prioritások

Évek óta csúszik a felújítás, vállalhatatlan körülmények közt pihennek a szentendrei mentők

2018-ban kellett volna elkészülnie az új szentendrei mentőállomásnak, de még mindig harmadik világbeli állapotok között dolgoznak a mentők. A minimális komfort a civileknek köszönhető. Az Országos Mentőszolgálatot és a Nemzeti Népegészségügyi Központot is megkerestük az ügyben. Utóbbitól több mint egy éve várjuk a választ.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

Tragikus állapotban van a Szentendrei Mentőállomás épülete. Legalábbis erről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket valaki eljuttatott az Átlátszóhoz. A képek alapján a Duna-korzó szomszédságában álló épület kívül-belül romos: repedt falak, málló vakolat, beázások, potyogó csempék, katasztrofális állapotú mosdók, gányolt” padló.

Két vonulás között itt pihennek a 12 települést ellátó, 8590 000 ember életéért felelő szakemberek a napi 1224 órás szolgálatuk közben.

Utánajártunk, mit lehet tudni az épületről, és a következőket találtuk.

Így tömték be a lukakat a szoba közepén.

2017-ben az EMMI a 2095/2017. (XII. 28.) Kormányhatározatában Országos Mentőszolgálat által használt egyes mentőállomások felújítása, újjáépítése beruházás előkészítésének a Beruházás Előkészítési Alapból történő támogatásáról szóló határozatban 2018. május 31-re az épület bontását és új építését, vagy egy másik, teljesen új épület felhúzását ígérte meg Szentendrén ehhez 15 746 250 forinttal járult volna hozzá. Ez azonban nem valósult meg, annak ellenére, hogy 2019-ig bezárólag 104 mentőállomás újult meg országszerte és 31 új jött létre, többek között a Dunakanyar másik oldalán a hasonlóan sok települést ellátó váci állomás is.

Mint megtudtuk, az önkormányzatnak nincs hatásköre az ügyben, az OMSZ tulajdonát képező épület állagán nincs lehetőségük javítani.

A mosdók állapota sem a legjobb.

Ami változás történt, azt jobbára külsősöknek” köszönheti a létesítmény. Kiderült például, hogy a mentőállomáson sokáig nem működött légkondicionáló, ezt idén januárban egy jótékonysági akció keretében egy magáncég biztosította számukra. Az általuk használt ózongenerátor árát pedig a helyi lakosok dobták össze, még az első COVID-hullám során.

Bár az épület állapota nem titok, a pletykák szerint azért nem megy ellenőrizni az ÁNTSZ, mert akkor azonnal be kéne zárni az állomást”.

Szinte mindenhol potyog a vakolat.

Szerettük volna megtudni, van-e ebben bármilyen igazság, ezért megkerestük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, vagyis az ÁNTSZ jogutódját.

Első levelünket 2020. február 28-án küldtük el nekik, ettől az időponttól kezdve telefonon és e-mailen is újra és újra megkerestük őket.

A válasz minden esetben az volt, hogy COVID-járvány van, illetve még néhány nap türelmet kérnek a válaszadásig. Pedig mindössze annyit szerettünk volna megtudni, hogy mikor ellenőrizték utoljára a mentőállomást, az állapot megfelel-e a hatályos rendelkezéseknek, és hogy milyen időközönként kell ellenőriznie a hatóságoknak.

Az épület kívül is hasonlóan romos, mint belül.

Ahogy az NNK, úgy az OMSZ sem ragaszkodott a válaszadáshoz, pedig többször kértük, hogy megtekinthessük belülről az objektumot. Első esetben a járványra való hivatkozással utasították el megkeresésünket, később pedig már nem is reagáltak ismételt leveleinkre.

Pedig az OMSZ minden felületen sokat posztol arról, milyen heroikus munkát végeznek dolgozói, hány esetben vonultak ki, és milyen mozgalom szerveződött abból, hogy egy mentőtiszt szolgálata alatt állt meg egy hamburgerért. A mentőszolgálat olykor árnyékos oldalát viszont, úgy látszik, már nem szívesen mutatják meg.

Itt már 2018 óta egy új épületnek kellene állnia.

A legkisebb településen is követjük a közpénz útját – önálló közösségi oldalt nyitunk a vidék híreinek! Mostantól az Országszerte Facebook-oldalon megtalálható lesz mindaz, ami a vidéki Magyarországon történik – az Átlátszó riportjain, tényfeltáró, oknyomozó anyagain, a független portálok tudósításain és a civilek bejegyzésein keresztül. Kövess és keress minket, ha úgy érzed, élet a körúton túl is van: a te életed!

Zimre Zsuzsa

Nyitókép: Részletek a Szentendrei Mentőállomás épületéből. 

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás