November végén írtuk meg, hogy feltűnt a NER körül egy vadonatúj, 22 milliárd forintos luxusrepülő. A gép november végén Londonban járt, és Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea közzétette a közösségi médiában, hogy ő is ott volt a férjével. Emiatt rákérdeztünk Mészárosnál, hogy a repülővel egy időben utaztak-e az angol fővárosba, ezzel a géppel mentek-e, és az esetleg valamelyik cégéhez kapcsolódik-e. A felcsúti milliárdos mindhárom kérdésünkre igennel válaszolt. A részletekről az Átlátszó főszerkesztő-helyettese beszélt a Klubrádió reggeli műsorában.
Az osztrák OE-LOT lajstromjelű privát jet külsőre szinte megegyezik a korábban Mészáros Lőrinc és más NER-es vállalkozók által használt OE-LEM jelzésű Bombardier Global 6000-rel. A vadonatúj, 2024-es gyártású magánrepülő azonban a gépcsalád egy nagyobb hatótávolságú, 6500-as típusjelzésű változata. Az ára 56 millió dollár, azaz 22 milliárd 120 millió forint.
November végén írtuk meg, hogy a világ minden részén repülőgépeket fotózó hobbiközösség, az úgynevezett „plane spotterek” Budapesten készült fotóit nézegetve bukkantunk rá az osztrák OE-LOT lajstromjelet viselő magánrepülőgépre. A privát jet – az útvonaladatai szerint – 2024. szeptember 4-én hagyta el a kanadai gyárat, és repült át Montreálból először Bécsbe, majd pár nappal később onnan Budapestre. A magyar főváros nemzetközi repülőtere azóta is bázisa a privát jetnek: innen indul útnak, és ide is érkezik vissza.
Cikkünk után nemsokkal az OE-LOT Londonba repült, majd ezután Mészáros Lőrinc felesége, Várkonyi Andrea közzétette a közösségi médiás felületein, hogy ők is ott jártak a férjével. Bár azt addig is sejtettük, hogy a magángép a NER legfelsőbb köreihez kötődik, ez még egyértelműbbé tette a kapcsolatot. A biztonság kedvéért megkerestük Mészáros Lőrincet, és megkérdeztük tőle, hogy a járt-e Londonban november végén (amikor a luxusrepülő is), az OE-LOT fedélzetén utazott-e, és van-e kapcsolata valamelyik cégének a magángéppel. A felcsúti milliárdos mindhárom kérdésünkre igennel válaszolt.
A részletekről Erdélyi Katalin beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának december 17-i adásában. Főszerkesztő-helyettesünk elmondta, nagyon örülünk, hogy Mészáros Lőrinc válaszolt a megkeresésünkre és ezzel megerősítette azt, amit már eddig is sejtettünk: köze van a 22 milliárd forintos luxusrepülőgéphez. Azt ugyan sajnos nem mondta meg, hogy melyik cége és miképpen – tulajdonosként vagy esetleg valamilyen tartós bérlés formájában – kötődik a repülőhöz, de már a beismerés is nagy dolog.
Erdélyi arról is beszélgetett az adásban a műsorvezetővel, hogy mekkora előrelépés az OE-LOT Mészáros Lőrincnek, hiszen réges-régen, egyszerű gázszerelőként valószínűleg valamilyen teljesen egyszerű, hétköznapi járművel (pl. Lada, Barkas, esetleg Trabant) járt, mint az átlagemberek. A Fidesz 2010-es hatalomra lépése után aztán egyre drágább autói lettek (pl. Mercedes G-osztályú terepjáró és kisbusz), később jöttek a tankok, majd az évről-évre egyre nagyobb és fényűzőbb adriai jachtok meg a különböző luxusrepülők.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A győri önkormányzat 1435 Ft/m2 átlagárat fizetett az Ipari Park miatt kisajátított termőföldekért. Szeged csak 444 forintot ad a gazdáknak a BYD kedvéért kisajátított földekért.
A meghívásos tenderek több sebből véreztek. A Közbeszerzési Döntőbizottság Sajókaza után most Nyírbogát és Nyírmada esetében is megállapította a jogsértést.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!