az idézett dokumentum időgéppel készülhetett: az idei keltezésű, 2015-re vonatkozó mérleg-melléklet jövő időben hivatkozik a reménybeli 2014-es befejezésre. Ráadásul a két megjelölt tulajdonos közül az egyik (Datla Bt.) soha nem volt a Brikett Investment tagja – sem az Opten, sem az e-cégjegyzék szerint.
A projekt csúszására vonatkozó beismerés ugyanakkor, úgy fest, ma is megállná a helyét. „Az áru nem eladásra van” – a Forbes magazin riportjában így ábrándította ki a fehérgyarmati brikettgyár alkalmazottai. Erre a címre van bejegyezve a Brikett Investment Kft. is, amelyet azonban nem találtak a helyszínen a riporterek. A „nem eladásra termelő” gyár 2011-2013-ban összesen 300 millió forint uniós támogatás kapott, a helyszínen cégtáblán nem jelölt projektcég pedig a szintén EU-s Jeremie-program segítségével jött létre, a befektetett összeg 450 millió forint volt.
A friss hír most az, hogy 87 millió forint tőkét vonnak ki a Brikett Investmentből, amelynek törzstőkéje így 246,7 millióra csökken, s amelyben így – mint a friss Cégközlönyben közzé tett közleményből kiderül – egyedüli tag marad a Morando Kockázati Tőke Alap. A kisebbségi tulajdonos pedig kiszáll – ő a kiegészítő mellékletben közöltekkel szemben nem a Datla Bt., hanem az ex-synergonos Szabó Gergő István.
A Morando Alap Jeremie-pénzek – vagyis innovatív, induló vállalkozások helyzetbe hozását célzó kockázati tőke – elosztására jött létre. Az alap, illetve kezelője stábjában olyan illusztris személyek fordultak meg, mint például Heim Péter Századvég-elnök és Gansperger Gyula volt Fidesz-főkönyvelő, a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Hajdú-Bét volt igazgatósági tagja.
Az alapkezelő közvetett résztulajdonosa Tombor András, Orbán Viktor miniszterelnök volt főtanácsadója, újsághírek szerint Habony Árpád magánhitelezője, illetve újabban a Fidesz egyik fővárosi beruházási háttér-tótumfaktuma. Róla akkor írtunk részletes pályaívet, amikor befektetett a konzervatív Mandiner portálba:
A Morando Jeremie-s portfoliójába tartozó Brikett Investment most kiszálló tulajdonosa, Szabó Gergő István a Morando cégvezetője is. Az uniós támogatásból épült gyártó pedig Szabó Zoltán érdekeltsége, aki pedig a Morando volt tulajdonosában, a Gödöllői Ipari Park Zrt.-ben volt igazgatósági tag (lásd ábránkat).
A Forbes tényfeltárása szerint a bonyolult konstrukció lényege, hogy a Jeremie-pénz eredetileg egy projektcéghez kerül, amely kölcsönként juttatja tovább az úgymond tényleges beruházóknak.
A brikettgyár egyébként évek óta tervez beolvadni a kereskedelemmel foglalkozó Brikett Trade-be, ami a Brikett Investment leányvállalata, a legutóbbi cégközleményben október végi fúziót jelentettek be. Mint a Forbes-cikkben is olvasható, talány, a brikettgyártás- és kereskedelem mennyiben felel meg az innovatív piac meghatározásának, amit a Jeremie-alap eredetileg támogatni tervezett.
Ezzel kapcsolatban a már idézett beszámoló-melléklet is ad némi támpontot: „az 542 millió forint összértékű brikettgyártó beruházás megvalósítása önmagában nem jelent újdonságot”.
Rádi Antónia
Ha tetszett a cikk
Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Megosztás
Nélküled nincsenek sztorik.
Átutalás
PayPal
Így is támogathatsz
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!