Közbeszerzésen keres szolgáltatót az állami ügynökség arra, hogy a hivatali dolgozókat várólista nélkül ellássák, ha pedig műtétre van szükségük, akkor a többi beteggel szemben kiemelt elhelyezést kapjanak. Az ügynökség szerint a dolgozók ezt béren kívüli juttatásként kaphatják, Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő viszont úgy látja: a NER újabb rendszert épít tagjainak.
Az Átlátszó ingyen van, de nem ingyen készül: idén még 3345 előfizetőre lenne szükségünk. Fektess be te is a tényfeltáró újságírásba!
„Kormányzati Informatikai Fejlesztés Ügynökség által foglalkoztatott közalkalmazottak és
munkavállalók számára csoportos szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás – beleértve a szolgáltatás megszervezését is – fedezetének nyújtása 12 hónapra.” Ezzel a nem túl izgalmas címmel hirdetett közbeszerzést az állami ügynökség július 16-án. Nem adtak túl sok időt, augusztus 5-ig lehetett pályázni, és már a bírálatnál tartanak.
A Kormányzati Informatikai Fejlesztés Ügynökség (KIFÜ) az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó, önállóan működő és gazdálkodó központi költségvetési szerv. Feladatai közé tartozik az „uniós és hazai forrásból megvalósuló informatikai projektek vezetési, minőségbiztosítási feladatainak ellátása, a projektek előkészítésétől a megvalósításán keresztül azok lezárásáig”, illetve az „informatikai infrastruktúra fejlesztése és üzemeltetése, valamint arra épülő szolgáltatások nyújtása a hazai közoktatási, felsőoktatási, kutatási intézmények, közgyűjtemények számára.”
De vissza a közbeszerzésre. A műszaki leírás szerint a biztosítás 300-330 főre szólna. A biztosító feladata az ügynökség „közalkalmazottjainak és munkavállalóinak a kockázatviselés hatálya alatti egészségbiztosítási szolgáltatásfinanszírozói fedezete”, ami az alábbi – az állami egészségügyi rendszerben elérhető – területekre terjed ki:
korlátlan számú, limit nélküli komplex járóbeteg szakorvosi ellátás megszervezése várólista nélkül, az időpont egyeztetéstől számítva legfeljebb 8 munkanapon belüli időpontra Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Székesfehérváron.
Szükség esetén receptírással minimálisan az alábbi szakágakra: allergológia, angiológia, belgyógyászat, bőrgyógyászat, diabetológia, dietetika, endokrinológia, évente egyszer fogászati szűrés, fizioterápia, fül-, orr-, gégészet, gasztroenterológia, kardiológia (az egészségügyi szolgáltatás szükség esetén tartalmazza a szívultrahangot), neurológia, nőgyógyászat, ortopédia, proktológia, pullmonológia, radiológia (röntgen, ultrahang, mammográfia), reumatológia, szemészet és urológia.
És ehhez jön még korlátlan számú diagnosztikai vizsgálat megszervezése, 8 napon belül, várólista és összegkorlátozás nélkül: nőgyógyászati citológiai vizsgálat, ekg, (nyugalmi, terheléses, holter, 24 órás vérnyomás vagy pulzus monitorozást), ultrahang (uh), röntgen (enterográfia, nyelésvizsgálat), mammográfia, doppler- illetve arteriográfos érvizsgálat, szűrő audiometria, audiológiai vizsgálat, dermatoszkópia, centrális csontsűrűség-vizsgálat (odm, dexa), allergiateszt bőrön illetve vérvétellel, biopszia illetve sejt- és szövettani vizsgálatok, endoszkópos-tükrözéses vizsgálatok (gasztroszkópia, kolonoszkópia, cystoszkópia), mri, ct, cardio-ct, pet-ct.
Ha a várólista nélküli szakorvosi ellátás, diagnosztika bajt jelezne, és Budapesten kórházba kerülnének, akkor az maximum 2 ágyas szoba lehet saját fürdőszobával, hűtőszekrénnyel, tévével, Wifi-vel. 24 órás egészségügyi tanácsadó vonal és központi elektronikus elérhetőség is feltétel, csakúgy, mint a korlátlan számú laboratóriumi vizsgálat megszervezése.
A kiírás szerint „a biztosítást igénybe vevők átlagéletkora jelenleg 42 év, de ez az adat a jelen beszerzés eredményeként megkötendő szerződés időtartama alatt folyamatosan változhat.” A területi megoszlás jelenleg az alábbiak szerint alakul: Budapest 87,6% Debrecen 4,2% Győr 1,3% Miskolc 1,6% Pécs 1,3% Szeged 1,0% Székesfehérvár 2,9%.
Párhuzamos ellátás épül
Sokan örülnének egy ilyen csomagnak, hiszen ezek a vizsgálatok az állami egészségügyben ugyan elérhetőek, de „halandóknak” sokszor csak sok-sok várakozással. A közbeszerzés nyertese ezt a problémát oldja meg. De Kunetz Zsombor szerint ez a megoldást mást is üzen. Az egészségügyi szakértő szerint a rendszer hasonló lehet a már működő Honvéd kórházhoz, ahol egyszerűen előre veszik az állami tisztviselőket, kormánytagokat.
„Az látszik, hogy a NER párhuzamos ellátást épít ki a kedvezményezetteknek, ami egy állami szolgáltató esetében különös – lévén a szolgáltatások egyébként is elérhetőek”
– kommentálta a közbeszerzést Kunetz Zsombor.
A Kormányzati Informatikai Fejlesztés Ügynökségtől azt kérdeztük, hogy a meglévő, állami egészségügyi szolgáltatásokon túl mi szükség az alkalmazottak ezen túli biztosítására. Erre a hivatal azt válaszolta, hogy „a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás, mint béren kívüli juttatás az alkalmazottak körében, korábbi években végzett igényfelmérés alapján került meghatározásra. A KIFÜ egészségbiztosításon túl béren kívüli juttatásként helyi tömegközlekedési támogatást biztosít alkalmazottai számára.”
Azt is írták, hogy ez szerintük „nem soron kívüli, hanem előjegyzés alapján történő szolgáltatást biztosít. A béren kívüli juttatás az alkalmazottak körében korábbi években végzett igényfelmérés alapján került meghatározásra”, és mindezt szerződés alapján járó bérjellegű juttatásként kapják majd a dolgozók.
Az Ügynökség lépése egyébként indokoltnak látszik: a közösségi oldalakon ugyanis egyre gyakrabban terjednek el fotók, amelyek tanúsága szerint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés igencsak döcögős mostanában.
várakozók ma délelőtt: Hetényi Géza Megyei Kórház – Rendelőintézet, Szolnok. És hónapok óta hasonló a helyzet az egész országban… beteg emberekről van szó.
Segesvári Csaba
Fotó: KIFÜ színpad az Infotér 2017-es konferenciáján. Forrás: Infotér/Youtube
Támogatási kampány – fizess elő az Átlátszóra, kattints ide a támogatási lehetőségekért! Ha olvasóink 1 százaléka rendszeresen küldene havi ezer forintot, többet nem kellene pénzt kérnünk.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!